| 2025. 07. 14.
Fatimai búcsúnap Alsószentivánon újmisés áldással
2025.07.13. - A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáró helyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Az idei harmadik búcsúnapon a hagyományoknak megfelelően ismét egy újmisés pap, mégpedig a székesfehérvári kötődésű Mesics Richárd János vezette a szertartást, akit 2025. június 24-én szentelt pappá Spányi Antal püspök atya a Szent István király székesegyházban Székesfehérváron.
Az ünnepi szentmise elején Helter István plébános köszönetet mondott Richárd atyának, hogy elfogadta a meghívást, valamint mindazoknak, akik a búcsú méltó lebonyolításában, illetve előkészületeiben részt vettek, jelenlétükkel a kegyhelyet megtisztelték ezen a szép nyári, de szerencsére nem túl forró vasárnapon.
Prédikációjában Richárd atya kifejtette, hogy az evangéliumban felidézett irgalmas szamaritánus története nekünk, hívő embereknek azt tanítja, hogy a legfontosabb feladatunk Istennek megfelelni, az ő rendelését beteljesíteni, valamint felebarátainkon segíteni. Ehhez felidézte annak a viccbeli lovagnak a történetét, aki szíve hölgyének mindent megígért: szembeszállna a tüzes sárkánnyal is érte, elmenne érte a világ végére tűzön-vízen át, de amikor azúrhölgy küldte az üzenetet, hogy meglátogathatja, azt válaszolta vissza: Most? Hiszen esik az eső!
Ezen a kis történeten keresztül világította meg Richárd atya, hogy felebarátainkkal szemben mindig gyakorolni kell az irgalmasságot. Ne keressünk kifogásokat, ahogy a történetben mérlegelhetett a pap, illetve a levita is (a templomi szolgálatnak rendkívül kötött előírásai voltak, s ha megérintették volna a véresre vert sebesültet, ezt a szolgálatot nem láthatták volna el), akik végül nem segítettek a bajba jutott kereskedőn. Helyettük egy szamaritánus nyújtott segítséget, aki nem mérlegelt, nem törődött azzal, hogy a zsidók és a szamariaiak közt finoman fogalmazva sem jó a viszony, hanem gondoskodott felebarátján, kifogások nélkül. A törvénytudó, aki Krisztust az örök élet elnyeréséről, majd a felebarátjáról kérdezte, igazából fogást próbált keresni Jézuson, egyértelmű iránymutatást kapott: az ószövetségi törvény változatlan: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Tedd ezt, és élni fogsz.”
Az igazi felebarát pedig az, aki irgalmasságot cselekszik másokkal. S ahogy a zsidók is szembesültek a példabeszédből, hogy a pap vagy a levita (oltárszolga) helyett egy általuk megvetett szamaritánus bizonyult a bajba jutott kereskedő felebarátjának, nekünk is lehet az a felebarátunk, akit esetleg egyáltalán nem szeretnénk annak. Ez a példázat lényege: nem válogathatjuk meg, ki legyen a felebarátunk, bárkinek szüksége lehet a mi segítségünkre. S Jézus egyértelműen jelzi: amikor éppen tudunk segíteni, az alól nincs kibúvó. Amikor módunkban áll segíteni, nincs mérlegelés, kifogáskeresés, hanem segítenünk kell felebarátainkon. Ez a főparancs: ugyanúgy kell szeretnünk felebarátunkat, mint önmagunkat, s ennek a felebarátnak a személye nem a mi szubjektív érzelmeinken múlik: akárki lehet, akinek szüksége van a segítségünkre. S ez alól nem lehet kibúvó az időhiány sem, amire napjainkban oly sokan, oly gyakran hivatkozunk. Vegyük észre, hogy kin tudunk segíteni éppen ebben a pillanatban, és akkor is - sőt különösen akkor is - szeressük őt igazi felebarátunkként, amikor az egyébként nehéz lenne – zárta homíliáját Richárd atya.
A kegytárgyak megáldását, majd a körmenetet követően Richárd atya újmisés áldásban részesítette a szentmisén közreműködő lelkipásztorokat és ministránsokat, majd a zarándokokat is. A búcsú végül szentségimádással zárult, s a hívők minden bizonnyal lelkiekben megerősödve tértek haza ezen a júliusi délelőttön is.
Képek és szöveg: Kiss Attila
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk
