Nagyböjti lelki nap - beszámoló

2007. 03. 03. |

 

kiscsoportos beszélgetések

 

Mintegy 150 világi hitoktató és lelkipásztori kisegítő tudta elfogadni Spányi Antal székesfehérvári püspök meghívását a hagyományos nagyböjti lelkinapra. A találkozó a Székesegyházban szentmisével kezdődött, melyben a nagyböjti megújulás gondolatát emelte ki a főpásztor. A hiteles tanúságtételhez szükségünk van a világ kísértéseinek legyőzésére; szolgálatunk a tiszta lélek örömére és reményére épülhet.

A szentmise után a Szent István Művelődési Házban folytatódott a lelkinap. A főpásztor röviden ismertette az egyházmegye aktuális programjait, annak lelki hátterét és céljait. A világiak segítségét kérte a Szent Imre és Szent Erzsébet év programjaiban, az egyházközségi karitászcsoportok megalakításában és működésében, Kaszap István boldoggá avatásáért való imádságban, és a 10 éve lezajlott egyházmegyei zsinat célkitűzéseinek elérésében.

A résztvevők ezek után Ugrits Tamás irodaigazgató előadását hallgattak meg "A felnőtt katekézis fontossága" címmel. A Katekézis Általános Direktóriuma és a Magyar Kateketikai Direktórium iránymutatására építve keresnünk kell a felnőtt katekézis lehetőségeit, mert a felnőttek érett hite és tanúságtétele nélkülözhetetlen a gyermekek eredményes vallási neveléséhez.

A felvetett gondolatokat a jelenlévők kiscsoportos megbeszélésben mélyítették el, megosztva egymással tapasztalataikat is. A közös agapé után lehetőség nyílt a "Liliom és Rózsa" c. kiállítás megtekintésére.

Ugrits Tamás

 


 

Korábbi év beszámolója:

 

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk