Tanévnyitó szentmise a Szent Imre Gimnázium Általános Iskola és Óvodában - beszámoló

2024. 08. 30. | | 2024. 09. 02.

 

 

 

Szellemiekben és lélekben gyarapodni, emberségben növekedni – Megkezdődött a tanév a székesfehérvári Szent Imre Gimnázium Általános Iskola és Óvodában

2024.08.30. – A 2024/25-ös új tanév kezdetén a hagyományos Veni Sancte szentmisében kérték a Szentlélek ajándékát egész évi munkájukhoz a szentimrés diákok Székesfehérváron. A Prohászka-emléktemplomban Spányi Antal püspök tartotta az ünnepi misét. Ugrits Tamás pasztorális helynök, iskolabiztos köszöntötte a diákokat, a hozzátartozókat és a pedagógusokat. Csák Lajos igazgató megnyitotta a székesfehérvári Szent Imre Gimnázium Általános Iskola és Óvoda idei tanévét.

A megszokott koreográfia szerint, szépen felsorakozva érkeztek a diákok, és teltek meg a padsorok a székváros legnagyobb templomában. A találkozás örömének hangja töltötte be a teret, és némi izgalommal foglalták el helyüket az első osztályosok és az új kilencedikes tanulók. „A tanév kezdetén a liturgia lehetőséget ad tanulóinknak és tanárainknak egyaránt, hogy figyelmünket Jézus felé fordítsuk. Miután nyári élményeinket megosztottuk egymással, most Jézussal beszéljük meg, mit várunk ettől az évtől, milyen célkitűzéseink vannak, és mit fogunk mindehhez hozzátenni. Átgondoljuk, milyen kegyelmeket kérünk, hogy szorgalmasan és következetesen tudjuk végezni feladatainkat, hogy amikre vágyunk, valósággá váljanak. Amiben kevésnek érezzük az erőnket, amin nem tudunk túllépni, ami megterheli a szívünket, abban segítséget kérünk Jézustól. Imádkozunk és kérjük egymás segítségét is. Erre építjük munkánkat az új tanévben is” – kezdte a diákokhoz szóló gondolatait Ugrits Tamás atya, majd köszöntőjében arra kérte a főpásztort, lélekben kísérje a tanév minden napját, imádkozzon a szentimrésekért, és örüljön velük együtt, hogy szellemiekben és lélekben gyarapodnak, növekednek keresztény emberségükben.

Spányi Antal püspök arra biztatta a tanulókat, bár embert próbáló feladat előtt állnak, de kérjék Isten áldását, hogy legyen erejük a sokféle feladathoz az új iskolaévben. A pontos reggeli érkezéshez, a felkészült jelenléthez, az aktív figyelemhez az órákon, az iskola tanrendjének és fegyelmének betartásához. Ebben az iskolarendszerben, az idejárók most már 12 éves folyamat eredményeként, mint felnőtt ifjak indulhatnak el majd az életben, választott hivatásukat megalapozva. A főpásztor azt kérte, felelősségteljesen álljanak elé ezért a kihívásoknak, formálják személyiségüket és egyéniségüket. Mindabban, ami gyengeség bennük, ami letérítené őket az útról – fáradtság, lustaság, kísértések – kérjék a Szentlélek megtartó erejét. Reméljék, hogy amit kérnek, azt meg is kapják.

Két példaképet is állított a diákok elé a püspök. Az iskola védőszentjét, Szent Imrét, akinek ugyanolyan küzdelmei voltak, mint a mai fiataloknak. Meg kellett tanulnia a belső fegyelmet, hogy felnőtt, férfias, sőt a neki kijelölt királyi jellemet kialakítsa magában. A másik Kaszap István, aki nagy szorgalommal, önmagát legyőzve lett kiváló tanuló és tornász. De nemcsak kötelességtudó volt, hanem sok nehézséget leküzdve mélyen hívő is, aki teljesítette Isten akaratát.

„Isten az Ő szeretetével kipótolja gyengeségeinket, hogy eleget tudjunk tenni feladatainknak. Találjátok meg ennek a tanévnek minden örömét, hogy eredményesen tanuljatok. A család, a szülők kísérjék figyelemmel munkátokat. Legyen a tanév gyümölcse, hogy a családtagok közelebb kerülnek egymáshoz és az Istenhez is. Legyen rajtuk és tanáraitokon Isten áldása, Ti pedig az Ő segítségével tudjátok teljesíteni feladataitokat” – zárta gondolatait a püspök.

A hívek könyörgésében a diákok kérték a Szentlélek ajándékait az idei tanévre a jó eredményekért, és imádkoztak a tanáraikért, a nevelőikért és szüleikért.

Csák Lajos igazgató az iskola harmincadik Veni Sancte szentmiséjén megnyitotta a 2024/25 -ös tanévet. Arra hívta fel a diákok figyelmét, elkerülhetetlen, hogy áldozatokat hozzanak a jó bizonyítvány érdekében. Így érhették el az elmúlt esztendőben is, hogy a város második legjobb kompetenciafelmérését írták az iskola tanulói. Kiemelte, hogy a sokrétű fejlesztések eredményét, a tanárok felkészültségét is visszatükrözik az eredmények. Az igazgató külön szólt a gimnáziumba idén érkező és az általános iskolás elsősökhöz. „A gimnáziumi oktatás tartalmas, színes befogadó formája az ember életében különleges és emlékezetes eseménnyé válhat. Nehéz lépés, mert ez nemcsak azt jelenti, hogy gimnazisták lehettek, hanem a katolikus értékrendben és gyakorlatban is elmélyültök majd. Jóbarátokat, sikereket és örömöt is találtok a következő négy tanévben, és végül elérkeztek az érettségi, felvételiig is, és ahhoz az önálló felnőtt élethez, amelyre felkészíteni benneteket osztályfőnökötök kiemelt feladata lesz” – mondta az intézményvezető, majd az általános iskolás elsősökhöz is szólt. Elmondta, hogy legtöbben folytatják a jól bevált Bóbita foglalkozásokat, délután a kalanderdőben bújhatnak el. Hogy írni, olvasni, számolni tanulni a tanító nénik tanítják meg őket és hogy a szülők biztonságban tudhatják gyermekeiket, mert szeretettel teli tanításban lesz részük.

A szentmise végén az intézmény összes pedagógusa egy meglepetéssel készült a diákok számára. Gitáros énekkel kérték Isten áldását a gyermekek életére, és azt kívánták, legyen boldog életük. Megígérték, hogy imáikkal kísérni fogják őket. A tanulók nagy ovációval, tapssal köszönték meg a kedves gesztust.

Berta Kata
Fényképeket készítette Nagy Anikó
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió




Korábbi évek beszámolói:

 
 
 
 
 


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk