Egyházi ingatlanok védelmét, felújítását támogató új felhívásról tájékoztattak - beszámoló

2020. 09. 29. | | 2020. 09. 30.

 

 

Egyházi ingatlanok védelmét, felújítását támogató új felhívásról téjékoztattak

2020.09.29. - Közös sajtótájékoztatón ismertette a Magyar Kormány által az „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása” címen kiírt, az egyházi ingatlanok védelmét, felújítását, bővítését támogató 2021. évi felhívás részleteit Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Spányi Antal, püspök, kedden, Fehérváron, a II. János Pál pápa téren.

„A Székesfehérvári Egyházmegye területét érintő fejlesztések döntően állami támogatásból, kisebb részben egyházi saját részből valósultak meg. Az egyházmegye 2015 és 2020 között 13 milliárd forint kormányzati támogatást kapott, melyekből 86 építési projekt valósult meg, köztük templomok, plébániaépületek, közösségi házak, oktatási intézmények felújítása, átalakítása, műemléki rekonstrukciója, illetve újak építése.

Nagyon fontos és jelentős program a Székesegyház helyreállítása, amely külsőleg már szép és pompás. Belsőleg is ilyen lesz; remélhetőleg 2022 áprilisára elkészül a munka. Ez egy nagyon nagy volumenű és nagyon komoly restaurációs munkát jelent, kiváló szakemberekkel. Az egész város büszkén tekint a Városház térre, ahol tavaly megújult a Szent Imre templom, idén elkészült a volt Ferences Rendház (Egyházmegyei Múzeum) épülete és vele szemben a Püspöki Palota. Így együtt, egy egészen megújult képét mutatja a Városház tér.

Fontos, más irányú beruházás Fehérváron, ami a Szent Imre Iskolában történik. Itt helyet kellett nyernünk - hely híján nem tudtunk építkezni - így sajátos módokon, a tetőtér beépítésével és aula építésével tudtuk biztosítani azt, hogy az iskola alapterületében is gyarapodjon és a gyerekeknek még több lehetőséget tudjon majd biztosítani.

Fontos azonban, hogy a beruházások nem kizárólagosan az egyházat gazdagították, hanem kivétel nélkül gyarapították, felelősen ápolták és őrizték országunk kincseit, erősítették nemzetünk gazdagságát és a templomokhoz, egyházakhoz kötődő közösségeket ” - emelte ki Spányi Antal, megyés püspök.

„Az elmúlt évek távlatában valóban hozzájárult az állam a nagyobb templomok, kegyhelyek, iskolák felújításához. Legalább ilyen fontosak azonban a kisebb falusi templomok is, amelyek Magyarország egész tájképét, kedvességét megmutatják. Ezeknek a felújítása hatalmas feladatot ró az egyházainkra, nekik azonban nincs meg az anyagi hátterük. Természetes tehát, hogy a magyar államnak van felelőssége és feladata ebben.” - hangsúlyozta Soltész Miklós, államtitkár, aki bejelentette:

"a mai nappal megjelent a pályázati kiírás a kistelepülések templomainak a rekonstrukciójára vagy a kisebb felújítást igénylő, egyházi beruházásokra. Az elbírálásnál előnyt élveznek a templomok külső felújítására és állagmegóvására vonatkozó igények, melyek a településkép változására is pozitív hatással vannak. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 15 millió forint, saját forrás biztosítása nem szükséges. A pályázatokat november 2-ig lehet benyújtani."

Soltész Miklós hozzátette: a beruházásokkal nem csak a egyházakat támogatják, hanem javítják a települések képét, megjelenését, illetve rengeteg építőmunkásnak,szakembernek és családjaiknak biztosítanak megélhetést. Az egyházakba vetett bizalmat példázza az adó egy százalékos felajánlások számának emelkedése. 2009 és 2019 között több mint 441 ezerrel, csak 2018 és 2019 között több mint 130 ezerrel nőtt a felajánlások száma. Idén 1 millió 350 ezren támogatták adójuk egy százalékával valamelyik egyházat.

„Ez is mutatja, hogy az egyházak nem a múltból való, elmaradott, konzervatív intézmények, hanem ma is élő részei a társadalomnak. A számok bizonyítják, hogy amikor a magyar kormány az egyházakkal közösen elhatározza és elvégzi a felújításokat, akkor ezzel sokakat gazdagít, a hívőket és a nem hívőket is szolgálja.” - zárta gondolatait az államtitkár.

Az eseményt bejárás követte a teljesen megújuló Bazilikában.

Forrás: szekesfehervar.hu
Fényképeket készítette: Simon Erika


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk