Püspöki szentmise Mindenszentek ünnepén, és Halottak napi kegyeleti megemlékezés a katonahősök tiszteletére
2016. november 1-2. - Spányi Antal megyés püspök tartott szentmisét a fehérvári Székesegyházban Mindenszentek ünnepén. Megemlékezett azokról a szentekről, akiket külön emléknappal nem ünnepel az egyház, és minden elhunytról. A főpásztor a katonahősökért a pákozdi Don-kanyar Emlékkápolnánál tartott szentmisében imádkozott.
Mindenszentek ünnepén a megyés püspök az ember haláláról beszélt, amely a Biblia tanítása szerint az Isten elleni lázadás következménye. A halál nem Isten akarata, hanem a bűn jelenlétéből fakadt. „A bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” - idézte Szent Pál szavait a főpásztor majd hozzátette „Jézus meghalt a bűneinkért és győzött a halál felett. Adjunk hálát az Atyának, mert arra méltatott benneteket, hogy részünk legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.”
A szentekről szólva a megyés püspök hangsúlyozta: „akikre emlékezünk, akiket az egyház odaállít elénk példaképül, ugyanúgy tévelyegtek és botladoztak, mint minden ember, de Isten kegyelmére rátalálva, képesek voltak új életet kezdeni hitben, szeretetben és békességben. Képesek voltak megbocsátani és bűnbánatot tartani, inkább szolgálni és adni, mint maguknak gyűjteni. Képesek voltak életüket Krisztusért elveszíteni, az örök élet reményében.” A szentmise után a főpásztor megemlékezett minden elhunytról. „Nem a halálé az utolsó szó” - mondta a megyés főpásztor, mert hiszünk a feltámadásban, az örök élet lehetőségében, amely Jézus örömhírének a lényege.
Halottak napján Pákozdon, a Don-kanyar Emlékkápolnánál emlékeztek meg Püspöki szentmisével I. és a II. világháborús katonahősökről.
„Ezen a napon gyertyát gyújtunk halottaink emlékére, és elhelyezzük a szeretet virágait sírjuknál. Arra kérjük az irgalmas Istent, hogy az imádság és az emlékezés által a szívekben hordott fájdalom és seb enyhüljön és gyógyuljon” - emelte ki Spányi Antal püspök beszédében, majd arra szólított fel, „tanuljunk a katonák küzdelméből, akik hősi módon védték a hazát, életük árán is. Tisztelegjünk azok előtt, akik ezt a hivatást becsülettel teljesítették. Tanuljuk meg tőlük a nemzet szolgálatát, a család szeretetét és tisztelettel gondoljunk azokra a katonákra is, akik ma a békét, a nyugalmat szolgálják, határainkat védik, sokszor igen nehéz körülmények között. Áldja meg őket is Isten, oltalmazó kegyelmével!”
A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának, és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének képviselői, a megemlékezés végén koszorút helyeztek el az elhunyt katonák tiszteletére, az ismeretlen katona sírjánál.
Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk