Adventi Udvar a püspökségen - III. Adventi gyertyagyújtás - beszámoló

2023. 12. 16. | | 2023. 12. 16.

 

 

Isten öröme bennünk születik meg, és velünk marad – Ég a harmadik gyertya is a Székesfehérvári Püspökség adventi koszorúján

2023.12.16. – Az adventi várakozás időszakának utolsó előtti ünnepi gyertyagyújtásán ismét zsúfolásig megtelt a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvara. Az ünnepség a pázmándi Szent Gellért Általános Iskola gyermekeinek adventi műsorával kezdődött. Advent harmadik vasárnapjának evangéliumi részletét Ugrits Tamás pasztorális helynök olvasta fel, majd Spányi Antal megyés püspök gondolatai az Istentől kapott, örökké tartó örömről szóltak. A csodálatos szépséggel feldíszített udvar, a minőségi, egyedi kézműves és jótékonysági vásár, az imádságos alkalom ezen a hétvégén is sokakat vonzott be a Püspöki Palota kertjébe.

Az ünnepi színpadot betöltötte az öröm, amikor a pázmándi katolikus iskolások nagy lelkesedéssel adták elő a legszentebb történetet az Isten Fiának, Jézusnak születéséről. „Szálljatok le, karácsonyi angyalok!” – hangzott el a gyerekek hagyományos betlehemes játékában. „Ma még fenyőillat tölti be az éjszakát, holnap az ellenség is legyen igaz jó barát, igaz jó barát!” – kérték hittel és szeretettel a kis angyalok, pásztorok és a háromkirályok. A meghitt karácsonyváró műsor után a színpadon Ugrits Tamás irodaigazgató, pasztorális püspöki helynök köszöntötte a gyertyagyújtására érkezőket.

A közelgő karácsonyra készülve a rózsaszín gyertyáról, a keresztény öröm jelképéről szólt Spányi Antal megyés püspök elmélkedése az imádságos gyertyagyújtáson. „A harmadik gyertya különbözik a többitől, a fényével örömet hirdet. Öröm töltötte el a szívünket a gyermekek játékától, a tiszta szívük lelkesedésétől, szeretetük örömet szerzett nekünk. Öröm, amikor egy finom süteményt elfogyasztunk, vagy egy jó filmet látunk, de a sütemény okozta örömünknek vége lesz, és a film élménye is kevés ideig marad meg. Ez a rózsaszín gyertya a maradandó örömre hív bennünket, egy másféle örömre hívja fel a figyelmünket. Arra, ami bennünk születik és bennünk marad. Az evangélium ma Keresztelő Szent Jánosról szól, aki kemény körülmények között, szigorúan él, de lelkében csend van, és figyel az Isten szavára. Meghallja, és az isteni szó világosságot gyújt benne. Azt teszi, amit Isten vár tőle. Őszintén, szeretettel, egyszerűen találkozik az emberekkel, akik felkeresik Őt. Mert Ő, az eljövendő előfutára, tanúságot tesz, gazdagít, és igazságot mond. Így nemcsak az Ő szívében van béke és öröm, hanem azok szívébe és lelkébe is beköltözik, akik készek hallgatni rá, akiknek szívében megszületik a csend. Akik meghallják Isten szavát, és készek arra, hogy találkozásaikban otthon, a családban, a munkahelyi kapcsolatokban és a futó találkozásokban is, mindenhol őszinte szeretetet vigyenek. Ez a gyertya a mai világban,– amely sokszor nyomasztónak és örömtelennek látszik, amelyben sokféle veszélytől félünk, és aggodalom tölti el a szívünket, – hirdesse az örömöt a reményt és a biztonságot. Rajtunk múlik, hogy ez az öröm igazán a miénk lesz-e és rajtunk keresztül mindenkié” – hangzott el a főpásztor adventi gondolataiban.

Az ünnepség végén a Székesfehérvári Püspökség Adventi udvarában összegyűlt nagyszámú ünneplőkkel együtt, közös imádsággal gyújtotta meg a megyés püspök az utolsó előtti, a Megváltó közelgő születését jelző rózsaszín gyertyát a díszszínpadon álló gyönyörű adventi koszorún.

Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió



 

 
 
 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk