Farkas Imre

A székesfehérvári főpapok sorában Nagy Ignác után Farkas Imre volt a második, aki a püspökség területén született 1788. augusztus 9-én, Zámolyon. Atyja uradalmi tiszt volt. Székesfehérváron, Tatán, Szombathelyen és Pesten végezte tanulmányait, majd a piarista rend egyszerû fogadalmasaként Trencsénben és Nagykárolyban tanult tovább. Fogadalmának leteltével 1808-ban a székesfehérvári egyházmegye Pecsétnyomójapapnövendékei közé kérte felvételét. 1813-ban szentelték fel. Az egyházmegyei szeminárium tanulmányi felügyelője, később tanára lett. Hamarosan lelkipásztori munkába is kezdett. Agárdon volt adminisztrátor, majd Ürményi József országbíró ajánlására váli plébános lett 1816-ban. Ottani munkájának hírére Székesfehérvár város tanácsa 1833-ban egyhangúlag választotta meg belvárosi plébánosnak. 1835-től székesegyházi kanonok és a papnevelde igazgatója. 1837-től címzetes apát. A város 1846-ban díszpolgárává avatta. Népszerûségét az sem tépázta meg, hogy a szabadságharc alatt többször kinyilvánította udvarhûségét.

Ferenc József 1851. április 29-én nevezte ki az egyházmegye élére. Szeptember 5-én IX. Piusz szentesítette a döntést, így Scitovszky János prímás 1851. november 1-jén püspökké szentelhette Esztergomban. Négy nappal később elfoglalta hivatalát.

Keresztvitel. Részlet kelyhérőlKorát meghazudtolóan energikus főpásztor volt. Szívélyes, de papjaival erélyes, a fegyelmezetlenséget nem tûrte. Sorra látogatta a plébániákat. Szociális érzékenysége is kimagasló volt. Nagy figyelmet fordított az oktatásra, elsősorban a papnevelésre. Mivel az egyházmegye hivatásokban szegény volt, mindössze három plébánia és három új lelkészség szervezését szorgalmazta. Az egyházmegye papnövendékeinek száma 12–20 között hullámzott, túlnyomó többségük (9–17) a helybéli szemináriumban tanult. Számukra Farkas Imre 1861-ben új fegyelmi szabályzatot adott. Rendszerint két növendék Bécsben, a Pazmaneum nyújtotta keretek között tanult, ketten pedig Pesten folytatták teológiai tanulmányaikat. Rómába mindössze egyetlen kispapot küldött 1860-ban.

A teológia mûvelésének szorgalmazása összefüggött könyvszeretetével, ami ifjú korától kezdve jellemezte. Tekintélyes könyvtára széles látóköréről, sokirányú érdeklődésről tanúskodott. Ennek segítségével szellemi frissességét az utolsó pillanatig megőrizte. Közel Pecsétnyomójaháromezerkétszáz kötetet tartalmazó gyûjteménye természetesen teológiai tárgykörben volt a leggazdagabb. Gyûjtötte a Bibliával foglalkozó könyveket, a patrisztikus szerzők sorozatait, az előző korszak nevezetes teológusainak mûveit. Nem magukért a könyvekért, hanem a bennük rejlő gondolatokért, melyeket szónokként bőkezûen osztotta szét a hallgatói között. Az 1830-as évektől ünnepelt és gyakran foglalkoztatott alkalmi szónok, e pályafutását 1856. augusztus 31-én tetőzte be: az esztergomi bazilika felszentelésekor a király jelenlétében ő mondott beszédet. Az uralkodó kegye élete végén sem fordult el tőle: 1864-ben titkos tanácsosi címet kapott. 1866. január 5-én hunyt el, a székesegyház altemplomában helyezték nyugalomra.

Címerleírás:
A névcímer föltehetőleg saját alkotás. Kék pajzsban zöld mezőn balra néző, két lábon álló, piros nyelvû farkas, jobb mellső lábában görbe szablyát tart. Foszladék: arany-kék, ezüst-piros. Kiegészítés: a sisakban kereszt, két oldalt mitra és pásztorbot.

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk