XIV. Egyházmegyei Látónap - beszámoló

2019. 09. 07. | | 2019. 09. 09.

 

 

Aki az Egyházat szereti, Jézust szereti – Egyházmegyei konferencia az Újraépítve könyv alapján, Székesfehérváron

2019.09.07. – Michael White és Tom Corcoran „Újraépítve” című kötetének magyar nyelvű kiadása volt a témája idén a Székesfehérvári Egyházmegye Látónap elnevezésű találkozójának. Ugrits Tamás pasztorális helynök azokat a híveket és papokat hívta a konferenciára, akik a könyv tartalmának ismeretében szeretnének tenni egyházukért, plébániájukért. Meghívást kaptak mindazok, akik szívükön viselik egyházközségük sorsát, és akiknek fontos az is, hogy mi lesz az egyházunkat elhagyókkal, az „elvesztettekkel.”

Spányi Antal püspök a nyitószentmisében arról beszélt, nem mindegy, hogy a hívő emberek miként tekintenek az Egyházra. A főpásztor az apostolok és a szentek példáján keresztül hangsúlyozta: aki az Egyházat szereti, Jézust szereti. Az Egyház, Krisztus Egyháza, és mi rajta keresztül kerülhetünk közel az Úrhoz. A világnak égető szüksége van Jézus evangéliumára, mert Ő az Egyház révén folytatja küldetését. Az Egyház a feltámadt Krisztus Titokzatos Teste. Ami látható ebből, az a gyenge tag, de a láthatatlan örök Isten teszi erőssé a múlandó, az erőtlen tagot is. „Aki úgy gondolkodik, hogy az Egyház túlságosan is bűnös, túlzottan emberi, és elfelejtette a jézusi normákat, aki válogat és elutasít, aki az Egyház tanítására hivatkozva egyeseket elfogad, másokat kizár, vagy éppen a vezetőit teszi sajátos mérlegére, az nem fog találkozni Jézussal, aki az Atya hozzánk küldött Fia. Mi az egyházat azért kell, hogy szeressük, mert az egyházon keresztül jutunk el Jézus Krisztushoz. Az apostolok, az első század vértanúi is megértették ezt, nekünk is meg kell értenünk.” A főpásztor végül Szent Ferenc és a nap szentjei, a kassai vértanúk példáján keresztül hangsúlyozta, nem kövekből, hanem a lelkekből kell felépíteni az Egyház templomát. Krisztus szavát kell meghallanunk, mert ránk van bízva, mit kezdünk az Ő egyházával.

A szentmise után a Látónapra érkező hívek, lelkipásztori munkatársak, hitoktatók, pedagógusok a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Ugrits Tamás vezetésével folytatták a lelki napot. Az Újraépítve nagysikerű lelkipásztori könyv első fejezeteit gondolták át közösen, csoportokban megbeszélve. „Egy élő kövekből épült egyházat csak mi magunk tudunk újraépíteni” – kezdte beszédét a pasztorális helynök. „Ezen a találkozón egymást segítve, egymást meghallgatva, egymás hitén is épülve kezdjük el áttekinteni az egyházmegye plébániáinak jelenét, és elindítjuk a közös gondolkodást a jövőről. Amilyen úton elindulunk, az az Egyház útja, és nem külön út” – hangsúlyozta Tamás atya.

A résztvevők három témát dolgoztak fel közösen. Az Újraépítve könyvből vett bevezető gondolatok után együtt keresték a hasonlóságokat és különbözőségeket, a kiadványban szereplő plébánia élete és saját egyházközségük mindennapjai és ünnepnapjai között. Áttekintették a jelenlegi állapotokat, megvizsgálták a korábbi próbálkozásokat a megújulásra, – a sikereket és kudarcokat egyaránt – és megfogalmazták, hogy kik között, kikkel, kiknek építhetnék újra a plébániát, számba véve az egyházközségben az ún. Fogyasztókat, a Tanítványokat, az Elvesz(t)etteket.

„Mindennek az alapja a belső megújulás, a saját megtérésünk”– mondta Tamás atya a Látónap zárszavában.  „A plébániát csak felülről lehet újjáépíteni, abban az értelemben, hogy Krisztus az, akit meg kell hallgatnunk, akit komolyan kell vennünk, és szívünkbe kell fogadnunk, hogy ez a törekvés elinduljon, és eredményt érjen el.”

Az újraépítés útja folytatódik, a következő találkozót november 30-án tartják a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk