Az emberek minél hamarabb jussanak el a békéhez

Az emberek minél hamarabb jussanak el a békéhez – ez a Katolikus Karitász küldetése

2022.03.18. - Spányi Antal püspök, karitászelnök meglátogatta az ukrán menekülteket segítő Katolikus Karitász önkénteseit a Keleti pályaudvaron és Barabáson. A kárpátaljai Beregszászon tett látogatást Écsy Gábor országos karitászigazgatóval, ahol találkoztak Lucsok Péter Miklóssal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzójával és az esperesi koronán részt vevő papokkal. A főpásztort a magyarországi és ukrajnai tapasztalatairól kérdeztük.

Püspök úr, hogyan érintette a Katolikus Karitászt az ukrán–orosz háború kitörése, milyen lehetőségeket találtak a menekültek támogatására?
Azok a hírek, amelyek eljutottak a Katolikus Karitászhoz is – éppúgy, mint az egész társadalomhoz és a világon minden emberhez, megdöbbentőek. Mindig szorongással tölti el az embert egy háború lehetősége, de amikor szembesülni kell vele, és a televízió elhozza a lakásunkba a háborús híreket, mi is részesei leszünk a pusztítás szörnyű látványának, amely az ember szívét összeszorítja. Most komoly lépéseket is kellett tennünk, hiszen azok, akik a háború elől menekülnek, az életüket mentve biztonságot keresnek maguknak, gyermekeiknek, családjuknak, azok most itt vannak nálunk, Magyarországon. Mint első állomásra, ide érkeznek, és vannak, akik itt maradni akarnak, és vannak, akik tovább szeretnének jutni. Keresik, hogyan lépjenek tovább, hiszen nagyon sokuknak semmijük sem maradt. Ami az otthont jelentette számukra, az épület, a lakás, a ház a benne lévő emlékekkel és személyes tárgyakkal elpusztultak. Természetes, hogy ebben a helyzetben a Katolikus Karitász éppúgy, mint a Máltai Szeretetszolgálat és a többi segélyszervezet, segítséget akar nyújtani, és mindent megtesz, hogy amire a hozzánk érkezőknek szüksége van, azt megadják. A segélyszervezetek felosztották a határátkelőket, így például Barabás a Magyar Katolikus Karitász egyik bázisa, ahol a munkatársakkal ellátják a menekültszolgálatot. Egyenesen az Ukrajnából érkezőkkel találkoznak, számba veszik, ki hova szeretne eljutni, milyen elképzelése van a további életéről. Él-e például egy dolgozó rokona Magyarországon, vagy Európa más országaiban, aki befogadja. De fontos tudni, hogy ki az, akinek semmi lehetősége sincs. Barabáson nagy mennyiségű élelem van elraktározva, amelyet a menekülteknek adnak át, ők kaphatják meg. Magyarországon már biztonságban érezhetik magukat, megpihenhetnek egy kicsit az első sokk, a félelemmel teli menekülés után, és átgondolhatják. milyen kilátások nyílhatnak meg előttük.

Püspök úr milyen személyes élményeket élt át ezeken a menekültbázisokon?
Megrendítő volt látni az ideérkező embereket, gyerekekkel, sokszor egész kicsikkel, akik hozzák az állataikat, a kisgyermekek kedvenc játékaikat, plüssmacijukat például. És szomorú látni a menekülteket, akik valóban az életüket mentették azzal, hogy elhagyták otthonaikat. Láttam ezt a fájdalmat a Keleti pályaudvaron is, ahol a Katolikus Karitász önkéntesei, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaival szolgálják az érkezőket a segítő állomásokon. Akik ideérkeznek, azokat ezeken a helyeken is ellátják élelemmel, a szükséges tisztálkodási eszközökkel, a kicsiket mindazokkal, amikre szükségük van. De jó szóval is szolgálnak, meghallgatják őket, kinek mire van igénye, azt próbálják nyújtani az önkéntesek. Megható látni, hogy sok önkéntes érkezik Budapestről és az ország különböző területeiről Barabásra és a Keleti pályaudvarra. Eljönnek, hogy segítsenek és megtegyenek mindent, ami tőlük telik. Nagyon fontos, hogy a kormányzattal együttműködve tudjuk ezt a szolgálatot végezni. Magyarország kormánya ugyanis komolyan veszi a menekültügyet. Elkötelezett a béke mellett, ebben akarják megerősíteni az embereket, és a békéért felelősen gondolkodva akarnak tenni. Komoly összegeket bocsátottak az összes segélyszervezet rendelkezésére, hogy ne legyen anyagi akadálya a rászoruló emberek megfelelő támogatásának.

Püspök úr, találkozott-e adományozókkal is a menekültbázisokon?
Én magam is tapasztaltam, éppen Barabáson, hogy érkezett egy nagy autó, tele élelemmel. Egy magyar származású fiatalember jött, aki elmondta, hogy 20 éve Németországban él, ott dolgozik, onnan hozta el a munkatársaival együtt összegyűjtött adományokat: élelmiszereket és jelentős pénzösszeget is. Amíg ott tartózkodtam, érkezett egy svájci állampolgár is, magyarul nem tudó ember, aki hasonló mennyiségű tartós élelmiszert, tisztasági eszközöket hozott, és olyan dolgokat, amire a gyerekeknek szükségük van. Emlékezetes marad számomra a Keleti pályaudvaron egy kisgyermek, aki nagyon nézett valamit. Az egyik munkatárs megértette, hogy mit is néz. Játékmackókat tartalmazott egy segélycsomag, abból szeretett volna egyet. Amikor megkapta, nagy boldogsággal magához ölelte, és szaladt vissza az édesanyjához. Boldog volt, hogy most már neki is van itt játéka.

Hogyan látta Püspök úr a karitászmunkatársak tevékenységét, miként tudják ezt a nem könnyű szolgálatot napi 24 órában végezni?
Ez a szolgálat, amit a karitászmunkatársak végeznek, igazán keresztényi. Mutatja, hogy ebben a társadalomban ma is él a keresztény kultúra. Mert nemcsak azok segítenek, akik rendszeresen járnak a templomba, vagy csak időnként mennek el, hanem azok is, akik talán még soha. A keresztény jóakarat ott él a lelkükben, a gondolkodásmódjukban, és a tettek szintjén is megmutatkozik. Mert ez benne él a társadalmunkban. Ezért segítünk szívesen annak, aki jön és rászorul. Az ukrajnai édesanyáknak, gyerekeiknek, családjaiknak, akiknek vannak hivatalos papírjaik, és olyan segítséget kérnek, amire valóban szükségük van. Míg azok a fiatalemberek, akik más országokból papír nélkül, agresszív magatartást tanúsítva érkeznek, azoknak nehéz segítséget nyújtani. Mi segítünk ukránnak és magyarnak egyaránt, még akkor is, ha a kárpátaljai magyarok sokat szenvedtek Ukrajnában, akár a nyelvtörvény, vagy más egyéb ismert események miatt. De itt most az egyes ember van bajban, és akiknek kötelességünk segíteni.

Püspök úr bátorító szavakkal erősítette meg a menekültállomáson önkénteskedő karitászosokat. Mire volt szükségük leginkább?
Fontosnak láttam, hogy a karitászmunkatársakat ezeken az embert próbáló helyeken megerősítsem. Az országban minden egyházmegyében tevékenykednek karitászcsoportok. Gyűjtéseket szerveznek, önkéntes segítőket toboroznak, jelen esetben befogadó állomásokat állítanak fel, ahol akár nagyszámú menekültekkel is találkozhatnak. Ez nagyon fontos, hogy a lehető legjobban megszervezzék az ellátási utakat, pihenő- és tartózkodási helyeket biztosítsanak. De nagyon fontos, hogy a karitászosoknak arra is legyen erejük, hogy beszélgessenek a menekültekkel, hogy ne csak fájdalmukra, tragédiájukra gondoljanak, hanem figyelmüket a jövőbe vetett bizalommal vessék.

Püspök úr járt Kárpátalján is, meglátogatta a határon szolgáló papokat. Hogyan élik a háborút és annak következményeit, mit tehetnek az ott élő emberekért?
Nagy öröm volt számomra, hogy amikor Kárpátaljára látogattunk el Écsy Gábor karitászigazgató atyával, találkoztunk Lucsok Péter püspök úrral, akivel áttekinthettük az Ukrajnában kialakult helyzetet. Ott voltak azok a papok is, akik a magyar határ mellett szolgálnak, az ottani espereskerületben. Beszélgettünk velük, és elmondhatták tapasztalataikat, élményeiket, feladataikat, aggodalmaikat és reményeiket is. Megdöbbentő, hogy milyen körülmények között élnek ott az emberek, mennyi nehézséggel kell szembenézniük. Az alapvető élelmiszerekből is hiányok vannak, az ellátás akadozik, és még ha pénzük volna is, akkor sem tudnának mit vásárolni rajta. Láttam bezárt benzinkutakat, illetve olyanokat, ahol csak korlátozott mennyiséget lehet vásárolni, ami a következő benzinkútig elég. De az ott élők szívében mégis van remény és szeretet. A közös imádságban összefogva újra erőt kapnak. Egy kedves gondolat, amit Békefy Lajos protestáns lelkész és író fogalmazott meg, hogy milyen jó volna, ha ezeken a határátkelő helyeken közösen imádkoznának a keresztények, ami már sokfelé meg is valósult. Kérik Istent, hogy ennek a szörnyű állapotnak vessen véget, és ennek az imának biztosan meglesz a hatása. De rajtunk múlik, hogy az Isten kegyelmét és békéjét befogadva, megteremtjük-e a békét.

Püspök úr, mire készüljünk, mit tehetünk a továbbiakban is, hogy enyhítsük a menekültek helyzetét?
Látjuk, hogy tenni kell, mert egy hosszan elhúzódó krízishelyzetre számíthatunk. Az embereknek nagyon szép a lelkesedése, a segítőkészsége, és azt gondolom, hogy sokan erejükön felül adakoznak. De ha hónapokban vagy években kell gondolkodnunk, akkor a menekültek számának növekedésével szélesebb körű társadalmi összefogásra lesz szükség. Azt remélem, hogy az Európai Unió tisztségviselői is felelősségteljesen állnak hozzá a válsághelyzet megoldásához, ahogyan az ENSZ is tett erre előremutató lépéseket. Közösen tennünk kell az Ukrajnából érkezőkért, akik máshol keresnek biztonságot és megfelelő életfeltételeket. De tennünk kell az otthon maradottakért, orvosolva kilátástalan helyzetüket, és segíteni őket az újjáépítésben. Hiszen az lenne a cél, hogy mindenki ott tudjon élni, azon a földön, amelyen megszületett, amelyhez odakötik a gyökerei, ahol a családja, az ősei is éltek. Hogy ne földönfutóként keressen új életet, hanem tudjon hazatérni. A Katolikus Karitász ebben szeretné segíteni őket.

Mivel bátorítaná Püspök úr a továbbiakban is az önkénteseket, hogyan végezzék munkájukat az ukrajnai menekültekért?
Nagyon köszönöm a Karitász minden munkatársának azt, hogy ebben a nehéz helyzetben, hősies módon helytállnak, és valóban erőn felül teljesítenek mind a plébániai karitászcsoportok, mind az Országos Központ dolgozói Écsy Gábor igazgató vezetésével. Ez egy olyan igazi tanúságtétel, amely megmutatja a kereszténység erejét és szépségét. És remélem, hogy ez Isten áldásával elvezet a béke megteremtésére. Mi nem azon vagyunk, hogy a háború elhúzódását segítsük fegyverrel és lőszerekkel, hanem azon, hogy az emberek életét megmentsük, és minél hamarabb eljussunk a békéhez. Ez a Katolikus Karitász küldetése, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is egy emberként támogat, az egyházmegyékkel, a szerzetes intézményekkel közösen. Ebben a szomorú helyzetben próbáljuk reménnyel és lelki derűvel végezni ezt a feladatot, hogy egyre hatékonyabban, minél több embert elérjünk a jótékonykodással, a hitnek az erejével.

Berta Kata