A Szent István Emlékérem- és Díj átadása - beszámoló

2019. 08. 13. | | 2019. 08. 14.

 

 

Dr. Korzenszky Richárd OSB, emeritus tihanyi perjel kapta Székesfehérváron a Szent István Emlékérmet  és  Díjat

2019.08.14. – Tizenhatodik alkalommal adták át a Szent István Emlékérmet és Díjat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az idei díjazott Dr. Korzenszky Richárd OSB, emeritus tihanyi perjel volt. A magánszemélyek által, 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.

A díjátadó ünnepségen a megjelenteket Spányi Antal püspök köszöntötte, aki kiemelte, hogy a keresztény embernek örök értékeket kell képviselni, örök értékeket hordozni és az életében megvalósítani. „Az életet az ember többféleképpen élheti. Látjuk azt ma is, körülöttünk is, hányan vannak, akik hagyják: az élet valahogy elmúljon fölöttük. Mintegy napról napra élnek. Nem azért, mert bárki erre őket kényszeríti, hanem mert nincs igazi tartalma életüknek, mert nem találnak igazi kapaszkodókat, igazi értékeket. De talán a legfőképpen azért, mert nem merik, nem tudják az életüket odaadni. Igaz az Úr Jézus szava, aki azt mondja: aki életét meg akarja tartani, az elveszíti azt, aki oda meri adni, aki el meri azt veszíteni, az megtalálja. Fontos kérdés, hogy az ember mit akar kezdeni az életével, és ha elfogadja, hogy az életnek célja van, az élet útja valahova elvezet, akkor azt is megérti, hogy értékek között kell döntenie.”

A főpásztor azt is hangsúlyozta, Szent István király ezer évvel ezelőtt pontosan felmérte, hogy a magyarság számára ott és akkor élet és halál kérdése, hogy milyen értéket választ, és amit választ, azzal mit kezd, hogyan él vele. Tudta, hogy ilyen fontos kérdésben nem elég kiállni és beszélni, hanem a helyes utat kell járni, példát mutatva elöl kell járni. „Ezért fontos számunkra, hogy megkeressük azokat az embereket, sorsokat, életeket, ahol azt látjuk, hogy az a Szent István-i értékrend, amely időtálló és maradandó, ma is hat, és jelen van a társadalomban. Keressük azokat, akik az országra tudnak hatni, keressük azokat, akiknek példája, szava elér minden magyarhoz, akik ismertségre tettek szert, mert jelentős a szerepvállalásuk, küldetésük, de keressük azokat is, akik egy helyi közösségben teszik ugyanezt."

A köszöntő után Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a Szent István Emlékérem és Díj Kuratóriumának tagja ünnepélyesen bejelentette, hogy az idei díjazott Dr. Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjele.

A díjazottat Gyóni András, a Ciszterci Szent István Gimnázium nyugalmazott igazgatója, Richárd atya egykori tanítványa méltatta. A Szent István Teremben elhangzott laudációját személyes visszaemlékezéssel kezdte: „Kereken ötven esztendeje ismerem Korzenszky Richárd atyát. 1969-től négy évig „jártunk egy iskolába”, ahogy ő szokta mondani. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban lett osztályfőnököm, magyar- és orosztanárom, prefektusom. Ő tanított meg tanulni minket ez idő alatt, mi kamaszságunkkal állandó, nem könnyű pedagógiai helyzetekben, készenlétben tartottuk éjjel és nappal, de igen jól állta a sarat. Megtanított arra is, hogy keressük és találjuk meg helyünket a világban. Jó helyen. Vásott kölykökből emberré nevelt minket. Megérdemelten lett pannonhalmi igazgató és a rendszerváltás idején az egyházi iskolák újraszervezésének miniszteri biztosa, ezzel a mai egyházi iskolák ökumenikus lelki-szellemi atyja.”  

Az igazgató kiemelte, hogy a bencés szerzetes 1994-től a Tihanyi Bencés Apátság perjeleként a helyet lelki, kulturális, közéleti központtá szervezte át.  „Az Apátság Richárd atya áldásos alkotó munkájával újra a magyarság egyik szent helye lett, ahol a keleti és nyugati kereszténység találkozik, ahol együtt imádkoznak és elmélkednek gyakran a magyar keresztény egyházak. Ahol az egész világ színessége megfordul, sőt kavarog a turizmus révén, mégis ebben a nyüzsgésben igazi bencés monostori közösség él és virágzik a közös asztal körül közös imádsággal. Békessége van ennek a háznak, a nyüzsgésben csendje, nyugalma, pozitív erőt adó sugárzása.”

Honnan ehhez Richárd atya testi szellemi ereje? – tette fel a kérdést az igazgató. majd Richárd atya 2007-es augusztus 19-i tihanyi homíliájából idézett, amely Szent István ünnepünk előestéjén hangzott el: „Mi, keresztény emberek, kell, hogy azzal a tűzzel, amit Jézus hozott el számunkra, jelen tudjunk lenni az emberek között, és valóban az igazságot tudjuk képviselni. Képviselni tudjunk értékeket, és mindenütt és mindig, minden körülmények között élet-pártiak legyünk, közösség-pártiak legyünk. … A kereszténység határozott képviselete az igazságnak, ami sokaknak nem tetszik. Határozottan kell jelen lennünk. A „mai világnak” van szüksége igazmondó emberekre. Ránk. Mindenkire. Keresztényekre. Olyan emberekre, akik hűségesen tudják vállalni azt, akik. Akik kereszténységünket nem úgy „általában” élik meg, hanem itt, Magyarországon magyarként. Hálát kell adnunk azért, hogy volt államalapító és egyházszervező szent királyunk, aki ezt az országot sziklaalapra építette. Csak kérdés: akarunk-e valóban felépülni erre a sziklaalapra.”

„Keresd a békét, és járj utána!” – hangzott el Korzenszky Richárd atyától a díjátadó ünnepségen bemutatásra került kisfilmben, amelyben megismerhettük hitvallását a minden fáradtságot és időt megérő pedagógia munkáról, a szerzetesi engedelmességről, az Istentől kapott békéről és kegyelemről.

Az ünnepség végén megszólalt a díjazott is. „Sose relativizáljuk azt, ami abszolút, és sose abszolutizáljuk azt, ami relatív. Tartsuk fontosnak, ami fontos, és tartsuk lényegtelennek azt, ami lényegtelen.” – hangsúlyozta Richárd atya, majd hozzátette. „Tudni kell elengedni. Kell, hogy legyenek igazodási pontok, de amikor az ember elengedi például a felelősséget, akkor megszűnik az az állapot, hogy hivatalból jó példát kell adni. Ha nincs hivatalba az ember, akkor marad, hogy emberségből kell példát adni. Az ember nem idegen ezen a földön, és ez a gondolat hozzásegíti ahhoz, hogy könnyebben elengedjen sok mindent. Mert az Isten van valamiképpen minden gondolatnak az alján. Hálás vagyok mindazoknak, akiknek a vállára állhattam, és hálás vagyok mindazoknak a rendtársaknak és munkatársaknak, akikkel kéz a kézben együtt küzdhettünk és tanúi lehettünk a csodáknak. Mert igenis vannak csodák.”

A Szent István Emlékérem és Díj korábbi díjazottjai:

2004 – Sobor Antal író, 2005 – Dr. Fitz Jenő régész, 2006 – Dosztál Béla ’56-os forradalmár, 2007 – Dr. Martyn Gizella orvos, Sulyok János Ignác ciszterci szerzetes, 2008 – Tóth Mihály professzor, 2009 – Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár, 2010 – dr. Szabó Lajosné tanítónő, 2011 – Kiss János, nagyprépost, helynök, 2012 – Balsay István, városunk volt vezetője, 2013 – Dr. Béres József, a Béres Zrt. elnöke, 2014 – Dr. Rónai László idegsebész orvos, 2015 – Kiss Melitta, a Magyar Örökség és Európa Egyesület titkára, 2016 – Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója, 2017 – Dr. Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke, 2018 – Ribi Péter, a Fehérvár Travel Kft. ügyvezetője.

Az eseményen részt vett Dr. Gógl Árpád, a Szent István Emlékérem és Díj egyik alapítója, Mihályi Jeromos OSB, a Tihanyi Apátság perjele, Dr. Radetzky Jenő és Dr. Vízi László Tamás, kuratóriumi tagok Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Róth Péter és Mészáros Attila, alpolgármesterek, valamint Fejér megye és Székesfehérvár Önkormányzatának számos képviselője is. Közreműködött a Hungarikum együttes és az I. András Király Lovagrend tagjai.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Díjátadó ünnepség

 

 

 Portrébeszélgetés

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk