Pénteken délután az óév utolsó napján szentmisén adtak hálát a családok a Szent Imre templomban. A harmadik keresztény évezred első évtizedének végén Spányi Antal megyés főpásztro homíliájában beszélt arról, hogy a világ óévet zár, de a keresztény embernek az óévbúcsúztatása nem merülhet ki üres ünneplésben. Számot kell vetni azzal az évvel, ami mögöttünk áll.
A világban Isten hatalmas csodákat művelt és művel ma is, de ahogy a régieknél, a mai világban is a hitetlenség követi az emberek részéről Isten szeretetének megnyilvánulását. Jézus Krisztus megjelent, köztünk élt. Az Egyház kétezer év óta velünk van – de a sok jót, amit az emberek benne a világnak tettek, nem veszi észre a világ; csak a rosszat látja, nem akar hit szerint élni.
Mindig volt azonban egy olyan mag, aki fölvállalta Krisztus-követését; nem hallgat arról, amit látott és hallott, élete árán is inkább Istent választja, mint a világ csábítását, vagy az üldöztetéstől való megmenekvést. Mi tartozni akarunk ehhez a maghoz, szeretnénk a küldetést tovább adni; mert Isten nekünk mindennél többet ér.
A keresztény ember küldetése olyanná válni, mint a só: hacsak kevés is van belőle, minőségben változtatja meg a környezetét.
Képesek vagyunk arra, hogy a nehézségekben, bajokban a remény hordozói legyünk mások számára, és jele legyünk annak, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Nem burokban élünk, hanem abban a tapasztalatban, hogy a legelveszettebb pillanatokban is Isten a segítségünkre siet. Ez tesz minket erőssé, ez tesz minket képessé arra, hogy kereszteket hordozva is mások segítségére siethessünk, és építhessük Isten országát.
A család kis egyházi közösség: ezt a hitet, a mi hitünket adja tovább. Az Egyház tovább él a családegyházban. Mindennapi tanúságtételünk a példa arra, hogy Isten hűséges. Mi is maradjunk hűségesek - és akkor nincs mitől félnünk a következő esztendőben sem, mely a Családok éve.
Osszuk meg kincsünket más családokkal, a körülöttünk élőkkel.
A főpásztor Isten áldását kérte a családokra. A szentmise zenei szolgálatát csákvári fiatalok látták el. Sok kisgyermekes család ünnepelt együtt a hálaadó szentmisén, melyről a Szent István Művelődési Házba hívták meg őket a Családpasztoráció szervezésében tartott játékos, közös családi szilveszterre, melyre átlátogatott Spányi Antal püspök és Ugrits Tamás irodaigazgató. A püspök személyes hangú megnyitó szavai után kezdődött a szilveszteri együttlét. Az est lebonyolítója az Ugrits házaspár és családja volt. A szilveszteri játékok között alkalom adódott a nyári családtáborban kötött ismeretségek, barátságok fölelevenítésére is. Az est a himnusz eléneklésével és imádsággal zárult.
- Marian -
Vonatkozó cikkek:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk