Prohászka Ottokár

Ima Prohászka boldoggá avatásáért.
Rövidebb életrajzát lásd a püspökök között. Életútja bővebben:


a család

Az elesettek iránt papként, püspökként elkötelezett Prohászka Ottokár 1858. október 10-én született a felvidéki Nyitrán. Atyja, a morva származású Prohászka Domokos az osztrák állam Strassenkomisereként (útmester, útfelügyelő) szolgált, de ősei még földművesek voltak. A család Pozsonyban telepedett le, de első gyermekeik Nyitrán, a fiatalasszony szülői házában látták meg a napvilágot. Egymás közt a családtagok kezdetben németül beszéltek, Prohászka később elsajátította a magyart a család szolgálójától, majd megtanulta a szlovákot, s az iskolában a latint. Tudott franciául, szemináriumi éveiben görögül és héberül is tanult, megpróbálkozott az angollal. Prohászka Domokost, a pénzügyi kistisztviselőt gyakran helyezték át, s a család gyakran költözött. Prohászka Ottokár Rózsahegyen kezdte meg tanulmányait, Losoncon fejezte be az elemit és kezdte meg a gimnáziumot (református iskolában!), majd Nyitrán a piaristák neveltje lett.


tablókép

Később a kalocsai jezsuita internátusba került, majd az esztergomi kisszeminárium növendékeként érettségizett 1875-ben. Végig kiváló diák volt, tehetségére felfigyeltek elöljárói. Hét évre a római Collegium Germanicum-Hungaricum lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett. 1881. október 30-án szentelték pappá, 1882-ben tért haza, filozófiai és teológiai doktorátussal.

Az esztergomi szemináriumban 22 esztendeig dolgozott. A kisszeminárium görög-latin tanárából dogmaprofesszor, majd az egész intézményt megújító lelki vezető, úgynevezett sprituális lett (1890). Szisztematikus munkával reformálta meg a szeminárium életét. A rideg, korszerűtlen jozefinista papnevelői hagyományokkal szemben Prohászka igyekezett bensőséges lelkiségre nevelni növendékeit, forradalmasította a papnevelést. Olyan papi generáció tagjai tekintették mesterüknek, akik sikerrel birkóztak meg az óriási feladattal: a XX. század eleji magyar társadalmi katasztrófák (háború, forradalmak) idején lelki tartást tudtak adni a népnek.


képaláírás

Esztergomban vált a század végén meginduló magyar katolikus megújhodás programadójává. Ennek eszköze a sajtó volt. Rendszeresen publikált a katolikus folyóiratokban, elsősorban a Magyar Sion és az Alkotmány hasábjain megjelent cikkei voltak reveláció erejûek. ő indította útjára az Esztergom című lapot, szervezte meg már püspökként a Katolikus Sajtóegyesületet, amely finanszírozta a katolikus sajtó legjobb kiadványait (Alkotmány, Új Lap). Az 1910-es évekig Prohászka a katolikus sajtóügy vezéralakja, nevéhez kötődik az Élet Rt. kiadó, amely szépirodalmi alkotásoknak is teret adott, vagy az 1920-ra sajnálatosan csődközeli helyzetbe került, jobb sorsra érdemes ifjúsági kiadó, a Magyar Jövő. A Magyar Sion-béli recenzióiban megismertette papolvasóival a modern teológia műveit, kifejtette nézeteit, reformgondolatait a kor egyházi és társadalmi problémáiról.

Rendkívüli fontosságúak a szociális kérdésekről írt cikkei. ő fordította először magyarra XIII. Leó szociális enciklikáját, a Rerum Novarumot (1891). S talán ő olvasta először végig és helyezte mérlegre, bírálta meg máig helytálló módon Marx Tőkéjét. Prohászka világosan látta a munkáskérdés fontosságát: gyakorlatilag keresztényszocialista elveket vallott. Jól látta, ha nem születnek az egyház vezetésével megoldások a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az osztályharcos, ateista, erőszakos, a magántulajdont semmibe vevő baloldali veszély, amely minden értéket elsöpör. Hogy többet tehessen nézetei terjesztéséért, 1896-ban a vágvecsei kerületben indult a képviselőválasztáson, és csak a durva választási csalás eredménye, hogy nem nyert mandátumot. A századforduló után rendszeresen utazta be az országot, a híveket felrázó lelkigyakorlatos szentbeszédeket tartva. Külön szervezett beszédsorozatokat férfiaknak, külön a nőknek. A legnagyobb figyelem a budapesti Egyetemi templomban tartott konferenciabeszédeket kísérte, a gyakorlati tennivalókról országos katolikus nagygyûléseken szólt.


képaláírás

A pesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának dogmatikaprofesszora 1904-ben lett. Teológiai munkásságára az egyetem már az 1890-es években felfigyelt: „A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat” címû pályamûvét, valamint az „Isten és világ” című írását kitüntette a kar. A Föld és Ég címû tanulmánysorozatában vitathatatlan természettudományos felkészültséggel vizsgálta az evolúcióelméletet, és nem tartotta azt összeegyeztethetetlennek a keresztény világképpel. Ez ekkoriban szinte eretnek gondolatnak számított, jellemző módon a mű második kiadásában az ember kialakulásáról szóló zárófejezet nem is jelenhetett meg...


képaláírás

1905. október 17-én nominálta székesfehérvári püspöknek Ferenc József. 1905. december 11-én erősítette meg a döntést X. Pius pápa, aki Rómában tíz nappal később püspökké is szentelte Prohászkát. Székét hivatalosan 1906. január 21-én foglalta el. Püspökként is megmaradt puritán embernek. Legendaszámba megy, de állítólag első hivatalos útja Fehérvárra a hajnali  személyvonattal történt: besétált a püspöki palotába, ahol csak a csodálkozó portást találta, hiszen mindenki a reggeli gyorsvonattal várta érkezését.

A főpásztorság visszasodorta Prohászkát a politikához is. Automatikusan a főrendiház tagja lett. Parlamenti szűzbeszédében a nemzetiségellenes tendenciákat is rejtő magyar népiskolai törvényt bírálta, korát megelőzve a kisebbségiek védelmére kelt. Az első világháborút követő új társadalmi berendezést nagy érdeklődéssel figyelte. A forradalmakban kezdetben tisztító, megújító erőt látott. Az sem viselte meg, hogy a Tanácsköztársaság idején kilakoltatták püspöki palotájából. Ám ahogy felismerte a rendszer visszásságait, harácsolását, erkölcstelenségét és antiklerikalizmusát – elhatárolódott tőle. Horthy Miklós kormányzóval rokonszenvezett, de miniszterelnökségre történő felkérését elutasította. IV. Károly király hazatérési kísérleteit oktalanságnak tartotta. 1920-ban tevőlegesen akart részt venni egy új keresztény magyar állam kiépítésében. Nemzetgyûlési képviselő lett, de rövidesen csalódottan hagyta ott a csak jelszavaiban keresztény parlamentet: „Itthon vagyok; hazajöttem a nagy tragikomédiából, amit nemzetgyûlésnek hívnak” – jegyezte naplójába 1921. február 6-án.

Prohászkát leginkább az egyház megújításának, modernizálásának problémája izgatta. Pályájának legnagyobb kudarcát is ezért élte át. XIII. Leó halála után nagyot változott a római légkör: 1908-tól a „modernizmust” üldözendőnek bélyegezte X. Pius. Prohászkának 1911 nyarán a hivatalos sajtóból kellett megtudnia, hogy három írását: „Az intellektualizmus túlhajtásai” címû akadémiai székfoglalóját, a „Modern katolicizmus” címû hitvédelmi munkáját és az egyházi vagyonkezelés reformjának szükségességét hangsúlyozó „Több békességet!” címû karácsonyi hírlapi cikkét az illetékes Kongregáció indexre tette. A történetek komoly önvizsgálatra késztették: nagy alázattal visszavonta ezeket az írásait, melyekben mai szemmel már semmi kivetnivalót nem találunk. Mindössze annyi történt, hogy 50 esztendővel megelőzte korát: a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban találhatunk Prohászkáéval rokon gondolatokra.


képaláírás

Legjelentősebb gyakorlati alkotása a Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulat, melyhez Prohászka ezer szállal kötődött: teoretikusa volt, szerteágazó védnöki és lelkivezetői munkát végzett érdekükben. A missziótársulat árvaházakat tartott fenn, börtönpasztorációval foglalkozott, megszervezte a fővárosba kerülő cselédlányok lelki vezetését, nővédelmi szervezeteket működtetett. Mindezt új szemlélettel tette: elkötelezett profizmussal, felismerve, hogy a jószándékú dilettánsok megmozdulásai nem vezetnek kellő eredményre. Nyilvánvalóvá tette a rend a társadalom számára, hogy a nők nemcsak arra jók, hogy a tehetősekből jótékonysági célokra pénzt sírjanak ki. A szervezet beltagjai szerzetesi fegyelemben éltek, kültagjai – többnyire arisztokrata hölgyek – társadalmi befolyásukat állították a Missziótársulat szolgálatába. Nagy szívfájdalma volt Prohászkának a szervezet szakadása is: 1923-ban Slachta Margit vezetésével létrejött a Szociális Testvérek Társasága, Slachta lett a magyar parlament első női képviselője. De más szociális tettei is voltak Prohászkának. Sürgette az egyházi nagybirtokrendszer reformját. Püspöksége – egyébiránt meglehetősen csekély méretû – birtokán földosztásba kezdett. Szociális kérdésként élte meg a prostitúció problémáját is, Grazban e témában nyilatkozott egy tudományos konferencián.


képaláírás

A korabeli magyar püspöki karból meglehetősen kirítt Prohászka. Ám ez a tőle alapvetően idegenkedő közeg is elismerte, hogy nagy hatással van Székesfehérvár püspöke a hívekre. Prohászka püspöksége idején nyolc alkalommal fordult a püspöki kar közös pásztorlevéllel az ország katolikusaihoz, és valamennyi megfogalmazására Prohászkát kérték fel. ő pedig rendre ellátta a feladatot, pedig a körlevelek témája széles skálán mozgott: a pápai aranymisétől (1908) a gyermeknevelésen és a szektakérdésen át egészen a politikai tartalmú, az ország belső megbékélését már-már türelmetlenül sürgető írásokig.


képaláírás

Prohászkát 68 évesen érte a halál. Életében sokat betegeskedett, különösen a vissza-visszatérő álmatlansága gyötörte, de lankadatlan intenzitással végezte munkáját. Halála is méltó volt az „ország apostolához és tanítómesteréhez”, ahogy sírfelirata nevezi. 1927. április 1-jén az Egyetemi Templom szószékén, a nagyböjti lelkigyakorlatos szentbeszéd közben érte a végzetes agyvérzés. Másnap a pesti szeminárium betegszobájában hunyt el. Holttestét székvárosába, Fehérvárra szállították, ahol előbb a város északi részén lévő temető kápolnájában nyugodott, majd 1938 nyarán, a Szent Jobb fehérvári látogatása idején szállították át ünnepélyes külsőségek között a tiszteletére emelt, ma már hivatalosan is nevét viselő vasútvidéki emléktemplomba.

Prohászka tragédiája, hogy halála után szimbólummá vált. Bár életművének tudományos feldolgozása is megkezdődött, inkább a politika sajátította ki magának alakját. A magát kereszténynek valló, de azt csak a külsőségeiben hordozó politika emelte piedesztálra, melyet Prohászka oly sokszor ostorozott. Az is rántotta magával bukásakor. Halála után 20 esztendővel, 1947-ben mintegy 25 ezer ember emlékezett rá Mindszenty József hercegprímás vezetésével Székesfehérváron. Az egyre jobban érlelődő baloldali fordulat elleni tiltakozás is volt ez. Néhány héttel később a másik oldal hívei ledöntötték budapesti szobrát... A kommunista időkben mûvei állami indexen voltak, szinte beszélni sem lehetett róla. A változás a kommunizmus bukásával állt be.

Aki olvassa mûveit, meglepődik rajta, mennyire korszerû és aktuális ma is, amit Prohászka Ottokár fontosnak tart. És orvosolandónak. A világ sokat változott azóta, de jobbítani való nem kevesebb akad ma sem.

Válogatott bibliográfia:

A. Kötetek

Régebbi klasszikusok: 
- BRISITS Frigyes szerk.: Prohászka. Tanulmányok. Budapest. 1928.
- NÉMETHY Ernő: Prohászka Ottokár életrajza. Élet, Budapest. 1927.
- Schütz Antal: Prohászka pályája. In: PROHÁSZKA Ottokár: Sion hegyén. Prohászka Ottokár összegyûjtött munkái, XXV. Szent István Társulat, Budapest. 1929. 3-152.p. 
- REZEK Román.: Prohászka esztétikája, Pannonhalma. 1942.
- REZEK Román: Prohászka intuíciója és átélése. Stephaneum, Budapest. 1942.
- SÍK Sándor: Gárdonyi, Ady, Prohászka. Pallas, Budapest. [1928.]

Újabban:
- ADRIÁNYI Gábor: Prohászka és a római index. Szent István Társulat, Budapest. 2002.
- BARLAY Ö. Szabolcs: Prohászka, az alkotó. Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár. 2000.
- BARLAY Ö. Szabolcs: Prohászka interjú 1. Isten szerelmese, emberek barátja. Budapest. 1997.
- BARLAY Ö. Szabolcs: Prohászka interjú 2. Isten kerubja, mindenkinek mindene. Budapest. 1998.
- BARLAY Ö. Szabolcs: Prohászka interjú 3. Csobánkai napló. Prohászka Kiadó, Székesfehérvár. 2000.
- BARLAY Ö. Szabolcs: Prohászka Ottokár életének titka; Székesfehérvár, 2009.
- FRENYÓ Zoltán: Élő kereszténység. Kairosz, Győr. 1998.
- GERGELY Jenő: Prohászka Ottokár – „A napbaöltözött ember”. Gondolat, Budapest. 1994.
- Barlay Ö. Szabolcs szerk.: HORVÁTH Kálmán: Prohászka a szívekben. Székesfehérvár. 2005.
- Felsővályi Ákos szerk.: HORVÁTH Kálmán: Prohászka a szívekben. Magyar Fioretti 1. Székesfehérvár. 2009.
- MÓZESSY Gergely szerk.: Prohászka Ottokár - püspök az emberért. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár - Szent István Társulat, Budapest-Székesfehérvár. 2006.
- MÓZESSY Gergely szerk.: Prohászka-tanulmányok, 2007-2009. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár. 2009.
- MÓZESSY Gergely szerk.: Prohászka-tanulmányok, 2009–2012. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár, 2012. 335+24p.
- MÓZESSY Gergely szerk.: Prohászka-tanulmányok, 2012–2015. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár, 2015. 419+16p.
- MÓZESSY Gergely szerk.: Prohászka-tanulmányok, 2015–2017. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár, 2017. 495+8p.
- Frenyó Zoltán szerk.: PROHÁSZKA Ottokár: Modern pünkösd. Tinta Kiadó, Budapest. 2005.
- Koncz Lajos szerk.: PROHÁSZKA Ottokár: Modern katolicizmus. Válogatás Prohászka mûveiből. Szent István Társulat, Budapest. 1990.
- SZABÓ Ferenc szerk. Prohászka önmagáról. Mai írók és gondolkodók 8. Agapé, Szeged. 1999.
- SZABÓ Ferenc szerk.: Prohászka ébresztése, [Ottokár Püspök Alapítvány, Távlatok Szerkesztősége], Budapest. 1996.
- SZABÓ Ferenc szerk.: Prohászka ébresztése II. Budapest. 1998.
- SZABÓ Ferenc – MÓZESSY Gergely szerk.: Prohászka Ottokár, Magyarország apostola és tanítója. Agapé, Szeged. 2002.
- SZABÓ Ferenc: Prohászka Ottokár időszerűsége. Kairosz, Budapest. 2006
- SZABÓ Ferenc: Prohászka Ottokár élete és műve. Szent István Társulat, Budapest. 2007.
- S. SZABÓ Péter: Az evangélium és a munka. Prohászka Ottokár társadalomfilozófiai munkássága. Ma Kiadó, Székesfehérvár, 1999.
- S. SZABÓ Péter: A szacellum rózsája. Prohászka-esszék. Magyarországért Édes Hazánkért Kiadó, Solymár. [2000].
- W. BALASSA Zsuzsa szerk.: Prohászka, a költő. Kairosz, Budapest. 2008.


B. Fontosabb szakcikkek (a fenti tanulmánykötetekben találhatóakon túl):

- Gergely Jenő: Prohászka Ottokár politikai nézetei a századfordulón. In: HEGEDŰS András - BÁRDOS István szerk.: Egyház és politika a XIX. századi Magyarországon.
- J. Horváth Tamás: Apostolus et praeceptor Hungariae – ma. In: Egyházfórum 1990/1; 88-107.p.
- Katus László: Prohászka Ottokár. In: GÓCSY Zoltán - VARGA Szabolcs - VÉRTESI Lázár szerk.: Ecclesia semper reformanda et renovanda. Katus László egyháztörténeti tanulmányai és cikkei. Pécs, 2007. 98-111.p.
- Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár és a székesfehérvári papnevelés. In: CSURGAI HORVÁTH József – DEMETER Zsófia – VIZI László Tamás: Laudatio et salutatio – Tanulmányok Farkas Gábor születésnapjára, Székesfehérvár. 2004. 315-331.p.
- Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár, a nyitrai születésû püspök; In: L’udia l’ud’om bez hranic; Nitra. 2000. 17-24.p.
- Mózessy Gergely: Prohászka és a székesfehérvári székeskáptalan; In: Magyar Egyházörténeti Vázlatok 2000/1-4., 211-232.p.
- Szabó Ferenc: Prohászka Ottokár, a II. Vatikáni Zsinat előfutára. In: BEKE Margit szerk.: Szentjeink és nagyjaink Európa kereszténységéért. 193-198.p.
- Szabó Ferenc: Prohászka, a szociális apostol. In: Vigilia 1997/10. 735-741.p.
- Szabó Ferenc: Prohászka Ottokár. In: SZABÓ Ferenc: Napfogyatkozás. Róma. 1991. 207-245.p.
- Szabó Ferenc: Prohászka-tanulmányok. In.: SZABÓ Ferenc: Keresztények az ezredfordulón. Távlatok, Budapest. 2001.
- S. Szabó Péter: A filozófiai és a teológiai etika viszonya Prohászka Ottokár koncepciójában. In.: FEHÉR M. István - VERES Ildikó szerk: Filozófia és teológia a magyar eszmetörténetben. 99-111.p.

Tematikus folyóiratszámok: 

- Távlatok 1996/1. 
- Vár 2005/3.  
- Vigilia 1974/12.

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2018

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk