Bogner Mária Margit halálának évfordulója - beszámoló

2012. 05. 13. | | frissítve 2012. 05. 18.

 

Az Érd-Óvárosi Plébániatemplomban püspöki szentmisében emlékeztek a szentéletű szerzetesnőre, Bogner Mária Margitra, a Székesfehérvári Egyházmegye kiemelkedő hitvallójára. A magyar Kis Szent Terézként is emlegetett Bogner Mária Margit vizitációs nővérre halálának évfordulóján szülővárosából Szabadkáról is érkeztek zarándokok. Megjelentek a Bogner család tagjai, a Vizitációs Rend és a Szeretet misszionáriusai rend szerzetesnői.

 

közös imádság

Spányi Antal megyés püspök a szentmisében felidézte a nővér életútját. A Vizitációs Rend első magyarországi kolostorában az elsőként tett örök fogadalmat 1932-ben, amely után mindkét tüdejét megtámadta a gyilkos kór. Türelemmel viselt betegségek után egy évvel később, fiatalon halt meg. Sírja valóságos zarándokhely az Érd-falui templomnál.

 

Spányi Antal szentbeszédében elmondta, hogy a hívek sok helyen megemlékeznek és ünneplik ezt a napot. Spányi Antal szentbeszédében beszélt arról, hogy a világ másként gondolkodik: a világban élő mai ember szemében nem volt sikertörténet Bogner Mária Margitélete.

Isten ismerete kiveszőben van ebből a világból, a szeretettől magukat elzáró emberek egyre magányosabbak és boldogtalanabbak lesznek; nem tudjuk elesettségünkben, hova forduljunk segítségért. Magunkba vetjük bizalmunkat – és nem fordulunk vissza Istenhez.

Ezzel a szomorú tapasztalattal szemben Bogner Mária Margitéletében azt tárja elénk, hogy milyen ennek az ellenkező tapasztalata: az Isten bizalmában való élet a látszólagos reménytelenségek és komoly szenvedések ellenére is boldog élet.

Szeretete önmagán túlmutató, önzetlen, rácsodálkozik a világban Isten jelenlétére. A betegség és elzártság magányában sincs egyedül – Isten jelenléte életének új és éltető tartalmat ad. Isten-keresésében a Vizitációs rendben talál otthonra, örökfogadalma évfordulója táján innen lép át az örök életbe.

Rajtunk múlik, hogy akarjuk-e Istent visszahívni, visszaengedni életünkbe, családunkba, vagy eltompítjuk szelíd hangját. Amikor Bogner Mária Margitra emlékezünk, nemcsak múltba tekintünk, hanem a jelen pillanatba is kérjük közbenjáró imádságát.

 

A homília meghallgatása:



A magyar vizitációs nővérek újraindulását elsősorban a federációhoz tartozó lengyel rend segítette. Józefa Oblubienca a varsói vizitációs rendház főnöke szerint a lengyelországi csodálatos gyógyulás reményt ad arra, hogy Bogner Mária Margitot a közeljövőben boldoggá avatják.  

A nővér elmondta: a Vatikánból nemrég érkezett a hír, hogy az év június 19-én, az illetékes Szenttéavatási Ügyek Kongregációja összeül, hogy megállapítsák, Bogner Mária Margit az erényeket hősi fokon gyakorolta. A vizitációs nővért ettől kezdve a „tiszteletreméltó” jelző illeti meg. „A varsói kolostorban sokat imádkozunk ezért. Lengyelországban is egyre többen tisztelik, ismerik életútját és imádkoznak közbenjárásáért. A 16 éves fiatal lengyel lány csodálatos gyógyulása reményt ad nekünk arra, hogy boldoggáavatása a közeljövőben megtörténik. Így nem csak a magyar és lengyel fiatalok számára lehet Ő követendő példakép.”

Az Érd-Óvárosi Szent Mihály templomban már készülnek a nagy eseményre. Egyházmegye jelentős segítségével újítják fel a templomot, hogy méltó legyen a régóta várt boldoggáavatási ünnepségre.

 

- BPK és Marian -
Fényképeket készítette Lakata Pál
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk