Nagypénteki szertartás - beszámoló

2009. 04. 10. |

 

Az egyház ezen a napon, és a rákövetkezőn sem mutat be szentmiseáldozatot. A Székesegyházban a nagypénteki szertartást Spányi Antal megyés püspök vezette. A püspök, a papok és az asszisztencia csöndben vonult a puszta oltár elé, a püspök arcra borult, mindenki más térden, csöndben imádkozott.

Eztán kezdődött a szertartás első része, az igeliturgia.

 

elhagyatva

 

Az olvasmányok fölolvasása, majd a passió eléneklése után Spányi Antal rövid szentbeszédében Krisztus keresztáldozatára mutatott és Isten végtelen szeretetéről beszélt. Amikor a szenvedéstörténetet hallgatjuk, nem gondolhatunk arra, hogy ezt a történetet már jól ismerjük, nem közelíthetünk pusztán a külső ismeret felől. Nem lehetünk közömbösek, hiszen mindaz, ami történt: értünk történt. Jézus megnyitotta az utat az Életre, térjünk meg, vegyük észre, hogy nem régi eseményre emlékezünk, hanem olyanra, amihez ma is közünk van: fogadjuk el megváltottságunkat és éljünk eszerint. Hibáinknak, bűneinknek – akár kicsiknek, akár nagyoknak tartjuk azokat – ára van; végtelen nagy ára. Hogy a bűn rabságából szabadulhattunk, az nem érdemeinknek, nem könyörgéseinknek köszönhető, hanem egyedül Isten irántunk való végtelen szeretetének.

Ezt követték az egyetemes könyörgések, melyeket Horváth Imre atya énekelt és Spányi Antal püspök atya zárt imádsággal. Egyházunk ilyenkor mindenkiért imádkozik: az Anyaszentegyházért, a pápáért, a püspökökért, papokért és hívekért, a keresztelendőkért, a keresztények egységéért, a zsidókért, azokért, akik nem hisznek Krisztusban, azokért, akik nem hisznek Istenben, a világi vezetőkért, a szenvedőkért.

Az egyetemes könyörgések után a szertartás a kereszthódolattal folytatódott. A püspök a fölmutatott feszületről lebontotta a leplet, majd átadta Szeleczky Csabapapnövendéknek és először ő, utána pedig a papok, az asszisztencia, majd a hívek járultak a kereszt elé és fejezték ki hódolatukat.

A szertartás harmadik része az áldozás. Az altemplomból fölhozták az Oltáriszentséget, majd elkezdődött az áldoztatás. Az Oltáriszentséget az altemplomba már sötét templomból vitték ki.

A szertartás végeztével a püspök szavaiban nem bocsátotta el a népet, hiszen nem szentmiseáldozat bemutatása történt, hanem a könyörgés befejeztével az asszisztenciával együtt csöndben távozott.

 

altemplom

 

A rákövetkező napon, Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik.

- Marian -

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk