Október 21-én került sor a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Lea (Leány-Anyaotthon) Otthon ünnepélyes alapkőletételére.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Spányi Antal megyés püspök, Hajdu Ferenc plébános, a LEA otthon püspöki biztosa, Dudás Zoltán főosztályvezető (NEMFI), Dr. Aradszky András országgyűlési képviselő, T. Mészáros András polgármester, Varga-Hegyi Eszter intézményvezető (Lea Otthon). Közreműködtek a Marianum Általános Iskola diákjai és kamarakórusa.
Az alapkőletétel után fogadással egybekötött sajtóbeszélgetésre várták a megjelenteket a közeli, Lea otthon jelenlegi épületébe, ahol bemutatásra került az intézmény munkája és az építendő új otthon épülettervei is. Itt volt lehetőség az ünnepségen résztvevő állami és egyházi vezetőkkel interjúk készítésére.
Fényképeket készítette Novák Ernő
Videó: Somogyi Tamás és BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk