Szutsits Pál Mátyás

Akárcsak Milassin Miklós, Szutsits Pál Mátyás is bunyevác nemzetiségû családban született, ám az ő ereiben nemesi vér folyt. 1767. január 11-én, Szabadka városában látta meg a napvilágot. A gimnázium alsó osztályait Székesfehérvárott, a felsőbb osztályokat Budán végezte. Teológiai tanulmányainak színterei: Eger, Pest, Bécs. 1790-ben szentelték pappá, mûködését káplánként kezdte. 1796-tól Dunabökény, 1807-től Szabadka plébánosaként mûködött, 1815-ben pedig a kalocsai székesfőkáptalan tagja lett. Az 1822. évi, nevezetes nemzeti zsinaton részt vett, és az ottani, sikeres közszereplése hívta föl rá a világi és egyházi vezetés figyelmét. Kopácsy József Veszprémbe történt távozása után Simonyi Pál nagyprépost két éven át irányította az egyházmegye életét. Szutsits Pál Mátyás kalocsai kanonok 1827. május 5-én kapott királyi kinevezést a székesfehérvári püspöki székre, és XII. Leó pápa 1828. január 29-én erősítette meg az uralkodói óhajt. Szutsits püspökké szentelését a székesfehérvári székesegyházban 1828. március 23-án Klobusiczky Péter kalocsai érsek végezte, és a két társszentelő a két székesfehérvári előd volt: Vurum József eddigre már nyitrai és Kopácsy József veszprémi püspök.

A komoly lelkipásztori múlttal és tapasztalattal rendelkező új püspök azonnal maga mellé állította a papságot. Szorgalmazta a püspöki szertartáskönyv előírásainak betartását és írásba foglaltatta az emlékezet és szó útján hagyományozódó asszisztencia szabályait, amihez papnövendékektől kanonokokig bezárólag, minden egyházinak igazodnia kellett. Gondja volt a székesegyházi ének- és zenekarra. Mivel a városban még élt a kétnyelvûség, Szutsits püspök időről időre a német anyanyelvûeknek németül prédikált a ciszterci templomban és bérmakörútján néhány helyen. Tudta, hogy egyházmegyéje papi hivatásokban nem túl termékeny, ezért is a kor szokásaitól eltérően kiemelkedő figyelemmel viseltetett a papnevelés és a kispapok iránt. Első, rövid székesfehérvári tartózkodása során ellátogatott a szemináriumba, s az ott tapasztaltak alapján őszre új napirendet adott az ottani közösségnek. Családias légkört akart teremteni, a kispapok és az elöljárók az imádkozó közösségen túl, az asztalnál is együtt legyenek. A szemináriumot rendszeresen látogatta, személyesen felügyelte a jövendő papi nemzedék lelki és teológiai gyarapodását. A legtehetségesebb kispapokat Pestre vagy Bécsbe küldte. Vurum József és Kopácsy József után ő lett a harmadik, akinek rövid idő adatott székesfehérvári mûködéséhez. A király 1830. június 4-én a bosznia-szerémi, másként a diakovári püspökség élére állította, tehát visszarendelte szûkebb pátriájába. Ettől az időponttól kezdve nem tartózkodott a püspöki városban, az őszi, Pozsonyban tartott országgyûlésről karácsonyt megülni tért csak vissza Székesfehérvárra, majd december 26-án végleg távozott. A következő év nyarán foglalta el új helyét, ahol 1834. április 13-án bekövetkezett haláláig szolgálta a reá bízott híveket, papokat.

Címerleírás:
A családi címer (1690) kék pajzsában zöld földön jobbra vágtató fehér lovon vörösruhás, kucsmás, csizmás magyar vitéz, jobbjában görbe karddal, baljában kantárszárral. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst. Kiegészítés: püspöki mitra és pásztorbot.