Ökumenikus imahét 2018 - első nap - beszámoló

2018. 01. 21. | | 2018. 01. 22.

 

 

Krisztus nevében összefogva - Megkezdődött az ökumenikus imahét Székesfehérváron

2018.01.21. - A 2018-as székesfehérvári ökumenikus imahét nyitóalkalmán a Széchenyi úti református templomban gyűltek össze a város felekezeteinek hívei, hogy együtt imádkozva erősítsék a Krisztus-hívők egységét, közösen tegyenek tanúságot Isten erejéről és hatalmasságáról - arról, hogy a teremtett világot Ő kormányozza.

Imre Bálint református esperes-lelkipásztor köszöntötte a székesfehérvári híveket az ökumenikus imahét első alkalmán, majd imádság hangzott el az imahétért, a békéért, hálát adtak a közös múltért, jelenért és jövőért a keresztény közösségekben.

A bűnbánati ima és feloldozás után a kiengesztelődés jeleként kezet fogtak a különböző felekezetű hívek egymással, majd a felekezetek képviselői felolvasták a 2018. évben karibi keresztények által összeállított imafüzet első napra megadott igéit, a hét alapgondolatával: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől...” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével...” (2Móz/Kiv 15,6).

Spányi Antal megyés püspök beszédében a Jézus Krisztus nevében nyújtott közös egyházi segítségnyújtás, a karitatív szolgálatok összefogását és a keresztény kultúra megőrzésének közös felelősségét hangsúlyozta. „Különböző hitvallásokban, de az egy Istentől szeretve, közösségben, az egész világ számára példamutatóan, évszázadok óta - ha voltak is kilengések, megingások -  egymás elfogadása valóság Magyarországon. Mi itt különösen is megtapasztaljuk, hogy családjaink hogyan élnek szeretetben, egységben, olyanok, akik külön hitvalláshoz tartoznak, de tudnak együtt, egységesen imádkozni, egymás istentiszteleti alkalmait felkeresni és erősíteni azt, amit a kereszténység évszázadok alatt teremtett. Ez a keresztény kultúra közös kincsünk, ott él mindnyájunk szívében és lelkében, és amelynek javait tapasztalja, áldásaival él az is, aki úgy gondolja, elég hatalmas ő ahhoz is, hogy az Istent letagadja. Ezért ne csak higgyünk, beszéljünk, hanem cselekedjünk is. Őrizzük a keresztény kultúrát, óvjuk, és mint kovászt vagy világító jelet akarjuk a világnak továbbadni.” - fogalmazott a megyés püspök, majd hozzátette: „Amikor látjuk a világ mostani állapotát, amelyben annyi bizonytalanság, nyugtalanító hír és szenvedés van, akkor Isten Szentlelkét kell kérnünk, hogy mutasson utat, tanítson meg arra, hogy mit, hogyan tegyünk.”

A főpásztor szerint példaértékű, ahogy az egyházak Krisztus nevében erőn felül segíteni akarnak a bajban lévőkön, bármilyen származású idegenen legyen is, nemcsak hazánkban, hanem bárhol a világban. „Krisztus embereiként, jeleiként az Ő nevében adunk, az Ő kegyelmével. Krisztus nélkül nem tudunk másokon segíteni, mert az Ő szeretete táplálja cselekedeteinket.”

A 2018-as ökumenikus imahét első imaalkalmán végezetül imádságok hangzottak el, hogy Jézus Krisztus uralkodhasson az emberi szívek felett, hogy megszabaduljunk a bűnök rabszolgaságából, valamint a Krisztus-hívők egymás iránti szeretetéért, a hívők társadalmi szolgálaátért, a családokért, az elesettekért, a közélet felelőseiért, a jövevényekért.

A közös imádságos esten a város ökumenikus kórusa végezte a zenei szolgálatot Dóczi István karnagy vezényletével. Orgonán kísért Tóka Szabolcs orgonaművész, akinek bemutatták saját szerzeményét is. 

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Az imahét Székesfehérváron zajló eseményei és a róluk készült beszámolók:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk