Jelenlét a családban és a világban. Ez volt a fő gondolata az idei egyházmegyei családos tábornak, amelyet a Székesfehérvári Egyházmegye Családpasztorációs Irodája szervezett Balatonszemesen.
Az egyházmegye 22 településéről 46 család érkezett, hogy együtt töltsön egy hetet a Balaton partján lelki-szellemi feltöltődéssel, kikapcsolódással. Az előadások és beszélgetések során a központi téma a család szerepe és küldetése volt a mai világban.
Spányi Antal megyés püspök nyitóelőadásában kapcsolataink átgondolására, megújítására bíztatott, mind családunk, barátaink, munkatársaink, ismerőseink körében. Arról beszélt, hogy a hívő embert Istennel való személyes kapcsolata ösztönzi, tiszta, mély emberi kapcsolatok kialakítására. Csak így válhat ajándékká, értékké a másik ember számára.
„Az Új evangelizáció a családban lelkületet és lelkiséget jelent nem praktikákat, jól bevált hitátadási módszereket” - fejtette ki beszédében Dózsa István egyházmegyei vagyonkezelő. Arra a kérdésre, hogy hogyan éljük meg a hitünket a családban, naponta választ kell adni, visszatérve a forráshoz, Jézus Krisztushoz.
A férfiak családban betöltött szerepéről, felelősségéről folytatott beszélgetést Száraz László piliscsabai plébános, külön a családapáknak. A családját minden apa Isten segítségével képes jól vezetni - hangsúlyozta.
Meg lehet-e felezni a terheket? A FELEségek szerepéről Kepics Mihály görög-katolikus pap tartott előadást. Nagy kísértése korunknak, hogy mindig a másik felelősségét keressük, pedig a terhet annak kell vinni, annak kell tenni a kapcsolatért, aki észreveszi.
Bíró László családreferens püspök a Családok VII. milánói Világtalálkozójáról számolt be, amelyen nagy hangsúlyt fektettek a család mai identitására, átalakulására és azokra a kihívásokra, amelyekkel ma a családoknak szembe kell nézniük.
A globalizmus, a digitális kultúra és a fogyasztói társadalom valóságában és hatásaiban felnövekvő gyermekeink világáról, az un. Y és Z nemzedékről tartott előadást Lothringer Éva SSS szociális testvér. Az on-line létmódról tartott előadás után Bartos Mónika országgyűlési képviselőnő beszélt a kereszténység és politika kapcsolatáról.
Amíg a felnőttek az előadásokon vettek részt, a kicsiket számos program várta a táborban. Százharminc gyermeknek szerveztek önkéntes fiatalok és óvónők vezetésével kreatív játékokat, „lovagi tornát”, kézműveskedést, sportolást, sok zenével és tánccal eltöltött délelőttöket.
A tábor kiemelt eseménye és meglepetése - Harkai Gábor családreferens pap irányításával - a házassági fogadalom megújítása volt, amely után Brückner Ákos Előd O.Cist. atya és Sárközi Béla diakónus is megáldotta a házaspárokat.
A napi szentmisével, imában, lelki megújulásban, pihenésben töltött egy hét után a tábor szokásos, vidám, záró esti programjain, az elmaradhatatlan tábortűznél együtt vettek részt a legkisebbek és a legnagyobbak is. Harkai Gábor atya hálaadó szentmiséjével bezárult a 2012-es családtábor.
BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK
A képtár, valamint a képtárba be nem kerül képek letöltése:
1208csaladtabor_osszes.zip (28 MB)
A Családpasztorációs Iroda honlapján található anyagok:
fényképek >>
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk