Pontosan egy évvel ezelőtt Spányi Antal megyés püspök megnyitotta egyházmegyénkben is a XVI. Benedek pápa által meghirdetett Papság évét. Az év bezárására 2010. június 19-én került sor a Székesegyházban, ahová a papok a püspöki palotából a belvárosban vonultak át egy-egy szál fehér rózsával a kézben.
A szentmisében az evangélium után bemutatásra került az Egyházmegyei Papi Direktórium.
Spányi Antal megyés püspök szentbeszédben szólt az egyházmegye papságához és a megjelent hívekhez. Az év imádságban telt. "Krisztus hűsége a pap hűsége." a most egyházmegyénkben is bezárásra kerülő Papság évének jelmondatává lett.
Sok szeretetlen és gyakran megalapozatlan kritika és vádaskodás nehézséget és keserűséget is hozott papok és hívek életébe. Mintha a sötétség és a fény, evilág hatalma és Krisztus fényessége küzdött volna ezen a téren is.
A papság ajándék és titok.
A pap meghívása nem természetszerű, hanem Isten szeretetének a jele. A pap nem emberi alkalmasság, életszentség, vagy kivételes adottságai miatt lett meghívva. Meghívása titok. Isten titka.
"A mi feladatunk a hűség, a megmaradás, vagy ha kell, az újrakezdés, a régi szeretet fölszítása, a tüzes lelkűség megőrzése."
A főpásztor többször idézett papságról alkotott pápai gondolatokat, például állította Szent Pál és Viennay Szent János személyét és megemlékezett Cantalamessa atya elmélkedéseiről is.
A papnak a világban kell élnie, de nem a világ szerint. Nem a világ után vágyakozva. Feladata az imádság, a Krisztusivá válás. A pap forduljon az emberektől Istenhez, hogy Isten elé vigye életüket, és forduljon Istentől az emberek felé, hogy elhozza a megbocsátást és a reményt. Élete középpontja legyen a spiritualitás, a lelki élet.
A pap a hívek számára is ajándék. Szolgálata Istenhez visz közelebb. Imádkozzunk leendő és a meglévő papi és szerzetesi hivatásokért, ahogy ezt a Prohászka Imaszövetségben is teszik. A papnak legyünk munkatársai, építsünk velük emberi kapcsolatokat is, és ajándékozzuk meg őket a közösség megélésének reményével, hogy eloszlassuk a romboló magány érzését.
A papnak nem társadalmi szerepnek kell megfelelnie, hanem küldetése szentségi, amit Istentől kapott. Az egyházmegyei Papi Direktórium megalapozza az egyházmegyei lelkiség útját, meghatározza a szolgálat lelkületét, és rendezi a papi életet. A hívek imái segítséget nyújtanak a papságnak. "
A homília után Ugrits Tamás irodaigazgató felolvasta az Egyházmegyei Papi Direktórium Határozatát, majd az oltárnál Kiss János helynök atya átadott egy példányt a megyés főpásztornak, aki aláírta és felmutatta a templomban jelen lévőknek.
A hívek könyörgése után a papok az oltárra helyezték virágjaikat Krisztus, az Egyház és az Egyházmegye iránti szeretetük és hűségük jeléül.
A szentmisét követő szentségimádás a Prohászka Imaszövetség papi tagozata imájának közös elimádkozásával kezdődött, melyet a püspök vezetett. Ezt követően a fiatal Mórocz Tamás atya, a középkorú Gerendai Sándor atya és az idősödő Schrőder Gyula atya elmélkedései mentén folytatódott a szentségimádás, majd zárásként a megyés püspök mindnyájunk nevében elimádkozta a papok imáját, melyben a Bodajki Szűzanya közbenjárását kérték.
A papság ünnepélyesen, a hívek kíséretében visszavonult a püspöki palotába.
A záró ünnepség következő helyszíne a Szent István Művelődési Ház volt. Ugrits Tamás irodaigazgató rövid köszöntése után a Szent Imre általános Iskola és Óvoda tanulói adtak elő műsort. Majd Lányi István, világi hívő és Szilágyi Szabolcs, papnövendék, hamarosan diakónus, Szendrei Mihály állandó diakónus és Hutóczky Béla plébános tettek tanúságot. Az ünnepség során a Szent István Művelődési Ház programját hallhatták a megjelentek. A püspöki zárszó után a móri Szent Erzsébet Iskola diákjai zenéltek.
Végezetül a papok személyesen vehették át az ajándékcsomagot, mely tartalmazta a Papi Direktóriumot, stólákat és emlékképeket. A hívektől való elköszönés után a papok közös agapén vettek részt.
- Marian -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk