Püspöki szentmise a Székesegyházban és imádságos gyertyagyújtás Székesfehérvár főterén - beszámoló

 

 

 

A béke Isten ajándéka, de az ember felelőssége, hogy megvalósítsa – Imádkoztak a békéért Székesfehérváron is Ferenc pápa felhívására

2024.10.07. – Szentmisével, gyertyás körmenettel, közös imával csatlakoztak Fehérváron és a székesfehérvári egyházmegye több területén a Szentatya szándékához, a béke mihamarabbi megvalósulásáért. Azért a békéért imádkozunk, amely Isten ajándéka, de az ember felelőssége, hogy megvalósítsa – hangsúlyozta Spányi Antal püspök, aki október 7-én békeimára hívta egybe a város papságát, az elöljárókat, a híveket a székesegyházba.

A közös imádságra eljöttek a bodajki kegyhely papjai is, és részt vettek Fejér vármegye és Székesfehérvár város vezetői is. Az imádkozó hívekkel megtelt a Szent István király székesegyház.

Ferenc pápa arra hívta a Rómában ülésező szinódusi résztvevőket, hogy október 7-én imádkozzanak és böjtöljenek vele a békéért, és erre meghívott bennünket is, szerte a világban élő katolikusokat. Ennek a meghívásnak akarunk most eleget tenni, és teljesíteni keresztényi kötelességünket – kezdte beszédét Spányi Antal püspök a szentmisében.

A főpásztor majd arról az értékválságról beszélt, amely korunk békétlenségéhez vezetett, háborúkat indított el. Vannak, akik Istent teszik felelőssé ezért, pedig Ő a béke Istene, békére teremtette meg a világot. A gonosz műve és az ember tette a bűn, ami minden rossznak az okozója az életben. A békéért tennünk kell – hangsúlyozta a püspök, hiszen látjuk az önzés és a halál kultúrájának sötét valóságát. „Jézus azért jött el közénk, hogy az ő békéjét adja nekünk. A béke azé, aki azt befogadja, aki kitárja előtte a lelkét.”

A püspök a hívek elé hozta azoknak a szenteknek az életpéldáját, akik életüket áldozták a békéért. Hogy tőlük tanulva, a szeretet békéjét éljük meg környezetünkben, családjainkban, a leghétköznapibb tevékenységeinkben. Ha merünk és akarunk új világot építeni, akkor az Isten Országát kell képviselnünk – hangzott el a beszédben.

A főpásztor azt is hangsúlyozta, a világ nem a gonosz kezében van. Mert ha a világ ennek valóságát nem is ismeri, de az igazi erő a tanúságtevő életben és az imádságban van. Sok bűnt eltakar az igaz imádsága, sok szív változhat az elmondott imák hatására, és sok lélek kezdhet új életet. De nagy erő a böjt is, melyet a békéért, a bűnök bocsánatáért, a lelki megújulásért, a világ megújításáért ajánlunk fel. „Jézus kész megbocsátani bűneinket, a bűn okozta sebeket begyógyítani, és új életet ajándékozni nekünk, és imáink, tanúságtételeink, kiállásunk által a világnak is. A kereszt jele legyen számunkra a Megváltás jele, a jónak győzelméről szóljon hozzánk, hirdesse nekünk Isten diadalát a gonosz felett, az Isten békéjének örömét és valóságát a világ nyomorúsága felett. Legyen új kezdet jele, a megváltott lét dicsőséges jele! Legyen a Boldogságos Szűz Mária, a Béke királynője életünk kisérője ebben a keresztényi voltunkból fakadó küldetésben. Közösségben a Szentatyával, aki ma egybehívott bennünket, és a világon mindenhol jelen lévő Egyházhoz tartozó testvéreinkkel, legyünk alkalmas eszközök Isten kezében, hogy megújítsa szeretete békéjével a világot!” – zárta gondolatait Spányi Antal püspök.

A szentmisét követően az egybegyűltek gyertyás körmenettel a főtérre vonultak imádkozni. A főpásztor elimádkozta Assisi Szent Ferenc Tégy engem békéd eszközévé kezdetű imáját, majd a békefohászt a Mennybe Fölvett Boldogságos Szűz Máriához. A közösen elmondott Miatyánk és a Himnusz után a Belváros szívében a jelenlevők elhelyezték a béke gyertyáit az Országalma körül.

Spányi Antal püspök teljes beszéde itt:

Ferenc pápa arra hívta a Rómában ülésező szinódusi résztvevőket, hogy a mai napon imádkozzanak és böjtöljenek vele a békéért, és erre meghívott bennünket is, szerte a világban élő katolikusokat. Ennek a meghívásnak akarunk most eleget tenni, és akarjuk teljesíteni keresztényi kötelességünket.

Az életet biztos értékrend irányította sok nemzedéken át. Tudta mindenki, mi a jó, hol a helye, mivel tartozik a másiknak, a világnak, az Istennek, az Egyháznak. De aztán az értékek megkérdőjeleződtek, sok érték meg lett tagadva, sok helyét új próbálta felváltani. Sokan a bizonytalanságtól megzavarodva már nem is törődnek mi az, amit tesznek, csak teszik, ami éppen a kedvükre van.

Békétlenségtől hangos a világ. A csak magára figyelők pl. tapintatlanul hangoskodók az utcán, mintha nekik több járna, mint bárki másnak, mintha ők többet engedhetnének meg maguknak. Kis dolog ez, de ebből a gondolkodásból sok minden törhet elő. Halljuk a szörnyű híreket a borzalmas háborúkról, azok szörnyű pusztításáról a szomszédból, ahol magyar testvéreink is laknak ősi idők óta, és a Közel-Keletről, akiknek szenvedése nem lehet közömbös a számunkra sem. Halljuk e világ nagyjainak a békét kívánók, a békéért szót emelők elleni lejárató kampányát, olvassuk az ilyen híreket, tudósításokat. Talán sokan már nem is tudják, mi az igazság, mi az erkölcsileg helyes álláspont, és megzavarodva nem is akarnak foglalkozni a hírekben hallott tényekkel. Vannak, akik egyenesen Istent okolják: miért engedi a háborút, Istent teszik felelőssé az ember bűne miatt.

Pedig Isten a béke Istene. Milyen jól értette ezt az értékek kultúráját ismerő és szolgáló Babits Mihály, a poeta doctus, amikor így írt a Zsoltár gyermekhangra c. versében:

ZSOLTÁR GYERMEKHANGRA
Az Úristen őriz engem mert az ő zászlóját zengem. Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten: az a véres Isten nincsen. Kard, ha csörren, vér, ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
Az Úristen örök áldás, csira, élet és virágzás. Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.
Csöndes ő míg mi viharzunk békéjét nem bántja harcunk: Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.
Az Ő országát, a Békét, harcainkra süketségét.
Néha átokkal panaszlom de Ő így szól: "Nem haragszom!"
Néha rángatom, cibálom:– tudja, hogy csak őt kívánom.
Az is kedvesebb számára, mint a közömbös imája.
Az Úristen őriz engem, mert az Ő zászlóját zengem.
Hogy daloljak más éneket, mint amit Ő ajkamra tett?
Tőle, Hozzá minden átkom: hang vagyok az Ő szájában.
Lázas hang talán magában: kell a szent Harmóniában.
S kell, hogy az Úr áldja, védje, aki azt énekli: Béke!

Isten a béke Istene! Így teremtette meg a világot: ott béke volt, és nem ártott senki a másiknak, nem ártott senki a másiknak, a teremtett világ a harmónia világa volt.

A bűn a gonosz műve, és az ember tette! Az ember vétkezett, tudva és akarva Isten parancsa ellen, szeretete ellen, és szabadította a bajt a világra, az emberek nemzedékeire. Így jött a világba az egymás ellen fordulás, mely Káin végzetes testvérgyilkosságában áll előttünk.

De vége a harmóniának is, egyre kevésbé látja testvérét a másikban az ember, és egyre inkább gondolja: ember embernek farkasa. Vége a természet harmóniájának, az ember arca verejtékével eszi kenyerét, fájdalommal szüli gyermekét, ember emberen uralkodik, és akar mindent uralma alá vetni, de már nem az Úr törvénye szerint, hanem a maga önzésének engedve.

Amikor a bűn elhatalmasodott, a vízözönnel vetett gátat a bűnnek az Isten, de a föld bűnösöktől való megtisztítása után a galamb olajágat hoz Noénak a bárkába, jelezve, hogy vége a bűn pusztító következményének, és feltűnik a béke örök jele, a szivárvány az égen.

Izajás próféta újra elmondja, hogy a bűn az oka minden rossznak az életben, és majd ha Isten eljön, ha itt lesz a Megváltó uralma, majd akkor lesz ismét béke, mely nem az ember műve, hanem Isten ajándéka.

A képek, amiket használ az üzenet megértéséhez, felidézik a paradicsomi állapotot, ahol nincs ártás, csak béke és harmónia. De ma nem a paradicsomi állapottal törődünk, még akkor sem, ha a teremtett világ megőrzéséről beszélünk, inkább akkor is csak a hasznot keresik legtöbbször.

Ma a szivárvány feltűnésekor keveseknek jut eszébe az Isten embernek készített békéje! Ma nemigen látjuk, hol van az a hely, hol van az az emberi kapcsolat, ahol soha nem árt senki a másiknak.

Halljuk az erőszak, a kihasználás, a rombolás és pusztítás, gyilkolás, a háború borzalmas hangját. Már nem tiszteljük az életet, sem annak kezdetét, se végét. Halljuk és látjuk a háborúk áldozatainak keservét, az özvegyek és árvák, a rokkantak, a mindenüket elveszítők szenvedését. Halljuk az ártatlanokkal való visszaélésekről szóló borzalmas híreket, látjuk az önzés és a halál kultúrájának sötét jeleit és jelen lévő valóságát.

A békéért tennünk kell

Nem elég csak félelemben élni: csak nehogy ide is elérjen a borzalom csápja, és minket is pusztítson. A félelem csak bénít, de nem old meg semmit. Nem elég csak a magam bőrét menteni, és a többivel nem törődni, hagyni őket kiszolgáltatott sorsukra… A mi dolgunk, mert keresztények vagyunk, mert Jézus tanítványainak valljuk magunkat, az, hogy alakítsuk a világot, mint ahogy a só, vagy a kovász alakítja, vagy az égő gyertya lángja a sötétséget világossá változtatja.

Jézus azért jött el közénk, hogy az ő békéjét adja nekünk

Általa béke költözik a szívünkbe, lelkünkbe, és békés emberként élhetünk a világban, még akkor is, ha a bűn is ott van mellettünk, környezetünkben, vagy olykor talán saját tetteinkben is.

Békét hozott, békét adott nekünk az Úr!

Megtapasztalta ezt a békét a 12 apostol, a mindenét elhagyó Péter és András, Jakab és János, a korábban a haszonért aggodalmaskodó Lévi, aki már Máté lett, és a Jézus-követők miatt dühtől lihegő Saul is, amikor a Damaszkuszi úton találkozott a neki is békét hozó Úrral. Ebben volt része a Jobb latornak, és mindazoknak, akik Jézust hallgatni kimentek a pusztába, akik szerettük gyógyulásáért a beteget elvitték a Mesterhez, akik elfelejtkeztek az éhségről és szomjúságról is, csak hogy hallják Jézus tanítását.

A béke azé, aki azt befogadja! Aki kitárja előtte a lelkét!

Ezt nem tudta megtenni Júdás, mert e világ javai csábították, és ő ezek mellett döntött. Megtévedt Jakab és János is, akik elpusztítani akarták a barátságtalan szamaritánusok városát, de hallaniuk kellett Jézus komoly feddő szavát: Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek…

A nincstelenségében is megtette a béke befogadását a lelkében mindenkinél gazdagabb Poverelló, Isten szegénykéje: Szt. Ferenc ezt hordozta szívében, mint Isten ajándékát. Vajon nem ennek a békének a befogadása tette alkalmassá a szegények és nincstelenek szolgálatára Kalkuttai Szt. Terézt? Vajon nem ez tette a szívét alkalmassá a lágerben családját sirató társáért a maga életét felajánló odaajándékozó Kolbe atyát? Nem ez a béke volt a lelkében Prohászkának, amikor az irigység vádjától meggyanúsítva indexre tették?

Nem ez a befogadott béke adott erőt a kommunizmus üldöztetése alatt a sok szerzetesnek, papnak és hitvalló világban élő kereszténynek, hogy kitartsanak a megismert igazságában, és jelek legyenek az emberek tömegében, talán sokak számára névtelen jelek, de sokaknak világos és megerősítő, eligazító jelek?

Nem a béke jele volt Szt. II. János Pál, aki gyilkosának megbocsátott már betegágyán, amikor nem tudták még az orvosok sem, hogy meg tudják-e menteni életét, és megbocsátott felgyógyulása után a börtönben is annak, aki életét akarta kioltani?

Hála Istennek, hosszan tudnánk sorolni a példákat!

De a példák csak akkor hasznosak nekünk, ha követjük őket, ha tanulunk tőlük. Ha kiengesztelődünk egymással és mindenkivel a szentmisében, és békés lélekkel közeledünk egymáshoz akkor is, ha korábban ezt talán nem mindig így tettük.

Ha megpróbáljuk a szeretet békéjét a család leghétköznapibb tevékenységében is megőrizni, és kedvesen szólni egymáshoz, gondolva arra is, hogy szavunk, meggondolatlan gesztusunk vajon milyen érzést kelt a másikban, nem bántjuk-e meg akaratlanul is valamivel?

Ha meg akarjuk érteni azt is, aki különbözik tőlünk, a mi világképünktől, világlátásunktól, szokásainktól. A békét kell hordoznunk. Ha merünk szólni a békéért, és nem engedünk a nagy erőkkel bennünket is kényszeríteni akaró erőszakos hangoknak, melyek a háborúval nyerészkedőket szolgálják valójában. Ha merünk és akarunk új világot építeni, az Isten Országát képviselni.

A világ nem a gonosz kezében van

A Jelenések könyvének vigasztaló sorai bátorítanak bennünket, melyek a jót, az Isten győzelmét mutatják be, aminek igazán örülnünk kell, és ami kell, hogy igazi erő, lelkierő forrása legyen a számunkra!

Nem lehetünk csüggedtek, nincs lelkünkben helye a beletörődő tehetetlenségnek. Rajtunk múlik, akarjuk-e követni Krisztust, beengedjük-e Őt lelkünkbe, vele akarunk-e tanúskodni a világban Isten országáról.

Mert erő a tanúságtétel és erő az imádság, ha a világ ennek valóságát nem is ismeri. Sok bűnt eltakar az igaz imádsága, sok szív változhat az elmondott imák hatására, és sok lélek kezdhet új életet.

Nagy erő a böjt, melyet a békéért, a bűnök bocsánatáét, a lelki megújulásért, a világ megújulásáért ajánlunk fel.

Jézus kész megbocsátani bűneinket, a bűnök okozta sebeket begyógyítani, és új életet ajándékozni nekünk, és a mi imáink, tanúságtételeink, kiállásunk által a világnak.

A kereszt jele legyen számunkra a Megváltás jele, a jónak győzelméről szóljon hozzánk, hirdesse nekünk Isten diadalát a gonosz felett, az Isten békéjének örömét és valóságát a világ nyomorúsága felett. Legyen új kezdet jele, a megváltott lét dicsőséges jele!

Legyen a Boldogságos Szűz Mária, a Béke királynője életünk kísérője ebben a keresztényi voltunkból fakadó küldetésben!

Közösségben a Szentatyával, aki ma egybehívott bennünket, és a világon mindenhol jelen lévő Egyházhoz tartozó testvéreinkkel, legyünk alkalmas eszközök Isten kezében, hogy megújítsa szeretete békéjével a világot! Amen!

 Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió