Spányi Antal megyés püspök a székesfehérvári Prohászka emléktemplomban a katekumeneknek, vagyis felnőtt hitjelölteknek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Korunkban mind gyakrabban találkozunk olyan személyekkel, akik ifjú vagy felnőtt korukban szeretnének az Egyházhoz tartozni. A "Felnőttek bevezetése a kereszténységbe" dokumentum 1972-ben jelent meg a Vatikánban, amely alapján a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1999-ben kötelező érvényre emelte a Felnőttek Katekumenátusa rendelkezést. Ettől kezdve a katekumenális lelkipásztorkodás módszerét alkalmazzák a keresztségre, elsőáldozásra, valamint a bérmálásra való felkészítésre.
A kereszténység első évszázadaiban elsősorban felnőttek járultak az úgynevezett beavató szentségekhez: a keresztséghez, a bérmáláshoz és szentáldozáshoz. A szentségek vételére való felkészülésük több évig tartó folyamat volt. Ezt a felkészülési időszakot katekumenátusnak hívták, a szentségek felvételére készülőket pedig katekumeneknek, vagyis hittanulóknak. A Prohászka templomban két éve induló, a kereszténység iránt érdeklődő felnőttek és felkészítőik csoportját Tóth Tamás plébános kísérte.
A hosszabb ideig tartó felkészülés célja, hogy a keresők megismerkedjenek a keresztény hit igazságaival és a jelöltek megtanulják életre váltani Jézus tanítását, élő kapcsolatba kerüljenek a helyi egyházi közösséggel, a plébániai csoportokkal. A közösség tagjai pedig szeretettel befogadják őket, imádkozzanak értük és személyes, lelki kíséréssel segítsék megtérésüket. Erről tanúskodtak a megható és bensőséges szertartás keretében elhangzott őszinte tanúságtételek is.
A katekumenek bérmálkozása az egész helyi közösség számára is megerősítés, Isten kegyelmének látható jele. A katekumenátus jelentősége tehát messzire mutat, újból értelemmel tölti meg a keresztségre jelentkező, kereszténység iránt érdeklődő felnőttek ill. fiatalok felkészítését.
Videó: Somogyi Tamás és BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk