2026.08.14. - Szent István országfelajánlásának évfordulóján a fogadalmi szentmise a Székesegyházban lesz a magyar Szent Család (Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre) ereklyéinek jelenlétében.
2026.08.03-06. - A székesfehérvári egyházmegye papjainak bodajki nyári lelkigyakorlata idén az önképzésről, a továbblépésről a megújulásról szólt, Dr. Papp Miklós görögkatolikus parókus, erkölcsteológus vezetésével.
2026.08.06. – Urunk színeváltozásának ünnepén a székesfehérvár-öreghegyi templom adott teret az Isten és ember, valamint az emberek közötti találkozásnak.
2026.07.26. - Szent Kristóf búcsú volt Székesfehérvár-Maroshegyen a Szent Kristóf templomban. A mise után a vásártéren Szent Kristóf, az utazók védőszentjének áldását kérték a járművekre.
2026.08.02. - Székesfehérvár egykori szőlőhegyén álló Szent Donát kápolnánál mutatott be szentmisét Spányi Antal püspök, Szakács Péter püspöki titkárral és Ugrits Tamás plébánossal a szőlősgazdák védőszentjének tiszteletére.
2026.07.13. - A harmadik idei fatimai búcsúnapon tiszta reggel után a szentmise kezdetére már szép nyári időben, a meleget ellensúlyozó kissé szeles időben köszönthették a Szűzanyát és kérhették segítő közbenjárását.
2026.07.13. - Megjelent az Örökké Való 2026. évi nyári adása.
2026.07.05. – A Vértes búcsúja, a Vértessomlói Sarlós Boldogasszony-kegytemplom ünnepe idén is egybehívta a környéken élőket, a távolról érkező zarándokokat, a gyermekáldásra váró párokat. Spányi Antal püspök 12 új hálaszívet áldott meg.
2026.07.06. – Székesfehérvár elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepét a város papsága és hívei különleges módon ünnepelték meg. Imádkoztak új papi és szerzetesi hivatásokért, majd sokan elköteleződtek egy 9 hónapig tartó imádságra a magzatokért.


< 2028. április >
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk