A keresztény ember adósa Istennek - beszámoló

2008. 11. 29. |

 

Spányi Antal megyés püspök meghívására a Székesfehérvári Egyházmegye egyházközségeiből több mint száz karitászvezető érkezett Székesfehérvárra. A szombaton megtartott konferencián a karitászmunkatársak az elszegényedő, reményvesztett emberek személyes megszólításáról és a jövő évi tervekről tanácskoztak. 

Spányi Antal püspök, - a Magyar Katolikus Karitász püspök-elnöke - megköszönte az egyházmegyéjében folyó áldozatos karitászmunkát majd előadásában kifejtette: hazánkban egyre nagyobb szükség van az önkéntes segítők munkájára. Az előrejelzések egyre rosszabb, mélyebb és hosszabb válságról beszélnek. Rég nem látott nehéz év elé nézünk a 2009-es esztendővel. Fokozódó nehézségekkel kell szembenéznie a társadalomnak: a reáljövedelmek csökkennek, sokan az utcára kerülnek, megugrik a munkanélküliség. A keresztény szemlélet és életmód sajátossága a felebaráti szeretet, a szolidaritás jelentőségének hangsúlyozása és gyakorlása. ”Fel kell készülni a mélyülő válság nehézségeire, fel kell mérni és meg kell találni a lehetőségeket a segítségnyújtásra.”- hívta fel a figyelmet a megyés püspök.

 A karitászcsoportok tartsák nyilván a környezetükbe élő, ínségben szenvedő embereket. Legyenek nyitottak, mert a hatékony segítségnyújtáshoz össze kell fogni pl. a helyi önkormányzatokkal, az országos és egyházmegyei karitász központokkal. Senki sem maradhat ki a segítésnyújtás lehetőségéből, semmiféle nemzetiségű, vallású, vallását nem gyakorló vagy más meggyőződésű ember sem. A keresztény szeretet mindenki felé nyitott. Nagyon fontos, hogy felkészüljünk a segítségnyújtásra, hogy már felkészülten tudjunk segíteni a bajban. Még nem érezzük a nehézségek szorítását, de már előre látjuk, ezerszámra maradnak biztos kereset nélkül a családok. Látjuk az anyagi, lelki, erkölcsi és szellemi, érzelmi nyomorodást, kiszolgáltatottságot. Mindezt gyógyítani kell! Ha mindent nem is tudunk megoldani, de tegyünk meg azt, ami tőlünk telik. Legyen mindenkinek embere.

A megyés püspök beszélt a keresztény emberről, akit megérintett Isten szeretete, aki ezáltal adósa lett Istennek. Elfogadja, hogy őrzője legyen embertársának és mindenkit testvérnek tekint, hisz egy misztikus testet alkotunk Krisztus által. Krisztust hordozza szívében, egyre jobban Krisztus él benne. Neki adja kezét, lábát, ajkát és fülét, valamint a szívét, hogy Krisztust adhassa tovább. Amikor egy pohár vizet ad, azt is Krisztusnak adja.

Ez a segíteni akarás tanúságtétel a világban. Nagyon fontos, hogy jó példát mutatva megnyerjük embertársainkat a felebaráti szeretetre. A ránk háruló feladatokat csak összefogással tudjuk meg oldani! Az embereket lelkiismeretükben kell érzékennyé tenni, hogy egyre bátrabb tetteket hajtsanak végre, a másik megsegítésére. Minden ember a másikért van, meg kell tehát hallani a segélykérést, észre kell venni a kérő pillantást.

A főparancs nyomán új erkölcsiséget képviselnünk. A szeretet parancsát nem kísérheti érzelmi hangulat, nem függhet a szeretet cselekedete a hangulattól. A szeretet nem luxus vagy kedvtelés a szabadidő kitöltésére, nem jámbor elfoglaltság. A szeretet a saját létjogosultságát követeli a mindennapi életben.  II. János Pál mondta: „az ember önmagát csak úgy találhatja meg, ha őszintén odaajándékozza magát.”

„Örömmel járjuk utunkat! A felszárított könnyek, a megértő hallgatások, a vigasztaló szavak, a készséges szolgálat azok irányában, akik nem tudják viszonozni azt, mind égi kincsünkké válik! – biztatott a püspök. „Hiszen amit egynek, a legkisebbek közül tettünk, azt Krisztus úgy tekinti, mintha neki magának tennénk! A keresztények csak úgy lesznek a világ előtt hitelesek, ha az egyház nyitott, fogékony lesz a társadalom bajaira. A szociális tevékenység és az apostolkodás ma is összefüggenek. A szeretet gyakorlása és az imádság hozhatja meg a mai kor embere számára az áldott békét! Mindez missziós lelkületet és személyes tanúságtételt tételez fel.”

Beszéde végén a püspök megkért minden karitászmunkatársat látogassanak meg rendszeresen öregeket, magukra maradottakat, magányosokat. Nem csak az élelem vagy a ruha fontos, hanem a szeretetet, a rájuk figyelés, a meghallgatás. Legyen valaki, akit várhatnak, aki legalább heti fél órában figyel rájuk. Találkozzanak havonta a karitászcsoportok a plébánossal. Beszéljék meg tapasztalataikat, hogy a problémákkal ne maradjanak egyedül, nehogy maguk is összeroppanjanak.

„Tegyünk meg mindent, hogy plébániánkon, építsük Isten Egyházát, gyarapítsuk Krisztus Országát, a szeretet országát, segítsünk a ránk szorulóknak!” - fejezte be beszédét a főpásztor.

 

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk