Egyházmegyei zarándoklat Máriaremetére - beszámoló

2016. 05. 22. | | 2016. 05. 22.

 

Isten feltárta legrejtettebb valóságát

2016.05.22. - Évről-évre zarándokok ezreit fogadja Máriaremete, hazánk egyik leglátogatottabb kegyhelye, amelynek szentélyében ma is ott látható a többszáz éves tölgyfa és rajta az aranyozott keretbe foglalt csodatevő Remete Mária-kegykép. A Székesfehérvári Egyházmegye 89. alkalommal hirdetett meg zarándoklatot a majd kétszáz éves múltú kegyhelyre, amelyen a hagyományok szerint a kültéri oltáránál a megyés főpásztor, Spányi Antal püspök tartott szentmisét.

„Amikor Ferenc pápa meghirdette az Irgalmasság évét, szent kapu is nyílt Máriaremetén, amely ebben az évben megnyitotta a lelkek kapuját is.” - mondta Esterházy László esperes-plébános köszöntőjében. Egyre többen érkeznek a kegyhelyre, akik szeretnének töltekezni és szinte magukba szívni a Szűzanya jóságát, értő szeretetét, és az Úr Jézus irgalmát.

A székesfehérvári hívek búcsújáró napját Prohászka Ottokár püspök kezdeményezte és püspökutóda Shvoy Lajos hirdette meg. A két püspök mélységes Mária tiszteletéről tanúskodnak a templom oldalában elhelyezett kőtáblák. A zarándoknap azután is szokásban maradt, hogy az egyházmegyei határokat átrendezték és Máriaremete az Esztergom-Budapest Főegyházmegye területére került.

Spányi Antal megyés püspök az ünnepen a Szentháromság és a hit titkait alázatosan elfogadó Boldogságos Szűz Máriáról beszélt. „Azért jó nekünk idejönni Szentháromság vasárnapján, mert egy nagy titkot szemlélünk. Isten feltárta előttünk benső világának legrejtettebb valóságát, amire magunktól nem jöttünk volna rá. Az egy Isten létezését sokan felfogják, de azt, hogy ez egy szentháromságos Isten, nehéz az embernek megérteni. A titokkal szemben alázat kell, és kitől tudnánk jobban tanulni, mint a Boldogságos Szűz Máriától. Ha vele együtt ünnepeljük a Szentháromság titkát és elé visszük életünk vagy a világ számunkra érthetetlen titkait, akkor azt hiszem, jól ünneplünk. Talán szívünkkel és lelkünkkel felfogunk valamit abból, amit értelmünkkel nem tudunk átlátni. Így gazdagodunk hitben és talán a világot is tudjuk előre vinni. Bíznunk kell abban, hogy életeseményeink az Isten gondviselésének kezében vannak, és Ő a lehető legjobbat hozza ki majd mindenből.”

A szentmisére érkeztek a Magyar Katolikus Rádió felhívására, azok az imacsoportok is, amelyek a rádió élő rózsafüzér műsorában imádkoznak együtt, napról napra a hallgatókkal, saját szándékra vagy szeretteikért, barátaikért, szűkebb vagy tágabb környezetükért. Az imádságot minden este 7 órától a rádió 1. stúdiójából sugározzák és bárki csatlakozhat, aki minimum 5 fős csoporttal jelentkezne. A nagy népszerűségnek örvendő rádiós kezdeményezéshez, a rózsafüzér közös elimádkozásához a kezdetektől csatlakoztak látássérültek is. Csókné Varga Hédi a katolikus rádió szerkesztője, a találkozó fő szervezője szerint a tapasztalatok azt mutatják, a kialakult csoportok tagjai „lélekben szorosan összekapcsolódnak egymással és az égiekkel, és szeretetteljes, élő közösséggé alakulnak, egymásnak szinte második családjává válnak.”

Az ünnep végén Spányi Antal megyés püspök, a Katolikus Rádió vezérigazgatója áldását adta a rádió által összekapcsolódott imacsoportokra és reményét fejezte ki, hogy a közösen imádkozók köre egyre bővül majd a jövőben és egy nagy engesztelő imaközösséggé formálódik. 

Berta Kata
Fényképeket készítette Lakata Pál
valamint Hegyvidéki Trianon Harangja

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2020. június >
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk