Családi kirándulást szerveztünk október 13-án, szombaton a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskolában tanuló diákok és szüleik, valamint a pedagógusok, irodai dolgozók számára. A nagy múltra visszatekintő rendezvényre most is nagyon sokan jelentkeztek: 3 autóbusszal indultunk útnak. Úticélunk a budapesti Csokoládémúzeum és a veresegyházi Medveotthon volt.
A Csokoládémúzeumban a tulajdonos, Farkas Elemér és munkatársai fogadtak bennünket, és kalauzoltak végig a nagy szakértelemmel berendezett épületben. A több mint 2 órás program során többször volt kóstolás, elkészíthettük saját csokoládénkat, filmet tekinthettünk meg a csokoládé történetéről, és sok érdekességet is megtudhattunk.
A veresegyházi Medveotthonban az ott élő medvéken és farkasokon kívül további állatokkal: struccokkal, gólyákkal, hollókkal, mosómedvékkel is találkozhattunk. A gyerekek kipróbálták a játszótéri eszközöket, felülhettek a macifelvonóra, a kisvonattal körbeutazhatták a medvék élőhelyét.
A program végén kicsik és nagyok új élményekkel gazdagodva, a közösség összetartó erejéről megbizonyosodva térhettünk haza.
Kovács Béla
igazgató
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk