A Szent István Emlékérem - és Díj átadása - beszámoló

2012. 08. 16. | | frissítve 2012. 08. 17.

 

 

Balsay István vehette át idén a Szent István-díjat, amelyet, a Székesfehérvári Királyi Napok, az augusztus 20-i ünnepkör keretében adtak át Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban.

A magánszemélyek által 2004-ben alapított Szent István-díj célja a Szent István-i keresztény értékrend megismertetése és elfogadtatása a társadalom széles körében, valamint bemutatni és példaként állítani az ilyen életet élőket. Az elismerést minden évben olyan székesfehérvári személyiségnek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István öröksége szolgált és szolgál iránymutatásul.

 

díjátadó ünnepség

 

A díjat az alapítvány elnöke, Spányi Antal megyés püspök adta át, a kuratórium megjelent tagságával: Radetzky Jenő miniszteri biztossal, Karsai Béla elnök úrral, és Csurgai Horváth József igazgató úrral, a város és a megye vezetőinek jelenlétében.

Balsay István a rendszerváltás utáni években polgármesterként vezette ki a várost abból a nehéz gazdasági helyzetből, amit a korábban meghatározó szerepet betöltő nagyvállalatok összeomlása okozott.  „Balsay Istvánt hite, hazájának és városának szeretete, állhatatos értékítélete, kitartó igazság-keresése, emelte méltó módon a díjazottak közé” - hangzott el a díjazott méltatásban.

Az eddigi díjazottak: Sobor Antal író (2004), Dr. Fitz Jenő régész (2005), Dosztál Béla 56-os forradalmár (2006), Dr. Martyn Gizella orvos, Sulyok János Ignác ciszterci szerzetes (2007), Tóth Mihály professzor (2008), Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár (2009) dr. Szabó Lajosné, tanítónő (2010) és Kiss János nagyprépost, helynök (2011).

 

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 

 Kapcsolódó videóanyagunkban a díjazottról készült rövidfilmet tekinthetik meg.

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk