A Szent Efrém Férfikar koncertezett Székesfehérváron
2018.10.03. – A Magyar Katolikus Kultúra Napjai keretében Fehérváron, a Szent Imre-templomban adott koncertet a Szent Efrém Férfikar a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház szervezésében, a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával. Theotokos – Énekek az Istenszülőhöz címmel tartott hangversenyükön közreműködött a Vox Mirabilis kamarakórus, akikkel idén második alkalommal léptek fel közösen.
Az est vendégeit Jakubek Ágnes, a Művelődési Ház igazgatónője köszöntötte, aki elmondta, az egyházmegye zenei életében kiemelkedő esemény, hogy a Szent Efrém kórus elfogadta a meghívást Székesfehérvárra. Spányi Antal püspök méltatta a kórus zenei teljesítményét, amellyel az utóbbi években Magyarország legnépszerűbb vokális együttesévé vált. Béres Miklós programszervező a magas szintű, igényes éneklés mellett kiemelte a Férfikar görögkatolikus lelkiségét.
A Szent Efrém Férfikart Bubnó Tamás alapította meg 2002-ben. Az együttes fő célja a bizánci rítusú egyházzene autentikus megszólaltatása, de tematikus koncertjeik alkalmával időnként műsorukra tűznek nyugati rítusú énekeket (gregoriánt, protestáns énekeket, gospeleket), valamint világi műveket is.
A Theotokos – Istenszülő elnevezésű esten a bizánci, a szláv, a balkáni és a magyar vallásos hagyomány szép, Máriához szóló fohászait énekelték el. Ehhez kapcsolódva a Vox Mirabilis Kamarakórus Rachmaninov: Bogorodice és Hilarion Metropolita: Bogorodice devo és Tebe poem című műveit adták elő. A koncert végén Franz Biebl: Ave Maria c. hétszólamú kórusművét énekelte a két kórus, vezényelt Zemlényi Katica.
Berta Kata
Fényképeket készítette Zemlényi János
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk