Sajtótájékoztató az Autizmus Világnapja fehérvári rendezvényeiről

| 2016. 03. 31.

 

Székesfehérvár, 2016. március 29. (kedd) – Az Autizmus Világnaphoz kapcsolódó székesfehérvári rendezvényekről tájékoztatott Spányi Antal megyés püspök, Mahlerné Köfner Anikó, a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány elnöke, Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, valamint Blaskó Borbála, a „Képekké vált magány” című kiállítás alkotóművészének, Blaskó Bencének a nővére. Az Alapítvány és a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szervezésében kiállításmegnyitón és a szimbolikus kék lufis sétán vehetnek részt az érdeklődők szombaton. A rendezvényekre mindenkit szeretettel várnak! 

 

 

Az Autizmus Világnapján, április 2-án 18.30 órakor kezdődik Blaskó Bence „Képekké vált magány” című kiállításának megnyitója a Vörösmarty Színházban, dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója és Blaskó Péter, a Nemzet Művészének közreműködésével. A szombati rendezvény 19 órakor közös sétával folytatódik a Városház térig, majd vissza, közben kék kivilágítást kap a színház és a Hotel Magyar Király épülete. A kék lufik elengedésére 20 órakor kerül sor.

Mahlerné Köfner Anikó, a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány elnöke elmondta, hogy a helyi rendezvényeket a Székesfehérvári Egyházmegye, az Önkormányzat és a Vörösmarty Színház támogatja. A Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány és a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház által szervezett programok fővédnöke 2016-ben Spányi Antal megyés püspök. „Örömmel jelentem be, hogy a nemzetközi kampányhoz, amelynek keretében jelentős épületeket világítanak ki kék színnel, idén a Hotel Magyar Király is csatlakozott.” – Mahlerné Köfner Anikó elmondta továbbá, hogy a társadalomban valamivel több, mint 1% az autizmussal élők aránya.  Nekik mind speciális ellátásra, támogatásra, programokra, bemutatkozási lehetőségekre van szükségük; a világnap arra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalomnak ehhez össze kell fognia.

„Az autizmussal nem szembenézni lehetetlenség. Az ezzel a szindrómával élő fiatalok és a családok száma világszerte évről évre nő. Ők mindenképpen rászorulnak arra, hogy sokféle módon támogatást kapjanak a társadalomtól: értékesek, de mások, mint mi vagyunk – és másságukban igénylik a segítségünket, a megértésünket és a szeretetünket.” – fogalmazott Spányi Antal megyés püspök, majd elmondta, hogy az egyház örömmel csatlakozott az Alapítvány kezdeményezéséhez.

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok a világnapok figyelemfelhívó szerepét hangsúlyozta: „Április 2-án a székesfehérvári programok erre a sérülékeny csoportra koncentrálnak. Azonban fontos tudnunk, hogy az anyagi, lelki-erkölcsi támogatásra az autistáknak egész évben szükségük van, nemcsak a Világnapon. Az Önkormányzat feladatának tekinti a rászorulók segítését – az autizmussal élők, szüleik, hozzátartozóik, a velük foglalkozó szakemberek, alapítványok, szervezetek megérdemlik a társadalom figyelmét és pártfogását.”

A „Képekké vált magány” című kiállítás alkotóművésze, Blaskó Bence autista fiatal felnőtt. A művész nővére, Blaskó Borbála elmondta, hogy az önkifejezés mennyire fontos a testvére számára: „Fantasztikus, hogy a festmények, rajzok által mennyire motiválttá és megszállottá válik. Mivel számára a verbális kifejezés nehézséget jelent, a képekkel tudja megmutatni belső világát.  A kiállítás címe tükrözi és megmutatja, milyen is lehet egy autista gyermek, fiatal élete.” Blaskó Borbála személyes tapasztalatként megfogalmazta, hogy ahogy általában az emberek, az autisták sem tipizálhatóak, azonban jól fejleszthetőek; ebben segítetnek a gyógypedagógusok, a sport, az állatok, a zenélés. A ceruzarajzokból, festményekből és rézkarcokból álló tárlat Blaskó Bence első önálló kiállítása lesz.

A rendezvényre a szervezők mindenkit szeretettel várnak, és kérik, hogy lehetőség szerint a résztvevők viseljenek valamilyen kék színű ruhadarabot.

A program plakátját az alábbi linkről lehet letölteni:
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media74856_hu

Forrás www.szekesfehervar.hu

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk