Zarándoklat a hazáért – A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Kárpát-medencei engesztelő zarándoklata
2022.10.01. – A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Székesfehérváron tartotta a Kárpát-medencei engesztelő zarándoklatát a hazáért és a békéért. Több mint 600-an érkeztek, köztük a határon túli társszervezetektől is, a Prohászka Ottokár-emléktemplomban kezdődő alkalomra, ahol Spányi Antal püspök mutatott be szentmisét a zarándoklaton részt vevő papsággal. Majd az imádságos menetben a Nemzeti Emlékhelyre vonuló zarándokokat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. Az engesztelő nap során KÉSZ-esek megtekintették a megújult Szent István király székesegyházat, majd az Aranybulla 800. évfordulójára emlékezve a fehérvári Aranybulla-emlékműnél hallgatták meg Dr. Zachar Péter Krisztián történész, egyetemi tanár előadását.
Több tízéves hagyomány, hogy Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódóan a KÉSZ országos zarándoklatot szervez a tagság részvételével. Hosszú ideje a határon túli társszervezetek is bekapcsolódnak a közös imádságba: Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből. Idén az Aranybulla 800. évfordulója miatt esett a választás Székesfehérvárra. A Prohászka-templomban Tóth Tamás plébános köszöntötte a zarándokokat, és rövid áttekintést adott a templom történetéről, valamint az ott nyugvó két szentéletű hitvallóról, Prohászka Ottokárról, Magyarország apostoláról és tanítójáról, és Kaszap Istvánról, a fiatalok példaképéről.
Spányi Antal püspök a közelmúlt eseményeire reflektálva elmondta: nem vagyunk urai sem a történelemnek, sem az életünknek. Sok a szenvedés a világban, és félünk a jövőtől. A bűn okozta sebeket azonban Máriát, az Istenanyát és Fiát követve gyógyítani tudjuk. Legyen nekem a Te Igéd szerint – mondta a Szűz, és Jézussal együtt elfogadta a betlehemi kiszolgáltatottságot, a názáreti szegénységet, a keresztút fájdalmait. Mária bennünket is gyermekévé fogadott, ezért fordulhatunk minden ügyünkben hozzá, a nehézségek idején is. „A világban élő keresztények kellenek, akik ott, ahol vannak, ott élik meg kereszténységüket. Szavakkal, bátor kiállással kell tanúságot tenni hitünkről, kellő bölcsességgel és nagy szívvel, odaadottan. Okosan kell érvelnünk Krisztus és az Egyház tanítása mellett, és bemutatnunk Isten végtelen szeretetét – hangzottak el a főpásztor buzdító szavai. „Ebben a furcsa és nehéz korban még inkább keresztényeknek kell lennünk, és tanúságot kell tennünk a hitünkről. Mi a tanúságot tevők egyháza vagyunk, hiszen vértanúk, hitvallók régi és új sora tekint ránk. Szentek unokái vagyunk, és ez kötelez minket!”
A püspök végül arról beszélt, a KÉSZ tagjainak tudatosan, értelmesen és példamutatóan kell az egyház társadalmi tanításának hirdetőjévé válnia, az Isten Igéjének kovászaivá, Krisztus fényének világító jelévé a világban. „Mi a dolga mindenkinek, aki a KÉSZ tagjává lett? Hogy szentté legyen. A szentek utódaiként apostola, hírnöke legyen az evangéliumnak. A szentek nyomán járva tegyen tanúságot Jézus Krisztusról, és jobbítsa meg a világot, mint Isten eszköze a megváltás nagy művében. Mindent meg kell tennünk, ami rajtunk múlik” – zárta gondolatait a főpásztor.
A szentmise végén Makláry Ákos parókus, a KÉSZ elnöke megköszönte a nagyívű püspöki tanítást, amellyel a jelenlevők megerősödhettek keresztény küldetésükben.
A záróáldás után a zarándokok imádságos menetben vonultak a Belváros szívébe, a Nemzeti Emlékhelyre. A zarándokokat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. Megtisztelőnek nevezte, hogy az ország számos településéről és a határon túlról is jöttek résztvevők Szent István városába, nemzetünk történelmi bölcsőjébe az Aranybulla Emlékévben. A Nemzeti Emlékhely jelentőségét mutatja, hogy ide is elzarándokoltak a résztvevők. „Több mint 600 ember úgy érezte, hogy a lelki feltöltődéshez, megerősödéshez, az imádkozáshoz fontos ez a zarándoklat. Bízom abban, hogy lelkiekben megerősödnek, és imádságaikkal a mi közösségünket is segítik” – fogalmazott a városvezető.
A KÉSZ zarándoklat résztvevői a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott rövid pihenő után megcsodálhatták a teljesen megújult Szent István-székesegyházat. Smohay András művészettörténész, múzeumigazgató bemutatta a felújítás folyamatát és eredményeit, és ízelítőt adott a barokk művészet üzeneteiből.
Az engesztelő zarándoklat az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára emlékezve a fehérvári Aranybulla-emlékműnél ért véget. II. András magyar király 1222-ben aranypecséttel ellátott királyi dekrétumát Dr. Zachar Péter Krisztián történész, egyetemi tanár, a KÉSZ társelnöke ismertette. Beszélt az oklevél keletkezésének hátteréről, és bemutatta annak jelentőségét a magyar jogtörténetben, a történeti alkotmányos gondolkodásban.
Berta Kata
Képek: Körtvélyes Tivadar
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk