Emlékív kibocsátás Fehérváron Kaszap Istvánról és Prohászka Ottokár püspökről - beszámoló

2014. 04. 09. | | frissítve 2014. 04. 18.

 

 

 

Székesfehérváron a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házában nyílt meg a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Emlékív- és Levélzáróbélyeg Gyűjtő Szakosztálya és a helyi bélyegkör kiállítása. Az érdeklődők a város bélyeggyűjtőinek sok évtizedes gyűjtőmunkája során összegyűlt bélyegkülönlegességeket tekinthetik meg.  

Az első bélyeget 1871-ben bocsátotta ki a Magyar Posta, majd az ezt követő évtizedekben több személyhez és fontos eseményhez fűződő darab is megjelent. A sport-témájú bélyegeken át egészen a történelmi vonatkozású különlegességeket mutatja be a Városi Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. A tárlatot Égi Tamás Székesfehérvár alpolgármestere nyitotta meg.

Ezen az eseményen a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Emlékív- és Levélzáróbélyeg Gyűjtő Szakosztálya egy emlékív párt is kibocsátott, amelyen Kaszap István és Prohászka Ottokár püspök portréja is szerepel. Spányi Antal megyés püspök a megnyitón elmondta, a város díszpolgárai, az egyház kiemelkedő két hitvallója megérdemli, hogy ilyen vonatkozásban is megemlékezzünk róluk.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

Kapcsolódó videóanyag


< 2026. május >
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk