Ökumenikus imahét 2017 - hetedik nap - beszámoló

2017. 01. 21. | | 2017. 01. 26.

 


Istennél van a kegyelem, a megoldás életünkre - Az ökumenikus imahét hetedik napján Székesfehérváron

2017.01.21. - Az ökumenikus imanyolcad hetedik napján a Budai úti Református templom adott otthont a krisztushívők egységéért tartott istentiszteletnek, Székesfehérváron. A németországi keresztények az imaalkalomra készített útmutatóban arra kérték a különböző felekezetek híveit, hogy a közös imádságban találják meg a megbékélés útját Istennel és az emberekkel.

Az imaest elején Berze János református lelkész köszöntőjében elmondta: „a hét témája a „Megbékélés – Krisztus szeretete szorongat minket”, azt a visszavonhatatlan kiengesztelődést ünnepli, amelyet a Jézus Krisztusban való hit által nyertünk. Krisztus szeretete hajtóerővé válik, amely megosztottságunkon túl a megbékélés cselekedeteihez vezet.”

A bevezető imádságok és gondolatok után a bűnbánati imák következtek. Tóth Tamás plébános mondta el a békejel előtti feloldozás imát. „Szentlelked erejével formáld át kőszívünket! Segíts, hogy a megbékélés követei legyünk, gyógyítsuk egyházaink megosztottságának sebeit, és így egyre inkább békességed eszközeiként szolgáljunk a világban.”

Az ökumenikus istentisztelet olvasmányai az ószövetségi József történetén túl, Isten szeretetét és országát hirdették, amely igazságosságot és békét hoz, valamint arra késztet bennünket, hogy szeressük egymást és imádkozzunk az egyház egységéért.

Kovács Dániel baptista lelkész igehirdetése az est témájához kapcsolódva a megbékélés szolgálatáról szólt. „Isten megbékélt velünk, ezt nehéz elhinni, hogy ami terhelt bennünket az ősbűn, a hiábavalóságaink, elkövetett bűneink, ettől megváltott bennünket és megbékítette önmagát Jézusban. Feladatot kaptunk, egy elhívást, hogy ebben a világban ezt a megbékélést hirdessük, ami nem más, mint az örömhír, az evangélium hirdetése.  Úgy kell hirdetnünk a megbékélést, hogy ne adjuk meg magunkat a világi korszellemnek. ... Szörnyülködünk a háborún, a hatalmukkal visszaélőkön, azokon, akik elveszik a pénzünket, a természeti katasztrófákon, a rengeteg áldozaton. Mit mond a Szentírás? A világ végezete nem lesz gyerekjáték, nem lesz szép, mert eljön az Antikrisztus, és egyre rosszabb lesz. Bárki, bármilyen szép jövőt vizionál, nem biztos.”

A lelkész József történetét kifejtve elmondta, hogy Isten mindig megadja a megromlott kapcsolatok meggyógyításához szükséges kegyelmet. „Jézus akarja a Te erődet, a Te bölcsességedet, vagy éppen a Te gyengeségedet, oktalanságodat, hogy az Ő ereje és bölcsessége által, hirdesd a megbékélést, az evangéliumot. Hogy van kegyelem Istennél, van helyreállás, van megoldás a bűneinkre, van megoldás az elrontott életünkre. Isten az embert okkal és céllal teremtette meg. Szaporodtunk, sokasodtunk benépesítettük a földet. De van egy másik parancs is, hirdessétek az evangéliumot azoknak, akik nem a megbékélést, hanem az ellenségeskedést viszik előre. József a családjában hirdette, ott volt a legnagyobb szükség rá. A világ uraként látták viszont azok a testvérei, akik elárulták. Nem könnyű és nem egyszerű a békéltetés szolgálata. A lényeg mindig a szeretet, ahogy János első levelében írja a szeretet parancsának megtartásáról, úgy kell szeretnünk kell a világot, és mindazokat akik körülöttünk élnek.”

A 2017-es ökumenikus imahét utolsó előtti alkalmán a lelkipásztorok, a felekezeti képviselők azért fohászkodtak, hogy a keresztények olyan békét hirdessenek a világnak, amelyben az emberek felismerik Isten jóságát, szeretetét. „Szentlélek Isten, élet adója, arra teremtettél, hogy egészek legyünk tebenned, és hogy megosszuk ezt az életet testvéreinkkel e földön. Ébressz együttérzést mindannyiunk szívében, és növeld bennünk a te szeretetedet! Adj erőt és bátorságot, hogy az igazságosságért dolgozzunk a magunk helyén, hogy békét teremtsünk családunkon belül, hogy vigasztaljuk a betegeket és a haldoklókat, és hogy megosszuk mindazt, amink van, azokkal, akik szükséget szenvednek. Minden emberi szív megújulásáért könyörögjünk az Úrhoz!”

Az ökumenikus istentisztelet a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista lelkipásztorok záróáldásaival végződött.

Berta Kata
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk