Kaszap István halálának 81. évfordulója - beszámoló

2016. 12. 17. | | 2016. 12. 19.

 

 

Megemlékezés Kaszap István halálának 81. évfordulóján
Istentől kapott jel volt számunkra

2016.12.17. - A Székesfehérváron tisztelt hitvalló, Kaszap István halálának évfordulóján Spányi Antal püspök tartott ünnepi szentmisét az egyházmegye megjelent papságával. Sokan érkeztek zarándokok, a szentéletű kispap emlékmiséjére, hogy kérjék közbenjárását, megköszönjék az imameghallgatásokat.  A tisztelők sorában számos cserkész és a budapesti Kaszap István Alapítvány is nagy számban képviseltette magát. Tóth Tamás plébános köszöntőjében Kaszap Istvánt a hétköznapok szentjének nevezte. Aki mellette élt, fel sem fogta, észre sem vette nagyságát, mert az Ő szentsége a hétköznapiságban volt.

A megyés püspök beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kaszap István is ugyanolyan ember volt, mint mi. Volt egy ideálja, egy eszménye, Isten kegyelmei által élte fiatalságát, tanult, egyre szorgalmasabb lett, de amikor súlyos szenvedéseket kellett átélnie, akkor sem veszítette el hitét. Egyszerűen azt érezte, hogy Isten szeretete mindenre erőt ad neki. „Mindannyian jól tudjuk, hogyan volt Ő mások erőssége Isten kegyeleméből. Így járta az életszentség útját. Nem véletlen, hogy adventben ünnepeljük Őt, aki arra tanított, hogy ne felejtsük el az Istent. A magunk erejével próbáljuk meg tisztességesen helyt állni, tudjunk elcsendesedni és az Isten szavára hallgatni. Isten kegyelme segít bennünket, hogy pontosan felismerjük, hogyan kell viselkednünk azokkal az emberekkel, akik az életünk részei, hogyan kell szeretet sugározni és türelemmel lenni hozzájuk. Az Ő példája által, tudjunk elfeledkezni magunkról, és örüljünk annak, hogy velünk az Isten.”

A megyéspüspök a szentmise végén azt kívánta, hogy minél többen megtapasztalhassuk Kaszap István közbenjárását és erejét, hogy Őt is hamarosan a magyar szentek és boldogok között tisztelhessük. „Segítsen bennünket, hogy hétköznapjainkban meglássuk Istent, az Ő közelségében élhessünk. Életünk adventjének végén eljuthassunk mindnyájan az Atyai ház boldogságába.”

A szentmise után Spányi Antal megyés püspök vezetésével Kaszap István sírjához vonultak a hívek, hogy együtt imádkozzanak a szentéletű kispap mielőbbi boldoggáavatásért.

 

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk