Egyházmegyei Látónap - beszámoló

2006. 09. 09. |


Harmadik alkalommal került megrendezésre a Székesfehérvári Egyházmegyében az ún. Látónap, melynek célja az egyházmegyei zsinat továbbgondolása, az egyházmegye lelki egységének megerősítése és pasztorációs munkájának koordinálása. Az egyházmegye papsága a világi hívekkel együtt párbeszédben fogalmazza meg egy-egy területen az előbbre lépés, a megújulás lehetőségeit. Az első évben a hitoktatók és világi lelkipásztori kisegítők szolgálata, a másodikban az egyházközségi képviselőtestület munkája, most pedig az ifjúság helye az egyházközség életében került megtárgyalásra. Az idei Látónap egy előkészületi személyes találkozó is volt, mely a november 5-én kezdődő Szent Imre és Szent Erzsébet év egyházmegyei programjait alapozta meg.

 

 

Spányi Antal püspök atya a papság mellett a találkozóra meghívott minden egyházközségből három fiatalt, a fiatalokkal foglalkozó vezetőket, katolikus oktatási intézményeink, a cserkészek és ifjúsági mozgalmaink képviselőit. Mintegy kétszázötvenen tudták elfogadni a meghívást. A program közös imádsággal és püspöki bevezető gondolatokkal kezdődött. A főpásztor őszintén feltárta az egyházmegye pasztorális gondjait, és kifejezte, komolyan számít az ifjúság segítségére.

A találkozó gondolatébresztő előadásokkal folytatódott. Nobilis Márió atya, aki az egyházmegye Pasztorális Irodájának is vezetője, az Ifjúsági pasztoráció helyzete egyházmegyénkben címmel az alapvető fogalmakat tisztázta. Mit is jelent az ifjúság? Mi a pasztoráció és mi a misszió az evangelizációs munkában? Milyen lépéseket lehetne tenni a plébániákon azért, hogy az ifjúság könnyebben megtalálhassa helyét, feladatát az egyházközség életében. Száraz László esperes, móri plébános atya egy városi, Gerendai Sándor magyaralmási plébános atya egy falusi lelkipásztor tapasztalatairól számolt be.

Kiemelkedett gondolataikban a személyes kapcsolat, ima-munka-misszió-közösség építés és az életszentségre való törekvés fontossága. Bár sok esetben az ifjúsággal való foglalkozásnak nincsenek látványos eredményei (létszám, programok), mégis mindig és mindenütt vannak olyan fiatalok, akikért, és akikkel érdemes folytatni ezt a munkát. Szalma István diakónus, az érdi Marianum iskola igazgatója a katolikus iskolák ifjúságnevelő lehetőségeit vázolta fel. A katolikus iskolák sajátos missziós küldetéssel rendelkeznek szülők és fiatalok felé, és olyan életteret, légkört tudnak teremteni, ahol felnövekedhet az a generáció, mely magát keresztény fiatalnak tudja és akarja vallani.

Az előadások után kiscsoportos beszélgetéssel folytatódott a Látónap, majd a közös ebéd után plénumülést tartottunk. Talán természetes is, hogy viszonylag kevés volt a nyilvános hozzászólás, hiszen a résztvevő fiatalok közül sokan most voltak először ilyen „megszólított”, őket komolyan vevő helyzetben.

Megyés püspök atya az alábbiakban foglalta össze kéréseit: Krisztus jelen van az Egyházban, ezért nem szabad félnünk! Komoly felelősséggel át kell gondolnunk az egyházközségben, milyen konkrét igényeink, vágyaink vannak, milyen eredményeket értünk már el; milyen lehetőségeink vannak, és milyen akadályokat kell még legyőznünk. Minden résztvevőnek meg kell fogalmaznia, mit kapott a mai találkozótól, és mit adhat abból tovább másoknak. Püspök atya elmondta, hogy a közeljövőben Székesfehérváron nyílik meg az Ifjúsági Iroda és az Ifjúsági Club, felhívta a figyelmet az egyházmegyei honlap információs értékeire, és meghívta a fiatalokat a Szent Imre és Szent Erzsébet év egyházmegyei programjaira.

A találkozó zárása a Szent Imre templomban bemutatott szentmisével kezdődött, melyben megemlékeztünk a 100 évvel ezelőtt született Kisberk Imre püspök úrról, majd a mise után levonultunk a Székesegyház kriptájába, ahol közösen imádkoztunk Imre püspök atya lelki üdvösségéért.

Ami látható, hallható és szavakban röviden összefoglalható az ennyi volt. Ami a szívekben és lelkekben, a találkozásokban, beszélgetésekben és imákban egyénileg és közösségileg megszületett, reméljük, hogy bőségesen megtermi gyümölcsét egyházközségeink és egyházmegyénk javára.

Ugrits Tamás
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor és Ugrits Tamás



 

Korábbi év beszámolója:

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk