A székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Szent Imre 1000 éve című kiállításának tízezredik látogatója Brunner Vilmos, október 30-án 15 óra 1 perckor érkezett a múzeum pénztárához. Brunner Vilmos csákberényi református lelkészt a kiállítás megtekintésére elkísérte felesége és négy fia is. A meglepődött és meghatódott családot Spányi Antal megyéspüspök és Mózessy Gergely gyűjteményigazgató köszöntötte. Spányi Antal megyéspüspök megköszönte, hogy eljöttek megtekinteni Szent Imre millenniumán, a herceg tiszteletére rendezett kiállítást, s hozzátette: „Örömet jelent számunkra, hogy nagy családok is látogatják a kiállítást. Református testvéreink érdeklődése bizonyítja, hogy Szent Imre herceg üzenete nem ismer sem országhatárokat sem felekezeteket, mindenkihez szól.”
A megyéspüspök ajándékcsomaggal kedveskedett a Szent Imre kiállítás tízezredik látogatójának és családjának. A csomagokból a Szent Imre 1000 éve kiállítás logójával díszített pólók, sapkák, kitűzők, bögrék, plakátok kerültek elő a gyermekek nagy örömére.
„A családból a két ikerpár a kilenc éves Vilmos és Dániel, valamint a hatéves Mátyás és Bertalan kísért el bennünket Székesfehérvárra, a három éves Mózes otthon vár minket.”– mondta Brunnerné Nemes Gyöngyi. A csákberényi református lelkész hozzátette: „A reformáció ünnepe előtt tudtunk a legkisebb gyermek alvásidejében időt szakítani a Szent Imre kiállítás megtekintésére, amit a fiúk már nagyon vártak, de ekkora meglepetésre nem számítottunk.”
BPK
Fényképeket készítette: Lakata Pál
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk