Nagycsütörtöki - Utolsó vacsora - emlékmise - beszámoló

2024. 03. 28. | | 2024. 03. 29.

 

 

 

Amit én tettem, ti is tegyétek! – Nagycsütörtöki utolsó vacsorai szentmise Székesfehérváron

2024.03.28. – Lelki zarándoklatra hívta meg Spányi Antal megyés püspök nagycsütörtök estéjén a templom közösségét, hogy együtt szemléljék azt az estét, amelyen Jézus halála előtt, az utolsó pászkavacsorán három természetfeletti ajándékkal ajándékozta meg az apostolokat és az egész emberiséget. Az Oltáriszentséggel, a papság megalapításával és a szeretet parancsával. A főpásztor beszédében arról elmélkedett, hogy az Eucharisztiában Jézus valóságosan velünk maradt, erőnk forrásává, lelkünk táplálékává vált. Az Oltáriszentség azonban nincs papok nélkül, akik Jézus nagycsütörtöki kegyelmi ajándékai nyomán a helyes Isten- és emberszeretetet közvetítik nekünk.

A szentmise elején megszólalt a Dicsőségre a harang, a csengő és az orgona, hogy aztán elnémuljon nagyszombat estig. A hagyomány szerint, „a harangok Rómába mentek”. Húsvét vigíliájáig a kereplők szólalhatnak csak meg a mély gyász jeléül.

A megyés püspök beszédében felidézte az evangélium szavai alapján nagycsütörtök eseményeit és hangulatát, amikor az apostolokban még ott élt virágvasárnap diadala, a tömegtől ünnepelt Jézus bevonulása Jeruzsálembe. De ott volt bennük annak feszültsége is, hogy Jézus ellenségei elkezdtek aktívan tevékenykedni, és nem tudhatták, mit hoz a holnap. A főpásztor a pászkavacsora minden mozzanatát is elmagyarázta, amelyet zsidó szokás szerint ült meg Jézus is tanítványaival, az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékére. Ezen az estén azonban három természetfeletti ajándékot is adott apostolainak és az egész egyháznak. „Sokat kell elmélkednünk és imádkoznunk azért, hogy ennek a három titoknak a gazdagságát megértsük. Az utolsó vacsora első ajándéka az Oltáriszentség volt. Az apostolok pontosan leírták, ahogy kezébe vette a kenyeret, megtörte, és tanítványainak adta: Vegyétek és egyétek, ez az én testem. Aztán ott volt a bor, amelyre azt mondta, ez az én vérem. Ezzel emlékeztette őket a bárány feláldozására és vérére, amely által megszabadultak az egyiptomi rabságból. Teremtő szava szerint már nem kenyér és bor, hanem teste és vére volt jelen, amely megszabadít minket a bűn rabságából. Egészen biztosan megrendülten hallották ezeket a szavakat és vették kezükbe a kenyeret és bort. De látjuk Júdás tevékenységét is, aki elmegy, hogy végrehajtsa gyalázatos tettét. Harminc ezüstért elárulja mesterét. Az, amit tett, megtermi gyümölcsét Jézus halálában és saját halálában is” – mondta a püspök, majd azzal folytatta: A kenyér és bor színében Krisztus azóta is velünk van. Nem kell Jézus nélkül élnünk, és nem kell útra kelnünk, hogy találkozzunk vele, mert Ő jön el hozzánk. Naponta vele élhetünk a szentmisében, a szentáldozásban. De ahhoz, hogy részesedhessünk Krisztus testéből és véréből, az ő jelenlétéből, egy másik ajándékot is ad Jézus. A papság ajándékát. „Amit én tettem, ti is tegyétek, a ti szavatokra is átváltozik a kenyér és bor, mert Isten így akarja. Így lett a világnak az egyházban papsága, amely küldetése és feladata szerint az Isten útjára vezet minket, Isten igéjére tanít, és a szentségekkel erősít bennünket. Elkísér minket, mint jó Pásztor, és életközösséget vállal velünk. A papság megáldja a házasokat, megkereszteli a gyerekeket, megerősíti a fiatalokat, föloldozza a bűnösöket, és segít az Isten felé vezető út utolsó lépésénél. Nagy ajándéka Krisztusnak a papság. Ahhoz, hogy ezt az ajándékot megértsük és igazán értékelni tudjuk, el kell gondolkodnunk azon, hogy ne csak földi arcát lássuk és kritizáljuk, ha nem értünk egyet vele. Hanem gondoljuk át, Jézus miért adta a papokat, és rajtuk keresztül mire is segít bennünket Isten. Akkor ami elválaszt bennünket, az emberi oldal elhalványul, és kibontakozik előttünk a papi hivatás kegyelme.”

A megyés püspök végül Jézus harmadik ajándékáról, a szeretet parancsáról beszélt. Amikor Jézus úgy, mint a szolgák szokták a vendéglátáskor, megmosta az apostolok lábát. „Péter apostol tiltakozott, de Jézus azt mondta, amit én tettem, ti is azt tegyétek egymásnak, legyen bennetek is szolgáló szeretet. Vegyétek észre, a másiknak mire van szüksége, álljatok a szenvedő mellé, és álljatok az örvendező mellé, hogy együtt örüljetek vele. Legyetek felelősek egymásért. Így lett az egyház főparancsa a szeretetparancs, amely nemcsak az Isten szeretetét kéri tőlünk, hanem egymás szeretetét is. Ez a parancs, nem a természet rendjéből való, mert azon is kell segítenünk, aki nem szimpatikus, akit nehéz szeretnünk. Mert minden embert az Isten felé kell segítenünk.”

A főpásztor gondolatait azzal zárta, nagycsütörtök estéje a csendé. Amikor az apostolok az Olajfák hegyén a sok élménytől, a fáradságtól elalszanak Jézus kérése ellenére és egy órát sem tudnak virrasztani vele. Elkezdődik az, amivel Jézus egyértelműen bizonyítja, hogy amit mond, az igaz. Vállalja a bárány szerepét, az utat, amely a Golgotára vezet. Vállalja, hogy az életét gyalázatos módon elvegyék. Minket is arra hív Jézus, hogy kövessük őt, és képviseljük az emberek előtt. Ezt nem tudjuk magunktól megtenni, de az Oltáriszentség erőt ad, a papság segít ebben, és a szeretet épít bennünket ebben. Mint Krisztus tanúi, Krisztus szeretetének követői, igaz keresztényként éljünk ebben a világban.

A homília után a püspök az utolsó vacsora eseményeire emlékezve megmosta a város képviselő-testületeiből érkezett 12 férfi lábát, amellyel felidézte Jézus szolgáló szeretetét.

Ezen az estén az Oltáriszentség áthelyezése, a hagyományos oltárfosztás, a templomban kialvó fények és az imádságos virrasztás már Krisztus szenvedéstörténetének kezdetére emlékeztettek.

Berta Kata
Képek: Kovács Marcell

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 
 

 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk