Február 16-án szombaton délután a Székesfehérvári Egyházmegye Családpasztorációs Irodája szervezésében különleges délután részesei lehettek a megjelent családok. A Házasság Napja előadói Pécsről (a Pécsi Egyházmegye családreferensei) érkeztek: Korom József és Kata, valamint Dr. Tóth Gábor és Judit hívtak minket házaspári kapcsolatainkon belüli interaktív szemlélődésre.
Saját példájukat segítségül hívva bemutatták a résztvevőknek, hogyan épülnek föl a házasság és családi élet során a feleket elválasztó toronymagas nehézségek. Ezt szemléletesen mutatta be a házaspárok szétválasztására alkalmas mindennapi dolgok – különbözőségek, háztartás, kommunikációs zavarok, munka, vagy akár fölhalmozódott egyházi szolgálat, és lehetne sorolni még - dobozokként való föltornyozása. Ilyenkor a férj-feleség már csak sejti egymást a tornyok mögött. A résztvevők láthatták azt is, hogy a doboztorony visszaépíthető: vannak dobozok, melyek eltűnnek, és vannak, melyek ugyan el nem tűnnek, de már nem magasodnak a házaspár között.
Néhány jól jövő gyakorlati tanács és példabemutatás mellett a jelenlévők lehetőséget kaptak arra is, hogy egy virág szirmait tekintve fölsorolják egymásnak, mitől szép a házasságuk. Nem véletlen, hogy virágként jelent meg a házasság szépsége – hiszen, mint egy kertet, ezt is ápolni, gondozni, gazolni, locsolni kell, és engedni kell, hogy érje a napfény.
A résztvevők nem pusztán hallgatták az előadókat, hanem kaptak lehetőséget, hogy egymás közt, maguk is elkezdjék vizsgálni a mindennapok során esetleg közéjük tornyosuló akadályokat; nekiállhassanak annak visszabontásának és az újonnan fölfedezett "virág" szépségére rácsodálkozva folytassák, vagy újra nekiálljanak annak gondozásának.
A szervezők a gyermekek számára is remek programokat biztosítottak a délután során, a kicsinyek ráadásul meglepetés kincses ládikóval készültek szüleik viszontlátására.
A nap zárásaként Spányi Antal megyés püspök atyával, és Ugrits Tamás atyával együtt a családok kivonultak az Országalmához; a családtagokat jelképező színes szalagokat egymáshoz kötözve egy hálót alkottak, melynek végeit a püspök fogta össze. A belső körben a család melegéért, „házi tűzhelyéért" felelős asszonyok és lányok, kívül pedig a világ felé is széles kaput nyitó férfiak és fiúk jelezték azt, hogy a család egyszerre ad bensőséges otthont és védelmet a tagjai számára, ugyanakkor Isten szeretetének jele a világban és küldetése van másokhoz.
A főpásztor áldásával térhettek haza a családok a kapcsolatukat megerősítő délutánról.
- Marian -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk