CSATAK Csepelen - beszámoló

2013. 07. 21. | | 2013. 09. 23.

 

 

 Egy esős és borongós hét után, a Jó Isten kellemes, napos őszi időt adott szeptember 22-én a csepeli Csatakra.

Több mint 250-en voltunk együtt. A szentmisében Kispál György plébános atya a cibakházi plébános atya példáját kiemelve beszélt azokról, akik nem híresek, nem ismertek, de szentként élnek köztünk.

Már a szentmisére is a legtöbb család megérkezett, ahol az egyházközség gitáros kórusa – mely most 25 éves – szolgált. Nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a gyermekek, fiatalok és kevésbé fiatalok az énekekbe.

A szentmise végén a Csatak zászlót átadtuk a következő helyszín, Piliscsaba képviselőinek, majd a családfelajánló imával zárult, a közös imádságunk.

Ezt követte a közös ebéd. Ahol az asztaloknál vidám beszélgetés, ismerkedés zajlott. A kisebbek már nagyon várták a játékot, így aki tudott, már ebéd közben elment arcfestésre. Ahogy az asztaloknál szabadult fel hely kezdődött, a gyöngyfűzés, ékszer és papírvirág készítés, vagy épp csomózással születtek alkotások.

A nagyobbak kosárlabdáztak. A legkisebbek csigafuttató versenyt tartottak. A felnőtteknek lehetősége nyílt beszélgetésre.

A délután legizgalmasabb játékának a „Nagy vagy vetélkedő” ígérkezett. Kisebbek és nagyobbak lelkesen versenyeztek a különböző ügyességi próbákon. Aki játszott, és aki nézte, egyaránt jól érezte magát.

A hangulatról a fényképek is árulkodnak.

Köszönet ezért a kellemes napért mindenkinek, aki segítette a létrejöttét, szolgálta a közösséget munkájával, ötleteivel.

Semegi Józsefné
Fényképeket készítette Semegi József

 



 


 

Beszámolók:

 

Képtár


< 2025. december >
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk