Séllyei Nagy Ignác

Az új egyházmegye első főpásztora a kiváló képzettségű Séllyei Nagy Ignác lett, aki Székesfehérvárott, 1733. május 5-én látta meg a napvilágot. Apja városbíró volt. Tanulmányait szülővárosában kezdte meg, majd a nagyszombati érseki egyetem hittudományi karán folytatta és végül a római Szent Appollinaris kollégiumban fejezte be teológiai doktorátussal. 1757. december 17-én Rómában szentelték pappá. A fiatal pap előbb Padányi Bíró Márton, majd később Koller Ignác veszprémi püspök irodai munkatársa lett. Az a tény, hogy 27 esztendősen kanonoki stallumot kapott, mutatja, hogy munkájával elégedett volt püspöke. Az 1770-es években már magas állami funkciókat töltött be: a hétszemélyes tábla ítélőbírája, a Helytartótanács tanácsosa lett, s a Pázmány alapította, éppen akkor Nagyszombatból Budára helyezett egyetem kancellári tisztjével is megbízták, elsőként. Mintha ez a tisztség jelezte volna, hogy hamarosan magasabb poszton is ő lesz az első. Mivel már 1775-től címzetes püspök volt, s csaknem húszévi igazgatási gyakorlattal és rendkívül jó helyismerettel rendelkezett, nem csodálható, hogy Székesfehérvár első püspökévé emelkedhetett.

Az erélyes, határozott, jogi szemléletű, püspöki jogainak tudatában lévő főpásztor nehezen fogadta el a kegyúri jogok gyakorlását, valamint az egyházmegyében mûködő, nagyszámúszerzetes exemptségét. Ugyanis ekkortájt 82 világi pap mellett 115 szerzetes mûködött. 

II. József valláspolitikája, a kalapos király és VI. Piusz pápa közti feszült viszony miatt az egész magyar egyház nehéz időket élt meg az 1780-as években. A püspök állásfoglalásaiban inkább az uralkodóhoz volt lojális, de élesen tiltakozott II. József minden olyan kísérlete ellen, melyre jogtörténeti iskolázottságában nem talált precedenst, különösképp abban az esetben, ha az a püspöki jogokat csorbította volna. A szerzetesrendek feloszlatása a püspöknek nem okozott nagyobb gondot, különben sem szerette őket. A néhány évig a volt jezsuita gimnáziumban tanító pálosokra, a plébániákon működő szerzetesekre több-kevesebb sikerrel igyekezett kiterjeszteni felügyeletét. A kegyúri túlkapásokkal szemben védelmezte papjait és a főkegyúri jog számára nézve hátrányos gyakorlása ellen, ha kellett, tiltakozott.

Az új egyházmegye kevés birtokkal rendelkezett. Udvari kapcsolatai felhasználásával többször igyekezett növelni birtokait, de eredménytelenül. Takarékos és ésszerû gazdálkodással azonban legalább jövedelmezővé tette azokat. A barokk kor elvárása szerint 1788-ban belekezdett a reprezentatív püspöki palota építtetésébe, de sem ennek befejezését, sem többi nagyszabású tervének (papnevelő intézet, agg papok házának építése) megvalósulását nem érhette meg. 1789. november 5-én, Pesten érte a halál. Holttestét székvárosába szállították és ott az ún. Hosszú temetőben helyezték sírba, majd 1874-ben az ott épült új kápolnában újratemették. 1938-tól a Bazilika altemplomában nyugszik.

Címerleírás: 
A pajzs kék (más ábrázoláson vörös) udvarában zöld mezőn két lábon ágaskodó, balra forduló oroszlán jobb mellső lábával kardot tart. A sisakban az oroszlán ismétlődik. A foszladék kék-arany, vörös-ezüst. Kiegészítés: püspöki mitra és pásztorbot.


< 2018. június >
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2015

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk