Tíz nap történelem, zene és fesztivál – a Székesfehérvári Királyi Napok 2026-os programjai
2026.08.11. - Kezdődik Székesfehérvár legjobban várt, országosan is ismert rendezvénysorozata. A Székesfehérvári Királyi Napok idén is gazdag kínálattal várja a vendégeket augusztus 14–23. között. Az idei Királyi Napok programjairól a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban közösen tartottak tájékoztatót a szervezők.
„Köszönet illeti a néptáncosainkat, hogy annak idején kitalálták a Királyi Napok szóösszetételt és később engedték, hogy ebből kiindulva megrendezhessük azt az összművészeti, kulturális fesztivált” – idézte fel a kezdeteket dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Az egymásra épülő egyházi és világi programok fontos része az augusztusi eseménysorozatnak. Spányi Antal megyéspüspök Szent István személyét kiemelve szeretettel invitált mindenkit a kiemelkedő liturgikus eseményekre, a Magyar Szent Család ereklyéivel induló augusztus 14-i körmenetre, az azt követő fogadalmi szentmisére a Szent István-székesegyházba, majd a körmenetre a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertbe. „Első királyunkat a keleti és nyugati kereszténység is szentként ismerte el. Rá emlékezni minden magyarnak kötelessége, éljen a világ bármelyik pontján.”
Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője, a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál programjait ismertette, amelyen sokszáz éves táncokat és történeket ismerhetnek meg a résztvevők új helyszínnel az Alba Plazában.
Szikora János rendező a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben bemutatásra kerülő szertartásjátékról beszélt, amely egykori királyaink koronázását mutatja be. Majd Vörösmarty Színház Hűség és árulás – epizódok Nagy Lajos király életéből című történelmi játék kulissza titkaiba avatta be a jelenlevőket. Ugyancsak láthatják az érdeklődők az Árpád-ház Junior program új előadását is: a Fivérek című, Matuz János által írt és rendezett darabot a Szent István Király Múzeum Díszudvarában.
Az idei Királyi Napok egy különleges, kétnapos konferenciával tiszteleg a 700 éve született lovagkirály, Nagy Lajos és az Anjouk előtt tudtuk meg Dr. Belényesy Károly, a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.
Ruff Tamás az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatójaként és a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karnagyaként beszélt az eseménysorozatról.
A 30 éve megtartott Öreghegyi Mulatság programjait Szent István ünnepének előestéjén, Östör Annamária, a körzet önkormányzati képviselője ismertette.
Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője az augusztus 20. és 23. között zajló Koronázási Ünnepi Játékok programjaira invitálta az érdeklődőket, amelynek négy napja a középkorba repíti vissza a látogatókat.
Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója a több napossá bővült Lovagok Napja programjairól beszélt és a IV. Szent István Torna győztese elnyeri majd Fehérvár Kardját.
A fesztivál utolsó napjain a könnyűzene kerül előtérbe, a fényfestés és a nyitott városháza. A Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 23-án zárógálával búcsúzik a közönségtől Az Együtt a Koronáért című összművészeti produkciót a Vörösmarty Színház szervezésében, Dolhai Attila rendezésében mutatják be.
„A Tourinform Iroda hosszabb nyitvatartással, egészen este 8 óráig várja a kérdésekkel érkezőket, de a Virágóránál, az Országzászló téren lesz a rendezvény központi információs pontja, ahol ugyancsak elérhető lesz a Királyi Napok programfüzete.” – emelte ki Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A sajtótájékoztató végén Róth Péter alpolgármester arra hívta és kérte a fesztiválra érkezőket, hogy egy kérdőív segítségével mondják el gondolataikat arról, miben és miként szeretnék, hogy változzon a 2013 óta lényegében eredeti struktúrájában működő ünnepségsorozat.
Szöveg: Berta Kata
Forrás: szekesfehervar.hu
Képek: Simon Erika
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk