Országos Katolikus Ifjúsági Fesztivál - beszámoló

2007. 04. 13. |

 

 

 

Április 13. péntek délutántól vasárnap délutánig tartott Székesfehérvár belvárosában és környékén, számos helyszínen, sok színes programmal a Szent Imre és Szent Erzsébet év eseményeihez tartozó országos Szent Imre Ifjúsági Fesztivál, melyet a Székesfehérvári Egyházmegye szervezett Szent Imre születésének 1000. évfordulója alkalmából.

Nagy sikerrel zárult a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági életének országos léptékű rendezvénye, a Szent Imre Ifjúsági Fesztivál, amelynek változatos programjai az ezer éve született szent alakját a középpontba állítva fiatalos színt és az evangélium üzenetét csempészték a székesfehérvári belváros életébe.

A fiatalok jó része már pénteken megérkezett Székesfehérvárra, ők részt vehettek az esti ráhangoló együttléten. A Fesztivált Spányi Antal szombaton reggel a megnyitó ünnepségen mondott beszédével indította útjára. Arra hívta fel a fiatalok figyelmét: az ország jelenlegi mély erkölcsi válságára nemigen jöhet máshonnan válasz, megoldás, mint a keresztényektől, és azon belül a fiataloktól. Ez a Fesztivál jó alkalom arra, hogy megsejtsük: erő van bennünk, amellyel felelősen kell élnünk és jó célra kell fordítanunk – mondta. A püspök Szent Imre példáját ajánlotta követésre, aki igazán odaadott életet élt, és elfogadta küldetését. Spányi Antal arra bátorította a fiatalokat, hogy mélyítsék el keresztény magyar küldetésüket, hogy hazatérve tanúságot tehessenek környezetükben, és ezzel is hozzájáruljanak az ország erkölcsi felemelkedéséhez.

Ezt követően Varga László atya, a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa – Im(r)e az ember című könyvét alapul véve – előadást tartott Szent Imre életéről. „Isten a szentek életével válaszol minden kor kihívásaira. A szentek nem legyőzték az adott kor problémáit, hanem felülmúlták” – vezette be előadását László atya. A szenttéválásra buzdított, ami „a keresztény ember legnagyobb karrierje, s amelynél nagyobb sikert senki nem érhet el”. Imre élete a háttérben zajlott, nem tett semmi rendkívülit, nem voltak nagy hőstettei: épp ezért fel kell fedezni őt, mégpedig olyannak, amilyen valójában volt.

Az előadás után egész délután számos program várta a fiatalokat szerte a városban. Ezek sorában 14 órakor Balás Béla kaposvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúságért felelős püspöke mutatott be szentmisét a jelenlévő egyházmegyei ifjúsági referensekkel együtt a Szent Imre-templomban. Beton atya szentbeszédében úgy fogalmazott: Szent Imre életének eseményeiről szinte semmit nem tudunk – de épp ez a jó. Így ugyanis nem az életrajz, hanem a „tervrajz” maradt ránk, s bármelyik magyar fiatal azonosulhat az ő alakjával. Arra bátorította a fiatalokat, hogy ne elégedjenek meg a minimummal, a középszerűséggel: akarjanak többet, akarjanak szentek lenni, Isten „tervrajza” szerint élni.

Este a fiatalok a Gável testvérek jubileumi koncertjét hallhatták az ARÉV csarnokban, majd Spányi Antal püspök vezetésével fáklyás menetben, énekelve tértek vissza a Városház térre. Este 10 órától a belváros négy templomában a fiatalok részt vehettek az imperfectum együttes zenés áhítatán illetve taizéi imaórán, orgonakoncertet hallgathattak, illetve megismerhették a Szent Imre-legendát, idegenvezetéssel megtekinthették a bazilikát, ahol azután éjfélkor szentmisén vehettek részt – a Nyitott templomok éjszakája nevű program keretében.

A szűk három napig tartó együttlétet vasárnap délelőtt szabadtéri püspöki szentmise zárta le a város szívében, a Szent Imre herceg születési helyén álló templom mellett a Városház téren. „Hinnünk kell a magyar jövőben!” – bátorította a fiatalokat Spányi Antal megyéspüspök. Felnézhetünk szentjeinkre, szentéletű elődeinkre, mint Szent Imre, de századunk olyan keresztényei is vonzó életpéldát állítanak elénk, mint Mindszenty József bíboros, Batthyány-Strattmann László, Apor Vilmos, Prohászka Ottokár, Salkaházi Sára, Bódi Mária Magdolna, Kaszap István, Brenner János. Az ő életük, odaadásuk kellett ahhoz, hogy mi legyünk, itt legyünk, és az ő életáldozatuk kell ahhoz, hogy megmaradjunk ezen a földön. Az ő küldetésüket és életstílusukat kell nekünk is folytatnunk, hogy megtörjük a hazugság hatalmát, nemet mondjunk a halál kultúrájára, és ellenálljunk a kísértéseknek – fogalmazott Spányi Antal. A szentmisén Sillye Jenő és barátai teljesítettek zenei szolgálatot.

A Magyar Kuríron olvashatóak a szervezőkkel, a 135  „kanári” irányítását összefogó fiatalokkal, a résztvevőkkel, valamint a rendezvényre ellátogató Balás Béla püspökkel, és a Fesztivál házigazdájával, Spányi Antal püspökkel készített rövid beszélgetések is.

 

Fényképeket készítette dr. Berta Gábor és Berta Réka
A beszámolót készítette Horánszky Anna/Magyar Kurír

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk