A régi szépségét idéző, de ugyanakkor korszerű kiszolgáló egységben mutatták be a Szent István Művelődési Ház novemberi programjait az intézmény munkatársai.
Béres Miklós programszervező két filmre és két előadásra hívta fel a figyelmet, amelyeket a Hit Évéhez kapcsolódóan hirdetett meg a Művelődési Ház. Lisieuxi-i Szent Teréz életéről szól Leonardo Defilippis rendezésében a Teréz – A szeretet kis útja című film. A filmklubban bemutatásra kerül Giulio Base a Pio atya közelében élő Emilia asszony visszaemlékezéseiből készített alkotás a Pio atya Ég és Föld között. I-II. November hónapban befejeződnek a Hit Éve jegyében meghirdetett előadások. Dr. Janka Ferenc a Párbeszéd a Hitről előadásai majd Forrai Tamás jezsuita rendfőnök Világunk és küldetésünk előadása zárja a sorozatot.
Molnár Viktória programszervező ismertette a folytatódó klubprogramokat és felhívta a figyelmet egy szép zenei eseményre: a Szent István Év tiszteletére Bajtár Imre oboa - és Gál Anikó zongoraművész hangversenyére kerül sor a díszteremben.
Novemberben ünnepli átadásának 110. évfordulóját Székesfehérvár egyik legreprezentatívabb bálterme a Szent István terem. A város szívében álló egyházi fenntartású intézmény jubileumi kerekasztal beszélgetésre várja az intézmény egyházi és világi egykori és mai vezetőit és munkatársait. A Katalin napi bálon idén jótékonysági gyűjtést is szerveznek, amelyen új versenyzongorát vásárolna az intézmény, hogy valóban színvonalas hangversenyeket hirdethessen a város zenekedvelőinek.
Az eseményekről bővebb információ a Székesfehérvári Egyházmegye honlapján a www.szentistvanmuvelodesihaz.hu honlapján található valamint személyesen is érdeklődni lehet a Művelődési Ház munkatársaitól a 22-502-887-es telefonszámon.
BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk