A Magyar Szentek és Boldogok I. alkalmi bélyegsorozat kibocsátási ünnepsége a püspöki palotában - beszámoló

2013. 08. 14. | | frissítve 2013. 08. 18.

 



A Magyar Posta mindig híres volt ízléses, szép bélyegsorozatairól, úgy a 'hétköznapi' mint az 'ünnepi' sorozatok esetében, számos filatéliai különlegességgel örvendeztette meg a magyar a levelező közönséget és a bélyeggyűjtőket egyaránt. A posta Zrt. is csatlakozott a székesfehérvári Szent István Emlékévhez: Magyar Szentek és Boldogok elnevezéssel új bélyegsorozatot indított a Szent István Emlékév alkalmából. Székesfehérvár fogadalmi napján, a Szent Jobb hazaérkezésének ünnepén a fehérvári püspökségen bocsátották ki a nemcsak dekoratív, de egyben értékes bélyegemléket. Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében azt kívánta, hogy mindazok, akik megtekintik és megvásárolják ezeket a bélyegeket, fedezzék fel újra a magyar szentek jelentőségét hazánk életében, az egymásnak küldött üzenetek díszeként hívják fel újra figyelmünket, hogy keresztény gyökereink tartották és tartják meg nemzetünket ma is.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte, hogy a város számára fontos és jeles napot, a Szent Jobb érkezését és a Szent István-i országfelajánlás napját, a Magyar Posta Zrt. emlékezetessé, egyedivé tette a bélyegkibocsátással is.

A magyar nép az általa szentnek tartott történelmi személyek közül a bélyegen ábrázolt három személyt kiemelten fontosnak tartja, első királyunkat Istvánt, fiát Imre herceget és László királyt nagy tisztelettel ünnepli és szentként tiszteli a középkortól. A bélyeg, amelyen együtt szerepelnek, kultuszemlékük méltó darabja, kincse lesz.

A kibocsátásra kerülő szepeshelyi Szent Márton-székesegyház oltárképe alapján a három magyar szent király:  Szent István, Szent Imre és Szent László – mert a néphagyomány Imrét is királynak tartotta - együttes ábrázolása látható, amelynek ötletét a Székesfehérvári Egyházmegye Szent Imre ezer éve kiállítása adta.

Az ünnepség végén a Magyar Szentek és Boldogok bélyegsorozat első darabját Spányi Antal székesfehérvári püspök, Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere és Molnár Róbert, a Magyar Posta Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese közösen bocsátotta ki.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

A „Magyar Szentek és Boldogok I.” alkalmi bélyegkisív ünnepélyes kibocsátásán elhangzott két beszéd - Molnár Róbert a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese, és Spányi Antal székesfehérvári püspök,  - letölthető lejjebb:

1308belyegkibocsatas_spanyiantal.pdf (64 kB)
1308belyegkibocsatas_molnarrobert.pdf (74 kB)

Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Kapcsolódó oldal:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2021. január >
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk