Szent István ereklyéjének jelenlétében ünnepeltek Bodajkon - beszámoló

2020. 09. 13. | | 2020. 09. 15.

 

 

 

Szent István ereklyéjének jelenlétében ünnepeltek Bodajkon – A kegytemplom búcsújának második napján püspöki szentmisével adtak hálát a megújult kegyhelyért

2020.09.13. – A Bodajki Mindenkor Segítő Szűz Mária-templom búcsújának második napján püspöki szentmisével adtak hálát azért, hogy a kegyhely sok évszázados történetében a legnagyobb volumenű átalakításon mehetett keresztül. A 2012 óta tartó munkálatok során egy olyan épületegyüttes jöhetett létre, amely a modern kor technológiájával felújítva méltó lett ahhoz a múlthoz, amiben született, tisztelve az elődöket, és folytatva az átimádkozott hely lelki-szellemi örökségét.

Elsőként Mórocz Tamás plébános köszöntötte az állami és egyházi képviselőket, a zarándokokat, és elmondta: a búcsúünnep első napján a kegytemplom belső terét áldotta meg a megyés főpásztor, és elhelyezte Szent István király ereklyéjét az új szembemiséző oltárban. „Örömmel a szívünkben folytatjuk az ünneplést a vasárnapi Mária-napi búcsúi szentmisében, amely azért is különleges alkalom, mert a már megújult, megszépült zarándokudvar fogadott bennünket. A megyés püspök most megáldja a külső felújítást is, azt a munkát, amit az előző években elvégeztünk, és amelyben meg tudjuk mutatni az ősi kegyhely minden ránk hagyott ékességét, értékét.”

Spányi Antal püspök is köszöntötte a megjelent elöljárókat, és az egész ünneplő közösséget arra biztatta, közös imádságban adjanak hálát a megújult kegyhelyért, annak szépségéért. Befogadva az itt kapott kegyelmeket, mindenki a saját életében tegyen tanúságot a hit megújító erejéről. Kérjék együtt Isten áldását a búcsúi főmisében, a zarándokudvar megáldásakor, hogy ott, ahol egy ezredéve imádkoztak a magyarok, ahol Szent István és családja is imádkozott, az ide érkezők imádsága is mindig meghallgatásra találjon. A Bodajkra zarándoklók szívükben-lelkükben kegyelmekkel gazdagon távozzanak erről a helyről. „Urunk Istenünk, bár Téged sem az Ég, sem a Föld nem képes befogadni, mégis olyan hajlékot készítesz magadnak, ahol állandóan segítségül hívhatjuk szent nevedet. Áldd meg ezt a megújult kegyhelyet, melyet a Boldogságos Szűzanya tiszteletére készítettünk. Segíts minket, hogy Égi Édesanyánk közbenjárására életünket egészen Istennek ajándékozzuk, alázatos szívvel a hit útját járjuk, és tevékeny szeretettel segítsük embertársainkat. Istenünk, hívő népedet halmozd el bőséges jótéteményeiddel, hogy az idelátogató zarándokok és mindazok, akik áldozatos munkájukkal és adományaikkal hozzájárultak a kegyhely megújításához, nyerjék el a Szűzanya segítő oltalmát, bűneik bocsánatát, és részesüljenek a megváltás kegyelmében Jézus, a mi Urunk által” – hangzott el az imában, majd a főpásztor azért fohászkodott, legyen az Úr áldása és a Szűzanya oltalma a megújult kegyhelyen, hogy az onnan kiáradó kegyelem segítse egész népünk jövőjét.

A főpásztor az ünneplő közösségnek az üdvösségtörténet kiemelkedő alakjairól beszélt, akik fontos szerepet töltöttek be, és akikre, mint egy hegyvonulat magasan álló csúcsaira tekinthetnek a hívő emberek. „A hegycsúcsok között ott van egy, ami mindennél magasabb, szebb és ragyogóbb, az, amelyik a Boldogságos Szűz Máriát jelképezi. Ő az, aki az üdvösség történetében különleges helyet foglal el, nemcsak a Jézus születését megelőző időkben, vagy Jézus életében, hanem az egyház egész történetében. … Az Isten emberré váló Fiának anyja Mária lett, aki kimondta a legfontosabb igent, amit soha nem vont vissza a rá váró szenvedések idején, Fia keresztjének tövében sem. Mária fontos szereplője volt az Egyház történetének is. Amikor Fia a mennybe ment, együtt imádkozott az apostolokkal, és várta a Szentlélek kiáradását, imádsággal kísérte az egyház sokszor szenvedéssel teli útját, közbenjárt minden hívőért, az egész világért. A keresztények meggyőződése, hogy ezt az imádságot nem hagyta abba, azután sem, hogy az Atya a mennybe felvette Őt. Közbenjár értünk életünknek ebben a szent pillanatában és halálunk óráján is. Ez a hit hozta ide egy ezredéven keresztül az imádkozó keresztényeket, az Istent kereső emberek tömegét, és ezen a helyen fogalmazódott meg annyi megtérés, kérés és hálaadás” – fogalmazott a megyés püspök. Majd arról beszélt, nem könnyű ma kereszténynek lenni, szükségünk van erőre, kegyelemre, hogy hűségben és következetesen ki tudjunk tartani az egyházban, keresztény küldetésünkben. Isten általunk akarja ezt a világot jobbá tenni, minket akar felhasználni mint eszközöket, hogy általunk javítsa az emberek lelkét, segítse a tisztánlátást, erősítsen bennünket erkölcsi helytállásunkban és tisztességes emberségünkben. „Hol keressünk erőt, ha nem Istennél, és közbenjárást a Boldogságos Szűz Máriánál, aki mindnyájunk anyja, és Szent István királynál, aki bennünket Máriára bízott, aki ezt a népet vezette, és aki pontosan tudta, mi az élet útja, és mi az, ami a pusztulásba visz. Eljöttünk ide Bodajkra, Máriának erre a megújult zarándokhelyére, hogy befogadjuk a Szűzanya közbenjárására kapott isteni életet, a kegyelmeket, amelyekkel jobbítanunk kell a világot, hogy Isten országa épüljön itt közöttünk. Adja az Úr, hogy miként a kegyelem által megújult ez a zarándokhely, úgy újuljon meg mindannyiunk és szeretteink élete, és mindazoké, akik az élő közvetítésen keresztül kapcsolódtak be imádságunkba.”

A szentmise után Soltész Miklós, egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár szólt a zarándokokhoz. Elmondta, sok szép zarándokhely van a világon és a Kárpát-medencében is, de számára egy mindenképpen kiemelkedik közülük, ami közel áll a szívéhez, a legősibb magyar zarándokhely Bodajkon, amelyet az Első Magyar Szent Család – Szent István családja – szeretett meg és emelt ilyen nagy rangra. „Mindannyiunknak lelki megújulást, megnyugvást is jelent egy-egy zarándoklat, de egyben minden keresztény hívőre kötelezettséget és feladatot ró a hit megőrzésében és továbbadásában és a családok megvédésében, támogatásában. Az államtitkár a keresztények fontos feladatának nevezte a munka tiszteletének és becsületének helyreállítását is, hiszen Szent István e nélkül a munka tisztelete nélkül sem templomokat, sem városokat, sem országot nem tudott volna építeni". Soltész Miklós arról is beszélt, a kereszténységet ma sok támadás éri, feladatunk és felelősségünk megőrizni a hitet. Tíz év alatt több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében, és több mint 130 új templom épült, továbbá zarándokhelyek tucatjai újultak meg. „Amikor a keresztény hitről beszélünk, a család szeretetéről és tiszteletéről is beszélnünk kell. Meg kell említenünk mindenekelőtt azt a súlyos helyzetet, amiben benne vagyunk. Nagy kérdés, milyen döntéseket hozunk, tiszteljük-e annyira egymást ebben a világjárványban, hogy odafigyelünk a másikra, hogy a betegeket és időseket őrizzük, de másik oldalon a fiataloknak, a fiatal családoknak pedig életet kell adnunk, és munkát biztosítva segítenünk nekik” – hívta fel figyelmet az államtitkár.

A plébános az ünnepség végén köszönetet mondott a kegyhely minden támogatójának, és elmondta a búcsú további eseményeit. Bejelentette egy hálatábla elhelyezésének tervét, amely megemlékezik majd a kegyhely történetében soha nem látott hatalmas megújításról és a megyés főpásztor ajándékának, a Szent István fejereklyének az oltárba helyezéséről. Mórocz Tamás külön megköszönte Spányi Antal püspöknek, hogy a Bodajkon járt egyházi elöljárók, Mindszenty bíboros, Prohászka és Shvoy püspökök nyomdokain járva, kiemelt figyelemmel és szeretettel van a kegyhely iránt.

Berta Gábor
Fényképet készítette dr. Berta Gábor 

 


 

Kapcsolódó anyagok:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk