Sajtóközlemény - Kulturális Örökség Napjai 2024

2024. 09. 21. | | frissítve 2024. 09. 17.

 

 

 

 

Sajtóközlemény - Kulturális Örökség Napjai 2024

2024.09.21. – Idén az Európában 50 ország részvételével megrendezett Kulturális Örökség Napjai központi témája az utak-kapcsolatok-hálózatok, amely a közlekedéshez kapcsolódó helyszínek bemutatása mellett kiváló alkalmat kínál arra, hogy bemutassuk egy-egy közösség kulturális és vallási kapcsolatait.

Csatlakozva az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium felhívásához a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, továbbá a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum egy rendhagyó sétát szervez „Zarándokutak, búcsújárás Székesfehérváron egykor és ma” címmel.

A séta 2024. szeptember 21-én 10 órakor kezdődik az egykori székesfehérvári keresztes konvent mellett található Jancsár játszótéren, ahol az érdeklődők dr. Ribi András történész, a Városi Levéltár és Kutatóintézet munkatársának Zarándokfogadás Székesfehérváron a középkorban című előadását hallgathatják meg. Ezt követően a résztvevők elsétálnak a Nemzeti Emlékhelyre. A Nagyboldogasszonyról nevezett egykori királyi bazilika romjainál dr. Reich Szabina a Szent István Király Múzeum régésze ismerteti a Szent István és Szent Imre sírjához vezető középkori zarándoklatokat.

A Lakatos utca 7. szám alatt található Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban Smohay András művészettörténész, Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója beszél a 2021-ben létrejött A Magyar Szent Család nyomában zarándokútról.

A rendhagyó séta utolsó állomásán, a székesfehérvári Szent Sebestyén-plébániatemplomban, dr. Varró Ágnes néprajzkutató, a Szent István Király Múzeum munkatársa előadását hallgathatják meg az érdeklődők a felsővárosi búcsújárás hagyományairól.

Rossz idő esetén esőhelyszín a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont (8000 Székesfehérvár, Várkörút 32.), majd a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont (8000 Székesfehérvár, Lakatos u. 7.) lesz. A rendezvény sajtónyilvános, a szervezők a programváltozás jogát fenntartják.

Plakát letöltése:  kon_plakat.pdf (208 kB) 

Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum

 


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk