November 5-én, hétfőn 8 órától a Szent Imre templomban névadóját ünnepli a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola és Óvoda. Az 1083-ban november 4-én szentté avatott, tragikusan elhunyt trónörökösre emlékezve Spányi Antal megyés püspök Ugrits Tamás püspöki biztossal tart ünnepi szentmisét. Imre herceg emléknapja alkalmából a Szent Imre templom oldalánál álló szobornál adnak műsort az iskola pedagógusai és diákjai. Az ünnepség végén a szobornál a város vezetősége és az iskola képviseletében koszorúkat helyeznek el, hogy tisztelegjenek az ifjú herceg emléke előtt.
A hagyomány szerint a székesfehérvári Ferences templom és rendház területén született Szent Imre, aki nemcsak az iskola, de a város és az egész magyarság számára is fontos történelmi személy, összetartó erő. Nevelésére különös gondot fordítottak szülei: tizenöt éves korától atyja, I. István mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el. 1015-ben Imre herceg oktatását átvette Gellért püspök, aki hét éven keresztül tanította. A tudományok mellett a vallásba, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta. Erkölcsi magatartása, fegyelmezett élete ma is példaként áll a tanulóifjúság előtt.
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk