Spányi Antal megyés püspök tartott ünnepi szentmisét Mindenszentek napján a Székesegyházban. Ez a nap közös ünnepe minden szentnek és a szentté nem avatott üdvözülteknek.
A főpásztor homíliájában elmondta, hogy amit Isten teremtett az jó és szép. Amit az ember Isten akaratába simulva visz végbe, az a teremtés része: szintén jó és szép; amit pedig ezen kívül, csak saját akaratát követve tesz: ott eltűnik az öröm és a béke.
Mindennek megvan a helye az ember életében, ami bekapcsolja a teremtett rendbe. Ma - amikor a világ nem Istenre figyel - gyakran elveszti az életünk ezt a rendet: összefolynak a hétköznapok és az ünnepek, a lényegtelen és a fontos események. Elvész az együttlét öröme, a kapcsolatok értéke és méltósága; az élet és a halál urai akarunk lenni.
Isten mindent tudtunkra adott nekünk embereknek, amire szükségünk van ahhoz, hogy az élet útját végigjárva hazataláljunk Istenhez. Engedi megízlelnünk közelségének örömét és boldogságát – tudtunkra adja, hogy van helyünk a mennyben. Az élet több mint, amit a földi életünk során megtapasztalhatunk. Ha nem elégszünk meg ennek a világnak a látszatvalóságával, akkor Isten útmutatását követve rálelünk az igazi Életre. Az újrakezdés és megújulás lehetősége mindig adott. Mindenszentek ünnepe öröm, remény és vigasztalás ünnepe.
A szentmise után a jelen lévők megemlékezést tartottak az elhunyt szeretetteikről, majd az altemplombaátmenve a püspökelődök sírjánál imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért. Eljöttek imádkozni azok is, akik nem tudták szeretteik sírját felkeresni.
Korábbi év beszámolója:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk