Egyházmegyei zarándoklat Máriaremetére - beszámoló

2014. 06. 15. | | 2014. 06. 16.

 

 

 

A máriaremetei kegytemplom előtt mutatott be  ünnepi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök. A Székesfehérvári Egyházmegye 87. alkalommal hirdetett meg zarándoklatot a majdnem kétszáz éves múltú kegyhelyre. Szentháromság vasárnapján a nehéz időkben is minden esztendőben zarándokoltak ide a fehérvári hívek. A főpásztor ünnepi beszédében elmondta: a mai ember hozzászokott ahhoz, hogy mindenről értesülhet, mindent láthat a modern eszközök által. A Szentlelket is megpróbáljuk elképzelni, de titok marad előttünk.

A megyés püspök hangsúlyozta Mária szerepét, aki megmutatja, hogyan is éljünk együtt a Szentháromsággal. Fogadjuk el Isten meghívását, az Ő terveit feltételek nélkül, ne elméleti úton, hanem a Lélek és a hit ereje által. Máriában a Szentlélek valósítja meg az Atya jóakaratú tervét. A Szentlélektől foganja és szüli a Szűz Isten Fiát. Mária, Isten szentséges Anyja, a Fiú és a Lélek küldésének legnagyszerűbb műve az idők teljességében. Ahogyan a három isteni személy egymás közti kapcsolatának a szeretet az alapja, ugyanúgy Istennel való kapcsolatunknak is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti szeretete nem zárul be, hanem kitárul az ember felé.

A Székesfehérvári Egyházmegye búcsújáró napját Prohászka Ottokár püspök kezdeményezte és püspökutóda, Shvoy Lajos hirdette meg. A templom oldalában elhelyezett kőtáblák tanúskodnak erről, s a két püspök mélységes Mária tiszteletéről. A zarándoknap azután is szokásban megmaradt, hogy az egyházmegyei határokat átrendezték, és Máriaremete az Esztergom-Budapest Főegyházmegye területére átkerült.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk