Ökumenikus imahét 2022 - harmadik nap - beszámoló

2022. 01. 18. | | 2022. 01. 19.

 

 

Az Istennel való találkozás megrendítő élmény – A nehéz helyzet elhozhatja Isten belépését életünkbe – Az ökumenikus imahét harmadik napján

2022.01.18. – A 2022-es Ökumenikus Imahét Székesfehérváron meghirdetett alkalmainak harmadik estéjén ismét a baptista imaházban gyűltek össze a Krisztus-hívők, hogy együtt imádkozzanak lelkipásztoraikkal. Az istentisztelet elején Kovács Dániel baptista lelkész köszöntötte a jelenlevőket, és imádkozott az alkalomért. Az erre az évre kiadott istentiszteleti útmutató szerint Máté születés evangéliumának részlete adta az est alapfelvetését, „Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet.” (Mt 2,3).

A harmadik nap igehirdetője Tóth Tamás plébános volt. A lelkipásztor a nap alapigéjéhez kapcsolódva elmondta, amikor az Isten belép az életünkbe, akkor nem mehetnek a dolgok ugyanúgy, ahogy addig voltak. Ez félelmet, nyugtalanságot okozhat bennünk, de merjünk benne maradni a nehéz helyzetekben is. Mert azok lehetnek az Isten megérkezésének a pillanatai. „Van egy olyan tapasztalatom, hogy amikor az Isten megjelenik az életünkben, akkor felfordulást okoz. Amikor valamiképpen belép, akkor elkezd egy csomó dolog a feje tetejére állni. És ez félelmetes, mert akkor valami összeborul. … Minden, ami ki akar mozdítani bennünket a komfortzónánkból, az életünkből, önmagunkból, arra azt mondjuk: Istenem, ne! Csak attól félek, hogy ilyenkor kockáztatjuk az Istennel való találkozás valóságát.

A plébános saját életeseményein keresztül tett tanúságot arról, hogy a nehézségekben benne maradni, ahhoz bátorság kell. Az Istennel való találkozás ugyanis lehet megrendítő dolog. „Amikor az életünkből el akarjuk üldözni, és nem akarunk beleállni az adott pillanatba, mert félelem van bennünk, és az összeomlástól tartunk, akkor sokszor az Istentől való találkozástól is eltaszítjuk magunkat. Megtörténik, hogy másokká válunk, mint amik szeretnénk lenni. Önsajnálatba esünk, hogy milyen életünk van, hogy alakult a családunk, az egészségünk, de mi lenne, ha benne maradnánk és kibírnánk? Akkor benne maradnánk az Isten jelenlétében.”

Tóth Tamás végül arról beszélt, ne a múltban és ne a jövőben keressük az Urat, mert Isten mindig a jelenben él velünk. Ha éppen nem tudunk hinni, akkor bízzunk abban, hogy Ő akkor is jelen van.

A keresztények egységét szolgáló imaalkalom végén a felekezetek képviselői imádkoztak. A zenei szolgálatot végző Balogh Péter (orgona), Fóris Zsófia (hegedű) és Fóris István (ének) dalaikkal megerősítették a találkozást, az egység élményét a jelenlevők között.

Berta Kata
Képek és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk