Magyar Örökség Díj átadása Budapesten

2013. 06. 22. | 2013. 06. 12.



Június 22-én, szombaton, délelőtt 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében kerül sor a Magyar Örökség Díj átadására, amelyen részt vesz Spányi Antal püspök, a Magyar Örökség Díj kuratóriumának tagja.

A Magyar Örökség és Európa Egyesület 2003 óta gondozza a Magyar Örökség díj átadási ünnepségeit. A civil díjat az elmúlt 13 évben nemcsak határainkon belül kapták meg, hanem mindenütt a világ magyarjainak körében. A Magyar Örökség-díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik: állampolgári jogon mindenkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága kizárólag az így beérkezett javaslatokból választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki. A bizottság számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket. Ezek a személyek, intézmények  a maguk idejében óriások voltak, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. A Bírálóbizottság első elnöke, köztársasági elnökké történt megválasztásáig Mádl Ferenc professzor úr volt.

 


< 2026. július >
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk