Jézus ma is képes csodát tenni, életet adni – Kovács Dániel baptista lelkész igehirdetése az Ökumenikus Imahét hatodik napján, Székesfehérváron
2025.01.24. – A székesfehérvári evangélikus templomban gyűltek össze a 2025-ös egyetemes imahét hatodik napján a baptista, evangélikus, református és katolikus hívek, hogy az olaszországi bosei szerzetesek által ajánlott igékről együtt elmélkedjenek, és a megadott imaszándékokért közösen fohászkodjanak Istenhez. Az ökumenikus imaalkalom kezdetén az Életige közösség és Taizéi imaközösség tagjainak vezetésével tartottak áhítatot Taizéi énekekkel.
Bencze András evangélikus püspökhelyettes köszöntötte a keresztény közösségek vezetőit, az egybegyűlt híveket, és kérte, hogy a megbékélés jegyében a lelkipásztorok és a hívek nyújtsanak kezet egymásnak. Hitünk adott-e szabadságot megbékélni Istennel és egymással? – hangzott el a felszólítás a rövid bűnbánatra és kiengesztelődésre. Majd a Zsoltár szólalt meg antifónával, a Kyrie és a Glória. A keresztények egységéért szóló imádság után felidézték az olaszországi szerzetesek erre az alkalomra adott gondolatait az Egyházról, a hívők közösségéről. Az olvasmányok a közös hitről szóltak az egy Úrban, az egy Testben, az egy Lélekben és a feltámadásba vetett közös reményben. Kovács Dániel baptista lelkész igehirdetése kezdetén felolvasta az ökumenikus imahét alapigéjét, Lázár feltámasztásának történetét.
Az idén egy szomorúan kezdődő történetet kaptunk. – Így kezdte gondolatait a baptista lelkész, és arról beszélt, mi jelentett akkor, hogy négy napja gyászoltak és sírtak testvérei Lázár halála miatt. A testvérpár, Mária és Márta szomorúan fogadta Jézust, és azt gondolták, ha ott lett volna az Úr, akkor ez nem történt volna meg velük. Tudták, hogy Jézus már sok csodát tett, és mégsem akarták elhinni, hogy feltámasztja testvérüket. Csak ismételni tudták, amit megtanultak, hogy hisznek a feltámadásban. „Én vagyok a feltámadás és az élet” – mondta Krisztus. „Hiszed-e ezt?” És feltámasztotta Lázárt. Ez egy csodálatos történet, és akiben van hit Jézus Krisztus felé, az elhiszi, hogy van feltámadás, hogy az örök élet már most érvényes. Ez a reménység köt össze bennünket, keresztényeket – fogalmazott a lelkész. „Hitünk alapja, hogy hiszünk az örök életben. Lehet, hogy más vallásgyakorlatokat végzünk, másképpen fogalmazzuk meg teológiánkat, de egy a hitünk abban, hogy a földi létből elmegyünk oda, ahol nem lesz fájdalom és halál, hanem örökre az Istennel élünk majd. Más formában, de Isten gyermekei leszünk örökkön örökké. Ő a fájdalmat megengedi földi életünkben, de ez nem befolyásolhat minket abban, hogy ne higgyünk az örök életben. Jézus ma is képes visszahozni a holtak hazájából, képes visszahíni a testet, csodát tenni, életet adni.”
Hiszed-e ezt? – tette fel újra és újra a kérdést a lelkész, majd arról beszélt, hogy Jézus képes kihozni minket abból a nyomorúságból, amiben vagyunk. Vannak olyan helyzetek, amelyeket elveszettnek érzünk, pedig már imádkoztunk, böjtöltünk érte, és kértük a megoldást. Jézus azonban csak annyit kérdez, hiszed-e azt, hogy én vagyok az élet, a feltámadás. Vannak Lázárjaink, akikre azt mondjuk, hagyd Uram, már meghalt, emberileg nincs lehetőség, hiába igyekeztünk, nem lehetett elintézni. És akkor megjelenik Jézus, amikor már mi is megvalljuk, hogy Őbenne van az élet, az örök életet Ő megszerezte számunkra.
„Jézus nemcsak Lázár sorsát változtatta meg, hanem mindazokét, akik látták a halott feltámasztását. Olyan reménységet kaptak, hogy elmentek, amerre vitte őket a Szentlélek. Apostolokká váltak, mert tudták, hogy Jézus az élet és a feltámadás. …Ebben fogjunk össze ma is, bármilyen felekezethez tartozunk, és tegyünk bizonyságot, hogy mások is Krisztus-követőkké váljanak. … Ebben Jézus tesz minket eggyé, Őt kell hirdetnünk, hogy mindenki Krisztushoz találjon, és egy olyan lelki otthonra, ahol pasztorálják, vagy ahol hivatása van, ahol szolgál másokat. Hozzunk így újabb és újabb Lázárokat ki a halálból az életre” – zárta gondolatait Kovács Dániel.
Az igehirdetés és ima után az egyetemes könyörgések következtek. A lelkipásztorok vezetésével elmondták a közös imádságokat, az Apostoli hitvallást és a Miatyánkot, majd az igehirdető Kovács Dániel lelkész megáldotta a jelenlevőket.
Az ökumenikus imaalkalmon az evangélikus énekkar végezte a zenei szolgálatot.
Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk